A farizeusok nagy izgalommal jönnek, kövekkel a kezükben. A házasságtörés nem kis vétség volt akkor sem, itt életről-halálról van szó. Ismét érvényt szerezhetnek a Törvénynek! Teljesen felizzott bennük a gyilkos tettvágy, hiszen az ítéletet már meghozták e fölött az asszony fölött. Sőt, már az ítélet végrehajtására viszik, hogy halálra kövezzék. De ezt még fokozzák azzal, hogy Jézust próbára akarják tenni. Az ő első válasza az, hogy lehajol, és ujjával írogatni kezd a föld porába. Egy szót sem szól. Hogy mit írt, nem tudjuk. Sokan gondolják, hogy a farizeusok bűneit, s az éppen odatekintő farizeus látta eltitkolt bűnét a földre írva. Ez jámbor elképzelés. Az tény, hogy az egyik oldalon felfokozott szenvedélyek és izgalom tapasztalható, a másikon a földre hajló, írogató Jézus nyugalma.

Jézust nem egyszerűen kérdezik, hanem provokálják. Többszöri nógatásra adja meg a feleletet: „Az első követ az dobja rá, aki bűn nélkül van.” És ismét lehajol, s folytatja az írogatást. Drámai csend következik. Semmi vita, semmi magyarázat, semmi szó nincsen. Ebben a csöndben a felajzott kedélyek eltűnnek, a kövek halkan puffannak a földön, és a kövezni akarók egymás után eltávoznak.

Alexandriában ezt a részt kihagyták az evangéliumból, mert úgy értelmezték, hogy a nép szabad utat kap a bűnre. Pláne, ahogyan a Szentírásban áll: „Én sem ítéllek el.” Holott ez nem így van! Hiszen Jézus a hegyi beszédben már világosan megmondta, hogy aki bűn vágyával tekint az asszonyra, már az is bűnt követ el. És keményen mondja: Ha a szemed bűnre visz, vájd ki azt! Sokan meg is róják e szigorúsága miatt.

Éppen ezért hat furcsán a porba író Jézus alakja. De ő minden mozdulatával, hallgatásával és szavával mondani akar nekünk valamit. Mi is hányszor szeretünk megbotránkozni mások bűnei fölött, és mondjuk ki jó hangosan a hibáikat. Sokszor úgy adjuk tovább ezeket, mint valami szenzációt. Erről szólt régen a pletyka. Addig sem esik szó a saját gyengéinkről, bűneinkről. Jézus tanítani akar minket, akik csak fennakadni tudunk mások botlásain, és műfelháborodásainkat fejcsóválgatva, fájdalmasan kiáltjuk világgá. Ezt a nagyképűséget szállítja le a komikum szintjére Jézus, mintegy azt mondva a földön való kapirgálással: Ti beszéltek? Hiszen „olyanok vagytok, mint a beomlott sírok: az emberek fölöttük járnak, és nem is sejtik”.

Jézusnak volna joga ítélkezni az asszony fölött. Beszédet is intézhetett volna a világ felé a házasságtörésről mint megállapított bűnről. De nem teszi. Jézus ítéletében megjelenik irgalmassága: „Menj, és többé ne vétkezzél!” Ebben ítélet van, az ítélet formája nélkül. Megmondta véleményét a házasságtörésről, hogy az bűn. De nyoma sincs benne a bűnszaglászó látszatbotránkozásnak. Néhány szavában azonban ott van új életre hívó irgalmassága! „Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok?” – mondja az Úr Izajás próféta könyvében. Mert ő nem elítélni jött a világot, hanem üdvözíteni!

Hányszor ítélkezel mások botlásai, bűnei felett? Jézus a bűnt magát elítéli, mert a gonosztól való. De a bűnös embert, ha bűneit megbánja: soha! Téged sem! Menj, és többé ne vétkezzél! – mondja neked, amikor bűnbánatot tartasz.

Magyar Kurír