Casta meretrix – bűnös, de megtisztított Egyház. Az első századok atyái gyakran éltek ezzel a képpel, és szemléltették ószövetségi bűnös, de a bűntől megtisztult asszonyok példájával Krisztus közösségének állapotát. Így a szamariai asszony alakjában is az Egyház titkára csodálkozhatunk rá. János evangéliumában ugyanis valami hasonló történik, mint aminek múlt vasárnap a tanúi voltunk: az élet hétköznapi közegében – ott a hegyre felmenve, itt a kútnál – feltárul Krisztus fénye, amely a Tábor-hegyen Isten titkát, Szikárban pedig az ember valóságát világítja meg. 

Jézus ismét kezdeményező szeretetével lép elő, amely most nem a menny és a föld határát köti egybe, hanem átlép azokon a falakon, amelyek az emberek közé emelkednek. Persze mindezt nem úgy és nem azért teszi, hogy kiszolgálja a másik meghasonlottságát, hanem nagyvonalúsága által elvezeti az asszonyt annak felfedezésére, hogy képes Isten Fia szolgálatára, hogy őszintén beláthatja meghasonlottságát, és megérezheti, általa a Fiú maga köré gyűjti szétszéledt nyáját.

Az Egyházat a húsvét misztériumában való részesedés éppen arról biztosítja, hogy képes meghallani Isten szavát, s ha sokszor nem érti is elsőre annak igazi értelmét, az kifejti benne hatását. Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi (…), éppen úgy lesz a szavammal is (…), eléri, amiért küldtem – olvassuk Izajásnál. De gondolhatunk Assisi Szent Ferencre is, akit a Keresztrefeszített a San Damiano-templom felújításán keresztül hívott meg Egyháza megújítására: Ferenc, építsd fel egyházamat, mely romokban hever!

Ez a bizalom aztán szembenézéshez vezet, az asszonyt találkoztatja önmagával. Gyónásainkban rendszeresen megélhetjük ennek mélységes titkát, amikor bűneinkkel Isten irgalmas jelenlétében találkozunk, aki nem hagy magunkra személyes poklunkban sem, hanem kíséri a bűnbánattartást, velünk együtt alászáll mélységeinkbe, és nem azonosít bennünket a bűneinkkel, hanem úgy tekint azokra, mint sebekre, amelyeket gyógyít a feloldozás orvosságával. Én vagyok az – mondja neki Jézus e folyamat zárásaként. A találkozás pedig megtisztítja az asszonyt, így Jézussal való közössége átragyog meghasonlottságán.

December végén házszentelést kért tőlem egy család, mert nehézségekkel küszködtek. Asztalhoz ülve az egyik szülő így szólt: „Nem vagyunk vallásosak. Hárman közülünk meg sincsenek keresztelve. Azért mertünk mégis szólni, mert az év során hozzácsapódtunk a pasaréti plébánia egyik sporttáborához, és amikor a többi szülővel a gyerekekre vártunk, azt vettük észre, hogy ezek az emberek normálisak, velünk és egymással is kedvesek, ráadásul az akkor érkező ferencesekről is olyan szépen beszéltek. Ez adta a bátorságot, hogy megkeressünk egy papot.”

Figyeljünk fel Isten cselekvésére, amikor Igéje által belép azokra a területekre, amiket eddig zárva tartottunk előtte életünk világában. Engedjük, hogy itt találkoztasson bennünket önmagunkkal, és kiterjeszthesse irgalmát. S ha eközben megőrizzük normalitásunkat és kedvességünket embertársi kapcsolatainkban, akkor reménykedhetünk abban, hogy az Úr, a Pásztor általunk is hazahoz egy-egy jövetelét váró bárányt.

Magyar Kurír