Keresztény eleink jó és szent döntést hoztak, amikor az év tizenkét hónapjába egy-egy Mária-ünnepet illesztettek. Mintha a Boldogságos Szűz minden évszakban és minden hónapban kiterjesztené gyermekeire anyai ölelését. Per Mariam ad Jesum – Mária által Jézushoz – hitték mély alázattal és bizalommal, s vallották meg életükkel az elmúlt évszázadok katolikusai. Így került január elsejére Mária istenanyaságának ünnepe, február 2-ára Gyertyaszentelő Boldogasszony – ami egyúttal a szerzetesek ünnepe –, s márciusra Gyümölcsoltó Boldogasszony. Áprilisban megemlékezünk a Fájdalmas Szűzről, májusban litániás módon köszönthetjük őt. Július hónapra került Sarlós Boldogasszony ünnepe. Augusztus a mennybevételének ünnepe, szeptemberben mint Kisboldogasszonyt ünnepeljük, októberben rózsafüzérrel a kezünkben köszöntjük őt. Novemberben az angyalos misékkel, decemberben pedig a Gyermek születésével örülünk együtt.

A mai ünnep tartalma egy látogatás, két asszony találkozása. Két, gyermeket váró asszonyé. Erzsébet már a hatodik hónapban volt, amikor Mária méhében megfogant a Gyermek. Sarlós Boldogasszony napja az élet ünneplése is. A költő azt mondja, a nő életében három szent pillanat van, amelyeket a legszebbeknek nevezünk. Az első a 18–20 év körüli életkora, amikor már képes az élet magvának befogadására. A második az az időszak, amikor az első gyermekét várja. Úgy tartják, ennél szépségesebbet elképzelni sem lehet. A harmadik kitüntetett pillanat pedig a nagymamakor, amikor a nő az unokáit tanítgatja, és csak egyetlen dolga van: szeretni. Az élet ünneplésére számos alkalom adódik, mert a kicsattanó örömnek és a hálaadásnak lehetetlen gátat szabni. A Katolikus Egyház katekizmusa a következőket tanítja: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.” (KEK, 2270) Olyan ez, mintha egy polgári erkölcstankönyvből vett idézet lenne. Jog, törvény, kötelesség… De ha elmarad a férfi és a nő kölcsönös szeretete, vonzalma, akkor hol van a szentség, ami létrehívja a gyermeket? Hol vannak az orvosaink, akik több mint egy fél Magyarországot pusztítottak el az elmúlt fél évszázadban? Hol vannak azok a nagyszülők, testvérek, akik a gyermek megölését szorgalmazták? Hol vannak azok a gyóntatószékek, amelyek várják az ebben részt vevőket? Hol vannak a meg nem született gyermekek által elő nem állított cipők, a meg nem épített gyárak, az el nem vetett magok és a meg nem kapált palánták? Lelkükben milliók hordozzák ezt a terhet egy életen át, s vagy meggyónják, vagy még odáig sem jutnak el. Kimondva-kimondatlanul szakad fel belőlük: van egy vagy két gyermekem. Lehetne négy vagy öt is. Őket is fel tudtam volna nevelni.

Az utóbbi években életnek nevezzük a történéseket, a mozgást. Mondhatjuk ezt a megélt életnek is. Élet az, ahol mozgás, növekedés, minőségi fejlődés van. Élet. Gyönyörű a magyar nyelv. Az emberi szervezetet és a fenntartásához leginkább szükségeset is életnek nevezi. S élet a másik neve a gabonának is, amely bármely formájában (keresztbe halmozva, zsákolva, avagy sok ezer tonnáját hatalmas silókba töltve) a kenyér alapjául szolgál. A magyar és a világirodalom legnagyobbjait is megihlette a búza, a kenyér és az élet.

„Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? (…) Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…” (Antoine de Saint-Exupéry)

Magyar Kurír