Súlyos és kritikus megjegyzése Jézusnak az, amit a názáreti tapasztalat mondat vele. Nem is könnyű egészen azonosulni a kijelentéssel, hogy nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában. Bátortalanul mondom ki, de én nem ezt tapasztalom. És úgy látom, hogy a kortárs próféták, akik olykor-olykor hazamennek a még élő szüleikhez vagy rokonaikhoz, azok sem ilyen érzésekkel jönnek vissza szülőhelyükről. Talán langyosak lennénk, és nem állítanánk úgy élére a dolgot, ahogyan a Názáreti?

Gondolkozzunk, tűnődjünk erről a mai vasárnapon. Mit jelent neked az otthon, szeretsz-e hazatérni abba a környezetbe, ahol felnőttél, és vannak-e még ott barátaid, rokonaid, esetleg tisztelőid? És fordítva is: vannak-e még otthon olyanok, akiket te tisztelsz? Jársz-e haza valami miatt? Mondjuk a temetőbe, szüleid sírjához vagy egy családi-rokoni eseményre? Időnként szoktál-e találkozni régi ismerősökkel? Megállsz-e velük egy-két mondat erejéig? Érdekel-e sorsuk, kérdezősködsz-e felőlük: kivel mi lett azóta, hogy te messzire elkerültél?

Bevallom, számomra a gyermekkori eseményeket lassan békévé oldja az emlékezés, minden meghitt és olyan szép lett abból az időből, amilyen akkor sem volt, és azóta sem. Főként azoknak, akik ott élnek; viszont akik elszakadtunk otthonról, mégis nosztalgiával gondolunk vissza. Már nem arra emlékszünk, amikor elemi erővel tört fel bennünk a düh az otthoni elmaradott és ósdi szemlélet miatt, ami megpróbált minket is lebeszélni arról, hogy forradalmat csináljunk.

Máig csodálom Oravecz Imrét, Kalász Lászlót, Arany Jánost, akiknek volt erejük otthon maradni. Holott annyi kihívás érte őket, mégis úgy gondolták, bár mindenütt jó, de legjobb otthon. 

Ez a közhely látszik megdőlni Jézus Krisztus esetében. Őt otthon nemhogy nem fogadták szívesen, hanem egyenesen tolakodó erőszakossággal léptek föl vele szemben. Egyrészt követelték, hogy tegyen otthon is csodát, ne csak idegenben, másrészt nem hitték, hogy egy ács fia csodákra képes. Ma ezt úgy mondanánk, „satufék”.

Jézusban viszont nem volt ugyanaz az előítéletesség, mint a názáretiekben – Márk meg is jegyzi: Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Feltételezte róluk, hogy hisznek neki. Kénytelen volt azonban megállapítani, hogy ezek egészen másként vannak kódolva, mint ő. Jelen sorok szerzője azon töpreng, hogy szegény Máriának vajon mit kellett hallgatnia és elszenvednie Názáretben Fia miatt. Hiszen ha valaki, akkor ő értette Fiát, kezdettől kapta a jeleket: a pásztorok, a napkeleti bölcsek, Simeon, a jeruzsálemi templomi elveszés mind arról szól, hogy ő csak a nevében názáreti. Amikor a rokonok fölkerekedtek, hogy erővel is hazavigyék Jézust, ne hozzon szégyent rájuk, talán ugyanígy cipelték magukkal Máriát is, mint aki mindenért felelős: Gyere, megyünk, és hazahozzuk a fiadat! Lám, a helyi közösségnek lehet olyan ereje, ami fogva tart, és bezár saját hagyományai közé. Ne feledjük Ady Endre sorait: „Kúnfajta, nagyszemű legény volt, / Kínzottja sok-sok méla vágynak, / Csordát őrzött és nekivágott / A híres magyar Hortobágynak. // Alkonyatok és délibábok / Megfogták százszor is a lelkét, / De ha virág nőtt a szívében, / A csorda-népek lelegelték.”

Magyar Kurír