Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a saját keresztségünket is ünnepeljük. Minden húsvéti vigílián megújítjuk a keresztségi fogadalmainkat: ellene mondunk a bűnnek, és hitvallást teszünk. Megvalljuk, hogy hiszünk a teremtő Atyában, az élet alkotójában, hiszünk Krisztusban, aki megváltott bennünket a bűntől és visszavezet az Atyához, hiszünk a Szentlélekben, aki naponta kegyelmével támogat, hiszünk az egy Egyházban és annak tanításában. Nézzünk magunkba ezen az ünnepen, hogy mennyire próbálunk eszerint élni! Küzdeni a bűn ellen, és úgy jelen lenni a napjainkban, hogy a megváltott élet álljon a középpontjukban. 

Jézus a mai ünnepen sorban áll a kegyelemért, beáll a bűnbánók közé, türelmesen kivárja a sorát, és engedelmeskedik az Atya parancsának, mindent szépen rendben végez: az igazság szerint. Ma megint milyen nagy példa ő nekünk, akik türelmetlenek vagyunk, akik sürgetünk dolgokat, pedig a kegyelmet nem lehet sürgetni, ki kell várni, megvan az ideje annak is. Fogadjam el, hogy a lelki élet növekedése időbe telik, csak szépen lassan lehet továbbhaladni. Jézus hallotta, hogy János keresztel, ezért ment oda. Mire van fülünk? Mit hallunk meg a mindennapok zajában? A jóra, a figyelmeztető szóra is figyelünk? Elfogadjuk azt? Érdekes a hely, ahol János keresztel. A Jordán folyó a Holt-tengerbe torkollik bele, a világ legsósabb tengerébe egy édes vizű folyó. A halak, amelyek a folyóban élnek, ha a sodrással úsznak, előbb-utóbb a tengerbe érnek, és ott elpusztulnak. De a halak sem mind buták; amint megérzik, hogy növekszik a sókoncentráció, szépen visszafordulnak, s elindulnak fölfelé, a sodrással szemben. Azt mondják, János éppen azon a helyen keresztel, ahol már érezhető a sókoncentráció növekedése. Ahol megfordulnak az okosabb és tapasztaltabb halak, hogy ne a biztos halálba menjenek. Itt fordul meg az emberek élete is. Eddig talán csak az árral úsztak, úgy éltek, ahogy mindenki. De megérezték, hogy valami nincs rendben, nem lesz ennek jó vége, meg kell fordulni, meg kell változni, bűnbánatot tartani, szembemenni a kényelmessel és a nyugalmassal, s akár ütközni is pár sorstárssal, de akkor is vissza kell fordulni, mert a biztos halál felé tartunk. A keresztény embernek fel kell ismernie ezeket a fordulókat. Ki kell fejlesztenünk magunkban az érzéket, amellyel megérezzük, hogy itt fordulni kell. Könnyű a dolgunk, hiszen az évszázadok alatt az Egyház közössége elég jól megismerte az emberi lélek mélységeit, a társadalom kísértéseit – amikor elkényelmesedünk, amikor vitetjük magunkat –, és rámutat, mi az, ami nem helyes irány, ami nem az életet szolgálja, hanem a sivárság felé vezet és egyhangú. A Jordán az élet. Van olyan szakasza, amikor kényelmesen ráhagyatkozhatunk a többiekre, mehetünk egy irányba, de egyszer csak figyelmessé kell válni, és indulni visszafelé, lendületet venni, ütközni, és felfelé menni, hogy élet legyen bennünk újra. Nem könnyű a fordulat. Nem könnyű ütközni, sem visszaindulni, de van egy óriási erőforrásunk, egy szeretet-töltetünk. Isten nekünk is mondja, amit Jézusnak mondott: te vagy az én szeretett fiam. Ez a szeretet, Isten felénk áradó jóságos és irgalmas szeretete, ami kihívások elé is állít minket, erőt ad ahhoz, hogy felfelé induljunk, hogy ne féljünk az ütközéstől, a magánytól, a meg nem értettségtől, és fordulatot vegyen, új lendületet kapjon az életünk. Legyen ilyen az új esztendőnk, amikor fordulatot veszünk, amikor vállaljuk a keresztény élet kihívásait, amikor nem alkuszunk meg, hanem kiállunk Isten és az általa elképzelt élet mellett!