Számokra, statisztikákra, kimutatásokra épülő korunk kérdése is lehetne: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?" A számok mindig is érdekelték az embereket, még az üdvösség és a vallás vonatkozásában is. Egyházi körökben is gyakran hallani: „Ismét megtelnek a templomok. Milyen sok gyermek és család van egy-egy bérmáláskor vagy egyházi ünnepen.” Ez a kép azonban csalóka, mert alkalomszerű, meghirdetett eseményre kaptak meghívást.

Két elgondolás volt Jézus idejében. Az első szerint egész Izrael üdvözülni fog, azért, mert Isten választott népe. Láttam, hogy Jeruzsálemben az úgynevezett Király kapu köré temetkeznek, hogy ők legyenek az elsők, akik a Messiás bevonulásakor vele mennek be. A második elgondolás szerint pedig csak kevesen lesznek az üdvözültek. Jézus azon fáradozik, hogy áttörje a zsidók szűk gondolkodásmódját, ezért válaszában inkább buzdítani akar, hogy törekedjünk az üdvösségre.

Nem az a kérdés tehát, hogy sokan vannak-e vagy kevesen, hanem hogy én, te, mi részesei leszünk-e az örömünnepnek, amely azokra vár, akik Jézus tanácsa szerint járnak el.

De mi a szűk kapu? A lelked mélyén tudod, melyik az, csak vonakodsz belépni rajta. Mennyivel csábítóbb a „könnyebbik” megoldás. Megkísért-e a teljesítményre törekvő vallásosság? Isten a vallásosságban nem teljesítményt vár el tőlünk, hanem őszinteséget és bizalmat. Ha imádkozol, ne a teljesítményed hangsúlyozd. Nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos! Ha azon kapod magad, hogy gondolataid elkalandoztak, ne kezd újra a legelején, mert: „nem jól imádkoztam”! Folytasd ott, ahol eszedbe jut, és imádkozz azért, amire éppen gondoltál. Isten feltétel nélkül szeret téged, és tudja, mi lakik a szívedben.

A vallásosság másik véglete az, hogy könnyű üdvözülni, elég csak a jó szándék, máris üdvözülhet az ember. Sokan vannak, akik ismerik a Bibliát, idéznek belőle, ha kell, ha nem. Ám a tudás és a jó szándék önmagában nem üdvözít! Hányan büszkék arra, hogy mennyi tudással bírnak, hiszen az Egyház hit- és morális vagy éppen jogi tételeit fejből idézik. Az sem számít, hogy a „papírforma” szerint keresztény vagy, be vagy írva a megkereszteltek anyakönyvébe. Jézus nem azt fogja megkérdezni, hogy meg vagy-e keresztelve, voltál-e elsőáldozó, bérmálkozó, hanem azt, hogy mit tettél: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." Isten előtt nem a kiváltságok számítanak, hanem az alázat, a mások javát kereső szeretet, amely legyőzi az önzést. Mert egyszer „a ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kinn rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón. S ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok.”

Isten olyan Atya, aki csak egy nagyobb jó távlatában tesz próbára minket. A megpróbáltatások elfogadása azt jelenti, hogy bemegyünk a Jézus által mutatott „szűk kapun”.

„Éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket." Így int bennünket Péter apostol a levelében. Ha így élünk, nem érhet meglepetésként, bármelyik órában érkezik is az Úr.

Magyar Kurír