Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Márk evangéliuma e kijelentéssel hitvallást tesz és műfajt teremt. Jézust, az embert a Messiással, a Felkenttel azonosítja, vagyis megvallja az ígéretek benne való beteljesedését, éppen úgy, amint Pilátus másokra hivatkozva említi róla: Jézust, akit Krisztusnak mondanak. Azóta mi is így hívjuk őt, immár egyenrangúvá emelve a névösszetétel két tagját: Jézus Krisztus. Isten Fia: az Atyával való egyenrangúságának megjelenítője ez, ami az evangéliumban égből szóló kinyilatkoztatásként – keresztelkedésekor, színeváltozásakor – hangzik el. Az embereknek először a gonosz lelkek kiáltják ki, az evangélium csúcspontján pedig a római katona az evangéliumot befogadó emberiség nevében hangzó hitvallásként vallja meg: ez valóban az Isten Fia volt.

Műfajteremtő mondat, mert Szent Márk célja, hogy e hitvallás fényében mutassa be Jézus történetét, aki maga az evangélium, az örömhír: szavában, cselekedeteiben, egész személyiségében. Írása által – azt ígéri – rálel a Törvényre és részt kap az Atya öröméből mindenki, aki kapcsolatba lép vele, mert az evangélium szakkifejezés a törvények gyűjteményét és az uralkodó öröméből részesítő híradást jelentette ezekben az években. Evangéliumának kezdete. Nemcsak a könyvkezdésre utal ez, hanem arra is, hogy Jézus Krisztus a kezdet. Ő az Atyától jött, azt hirdetem, amit az Atyánál láttam, illetve vele megkezdődik az evangélium hirdetése, ami folytatódik az Egyházban, hiszen ez rendelkezése tanítványainak: menjetek, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Ők pedig megtapasztalják: velük munkálkodott, és a tanítást csodajelekkel megerősítette – miként Márk megjegyzi írásának végén.

Az evangéliumi szakasz új exodusba induló népe, Jeruzsálem minden lakója az evangéliumot befogadók előképe, a vasárnapi misére igyekvők pedig azok a tanítványok, akik megértették, hogy Jézusban az Atya beszélni kezdett. Aki pedig egykor szólt, szünet nélkül beszélget szeretett Fiának mennyasszonyával, és a Szentlélek, aki által az Egyházban és az Egyház által a világban felhangzik az evangélium élő szava, elvezeti a hívőket a teljes igazságra; az ő műve, hogy Krisztus igéje elevenen él bennük – tanítja a II. Vatikáni Zsinat. Vagyis amikor az Istenember előtti meghódolás mozzanatában mi is találkozunk az igével, részesei leszünk a befogadás és a továbbadás nagy történetének, miként a prédikációt folytató katekézis eredeti jelentése is az emberi hang visszhangzását jelölte. Nem véletlen, hogy a mai misét éppen ezzel az introitussal kezdtük: Sion népe, íme, jő az Úr népe váltságára, hallatja dicsőséges hangját szívetek örömére. Isten ugyanis minden szentmisében dialógusra lép népével.

Néhány héttel ezelőtt szomszédunk, egy idős, zsidó identitású ember, akivel éveken át nap nap után megbeszéltük az élet dolgait, egyszer csak azt mondta nekem: Tudod, Peregrinkém, én olyan szívesen mondanám neked, hogy Laudetur Jesus Christus, de ezt elvi okokból nem tehetem. Ez az ember ösztönösen ráérzett arra, hogy Márk evangéliumának kezdőmondatát nem lehet csak úgy kimondani, hanem kizárólag hitvallásként vehetjük a szánkra, mert Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.

Magyar Kurír