János evangéliumában a szeretett tanítvány mellett háttérbe szorul Péter apostol alakja, a 21. fejezetben azonban felcserélődnek ezek a távolságok. Azzal, hogy Jézus kiprovokálja Péter szeretetvallomását, ugyanabban részesíti őt, mint Jánost a passió eseményében: magához vonja – Kövess engem!–, és rábízza Egyházát, miként a kereszt tövében Jánosra hagyta a Szűzanyát. A legfiatalabb tanítvány átadja helyét Péternek, akit pásztornak és vértanúnak hív meg az Úr e találkozásban, és aki a maga módján már itt elkezdi pásztori gondoskodását: Vele mi lesz? – kérdezi Jánosról Jézust Simon a folytatásban.

Tibériás tavának partján a szeretet(t tanítvány) ismeri fel a Feltámadottat, de halászni Péter hívja őket, s a vízbe ugorva ő vezeti fel Jézus elé a hallal teli hálót vonszoló bárkát. Ez a jelenet párhuzamot mutat az idei liturgikus évben már olvasott halfogás- és meghívástörténettel, amely Lukács evangéliumának elején található: a Mester Simon hajójába száll, a sikertelen éjszakai halászat után napközben elhangzik a parancs: Evezz a mélyre, és megtelik a háló. Ennek hatására Péter Jézus lábához borul, aki emberhalásszá teszi, a tanítványok pedig mindenüket hátrahagyva követik Krisztust. A tenger a történelem tengere, amelyre – elhagyva a Krisztus fizikai jelenléte nyújtotta biztos talajt – az apostoloknak ki kell lépniük pünkösd után, ha elevenen akarják tartani a korábbi találkozást. És ebben a tevékenységükben tapasztalják meg, hogy az, akit követnek és hirdetnek, velük munkálkodik, jelen van Péter bárkájában, hogy minden nemzetet elvezessenek a találkozásra. Szent Jeromos e sorokon elmélkedve éppen ezért a tengerben a világosságnélküliséget, az elidegenülés és a halál sós vizét látta, ahonnan az evangélium hálója ment ki bennünket az Egyházba, éppen a történelem viharain át. A feltámadás előtti halfogáscsoda tehát mintegy elővételezte a tanítványok pünkösd utáni küldetését. A Tibériás tavának húsvéti csodájában jelen lévő gesztusok pedig – visszautalva Jézus földi életének súlypontjaira – megjelölik missziójuk tartalmát: az Úr világban való jelenlétére történő rámutatás, igéje iránti engedelmesség, az eucharisztikus asztalközösség, a kiengesztelődés és a személyes szeretet, a Mester életáldozatához való csatlakozás, a péteri szolgálat elfogadása.

Péter így a (kései) tanítványok foglalata és képe, aki a szenvedésből– miként a Fiú – engedelmességet tanul, ezért a szenvedés tanújaként egyúttal a megnyilvánuló dicsőség részese, ahogyan ezt levelében a főapostol éppen magáról mondja pásztori küldetésének meghatározásában. De erre utal a Jézussal folytatott mai párbeszéd szóhasználata is, amelyben Péter a teljes odaadást igénylő „szeretsz-e engem” (agapas me) kérdésre a „szeretlek” baráti szeretetet kifejező szavával (Kyrie, filó se) felel, amit aztán az Úr is átvesz, hiszen harmadjára már így kérdez: szeretsz-e engem baráti szeretettel (fileis me)? A főapostol a húsvét csodájával találkozva Krisztus önmagát nem kímélő szeretetét (agape) fogadja be saját meghasonlottsága titkába, és ez emberi szeretetét is átalakítja, alkalmassá teszi Isten szeretetére, testvérei megerősítő szolgálatára.

Magyar Kurír