A fogságban élő próféta, (Deutero-) Izajás felszólítja a népet a fogságból való hazatérésre, így bátorítva őket: „Az Úr felfedte szent karját / minden nemzet szeme láttára. / És meglátja a föld minden határa, / hogy szabadulást szerez Istenünk.” (Iz 52,10)

Az Úr megvigasztalja népét. A próféta így ujjong: „Milyen szép a hegyeken / annak a lába, aki jó hírt hoz, / és kikiáltja a szabadulást.” (Iz 52,7)

Valami ilyesmit tapasztalhattak a betlehemi pásztorok is, amikor hallhatták az angyal szavát: „Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz az egész népnek: Ma született a Megváltó, Krisztus, az Úr Dávid városában.” (Lk 2,10–11)

Izajás említett szövegében elhangzott: „Királlyá lett a te Istened” (Iz 52,7). Isten királysága elkezdődött Jézus születésével. Meglepő volt ugyanakkor ennek a királyságnak a kinyilvánítása: ez a gyermek egyáltalán nem hasonlított egy királyhoz. De Isten királysága valóban így kezdődött. Jézus születésével kezdetét vette az emberi lét és a világ átalakulása, s ez teljesen megváltoztatta nézőpontunkat, és bevezetett Isten királyságának logikájába, ami az igazságosság, a béke és a szeretet királysága.

Izajás írta: „És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk.” Ez a jövendölés ma teljesedik be. Szerte a világon minden nép körében ünneplik Jézus születését. Ezt az eseményt, ami el volt rejtve egy kis faluban, ma az egész világ ünnepli. Mi, keresztények örömmel valljuk karácsony ünnepén: „Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,14).

Az igazi nagy kérdés természetesen ez: vajon igaz-e mindez? Valóban az Isten Fia jött el hozzánk? Léon Grandmaison írta nagy vallástörténeti művében: „Minden vallásos érzés fölötti eszmefuttatásnál, minden mélységes lelkiéletről való mondásnál, nemde, jobban érdekel minket tudni azt, hogy Jézus Krisztus Isten volt-e vagy sem.”

A Szentírás csodálatos könyv, és az emberi beszéd teljes skáláját felvonultatva hirdeti karácsony örömét. Ugyanakkor áll rá Gárdonyi szép mondása: „a gyermekértelemnek szép”. A férfiértelemnek érthető. S valamennyinek igaz. Krisztus alakja ugyanis nem vész el a legendák homályában, ő valóban belépett a történelembe. S az apostoli igehirdetés és hitvallás is erre a tényre épül.

„Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind a tanúi vagyunk” (ApCsel 2,32) – hirdette Péter apostol pünkösdkor. Szent Pál pedig a korintusiakhoz írt levelében – alig húsz évvel az események után – így írt, miután felsorolta a Föltámadott tanúit: „utánuk pedig, mint méltatlannak, megjelent nekem is” (1Kor 15,8). Így írhatta Péter is a második levelében: „Nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének” (2Pét 1,16). Ám ahhoz, hogy csodálatos alakjában felismerjük az Isten Fiát, hitre van szükségünk. S a ma született Gyermek – bár mindenkinek felkínálja kegyelmét – senkit sem kényszerít a hitre.

„Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki” (Mt 11,25) – mondta az Úr Jézus. Ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy a francia akadémikus, Jean Guitton, hogy boldogok azok a korszakok, amikor a nagy tudósok is lélekben ilyen kicsinyek és gyermekek tudnak maradni. Bár világunk tele van szenvedéssel, háborúval, bizonytalansággal, mégis halljuk az angyali szózatot: „Ne féljetek!” Mert nem a vak anyag, sem a személytelen, arctalan rossz áll az események, a történelem mögött, hanem a minket szerető Atya.

S a ma született Gyermek, Dávid házából az Atya kinyilatkoztatója, hirdeti: Istené az utolsó szó. És Isten a szeretet.

Magyar Kurír