Némiképpen érthető az iszlám ellenszegülése a kereszténységnek, amikor a szigorú monoteizmust kérik számon rajtunk. Elfajzottnak és tévúton járónak tartják a keresztényeket, akik megtagadják a közös ős-Istent, és hármat állítanak az imádás középpontjába. Jézus prófétaságát azonban az iszlám sem kérdőjelezi meg, különösen az embertársi szeretetről szóló tanításokat. De mi az, hogy három személy? Mi az, hogy a harmadik személy egy természeti jelenség (tűz) vagy egy állat (galamb)? Érdemes így, a külső szemlélő tekintetével is ránézni hitvallásunk első sarokpontjára („Hiszek egy Istenben”).

Szent János siet a segítségünkre annak a kérdésnek megválaszolásában, hogy ki az Isten, és hogyan van az egység a háromságban. Isten elsősorban nem teremtő, nem gondviselő, nem irgalmas, hanem mindent megelőzően szeretet. Ez a fogalom nála nem egy akció. Ő nem csinál valamit. Hanem Isten = szeretet. Ez a világtörténelem legegyszerűbb és egyben legbonyolultabb differenciálegyenlete. Isten = szeretet. És teremt, megvált, üdvözít, mert ő a szeretet. Lehajol az emberhez, megbocsátja a bűneit, megbékéltet, mert ő a szeretet. Életet ad, feltüzesíti a lelkünket, és nem engedi levenni a szemünket a célról, mert Isten = szeretet. Egy ilyen istenkép már vonzó, mert Isten azon túl, hogy parancsokat és törvényt ad, személyesen siet az elbukottak megsegítésére.

Ajándékai közül a legfontosabbak nem a tárgyak, hanem az emberek, a személyek, és nem én magam vagyok, hanem ő maga. Ez az állandó belső önajándékozás (mint egy családban) kívánkozik kifelé lépni és ajándékká válni. Ajándékká válni pedig kétségtelenül csak a személy tud. Az Atya állandóan közli önmagát elsősorban befelé, majd a világ felé, és ez az önközlés maga a Fiú. A Fiú is ugyanezt teszi: „odaadom az életemet” (Jn 10,15), és ugyanez mondható el a Szentlélekről is. Tehát Istenben az állandó önközlés nyelve maga a szeretet. Azonban itt nem egy funkcionalizmusról van szó, ahol mindhárom személy a maga módján és akarata szerint cselekszik. A Szentháromság belső egysége és folyamatos szeretetdialógusa a teljes egységet tételezi fel. Jézus személyével, emberi és isteni természetével pedig egy olyan szegmensét is megkaptuk a szeretetnek, ami a mindennapokra is szólhat. Isten örök, ezért a szeretet is örök. Egy Istenben megkötött házasságban, ahol a szeretetet ennek megfelelően élik meg, nem kell félni a válástól. Lehet, hogy időnként „fogytán lesz a boruk”, lehet, hogy nehéz lesz „hordozni egymás terhét”, de „aki szeretetben él, az Istenben él, mert az Isten él őbenne”. Így és ennek alapján mondhatjuk azt, hogy a szeretetben (Istenben) megkötött házasság soha el nem múlik. Lehet majd hallani tányércsörgést, de a krisztusi példa alapján mindig lesz bátorságuk kiengesztelődni. Ahol szeretet van, ott nem ketten, hanem hárman vannak: én, akiből kiárad a szeretet és a másik ember üdvösségének az akarata. Te: aki ezt befogadod, vagyis elfogadod, hogy szeretve vagy általam. És maga a szeretet. Az én és a te közötti teljes önajándékozás és önátadás. Kosztolányi Dezső ismeretlen úrnak nevezi Istent, akinél egy kiváló esten vett részt. A költő nem tud mást tenni, felsóhajt. Mi sem tehetünk mást a Szentháromságot megtapasztalva, mert ő misztérium. Nagy, egységes és szent misztérium.

Magyar Kurír