A Jordán folyó ahol Jézus megkeresztelkedett

Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy az újonnan megválasztott pápát hármas koronával, az úgynevezett tiarával megkoronázták. I. János Pál pápa volt az, aki megszakította ezt a hagyományt. Helyette a főpásztori székbe való beiktatással kezdte pápai tevékenységét.
Az Úr Jézus sem azzal kezdte messiási működését, hogy Rómába ment Augustus császártól koronát kérni. Heródestől sem kért Negyedes Fejedelmi címet. De azért nyilvános működése előtt az ünnepélyes beiktatásról nem mondott le. A Jordán partján a külső körülmények ugyan szerények voltak, mégis részt vett benne az ég és a föld, jelen volt rajta Izrael népe és a teljes Szentháromság. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Jézus és Keresztelő Szent János találkozásakor az Ó- és az Újszövetség találkozott egymással.
Keresztelő János az Ószövetség utolsó prófétája, akinek nemcsak az adatott meg, hogy szóban hirdesse, el fog jönni a megígért Messiás, hanem az is, hogy személyesen rámutasson. Éppen ezért történelmi ez a találkozás a Jordán folyó partján.
János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztel, de utána jön, Az, Aki Szentlélekkel fog keresztelni - hirdeti.
Amikor az Úr Jézus a Jordán folyóhoz megy, hogy megkeresztelkedjen, János azonnal felismeri az Eljövendőt, a Messiást, és szívesen átadná a helyét. Tudja, ő csak az, aki előkészít. De Jézus másképp tesz: „Illő, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos, ami elő van írva.”
Jézus maradék nélkül be akar tölteni minden ószövetségi előírást. Bár megtehetné, hogy félreteszi azokat, de ő teljes egészében vállalja. Csak ott, és akkor lép át fölöttük, amikor azok elidegenedtek az eredeti szellemüktől, amikor már nem az Isten dicsőségét és az ember javát szolgálják.
Megkeresztelkedik Jánosnál a bűnbánat keresztségével, pedig bűn nélkül való. Ezzel is kifejezi sorsközösségét velünk. Annyira egy lett közülünk, hogy vállalta az emberi sorsot, annak minden velejárójával együtt. de ugyanakkor, e tettével előre jelzi egész küldetésének célját, hogy az embert meg akarja szabadítani a bűntől.
Jézus megkeresztelkedésekor történelmi valósággá vált, ami addig csak várt ígéret volt. A Jordán folyóban történt vízbemerítés után az Úr feljött a vízből és megtörtént az Üdvözítő hivatalos beiktatása messiási küldetése teljesítésébe és ugyanakkor istenjelenésben volt része. Szentírási nyelven: „megnyílt az ég”. Az eredeti bűn következtében „bezárult az ég”. A messiási korszak nagy ajándéka éppen az lett, hogy megnyílik az ég. Jézuson keresztül ismét szabad utunk nyílik az Istenhez, belépőjegyet kapunk a mennyek országába.
Ha Jézus nem száll alá a Jordán vizébe, nem nyílik meg az ég, nem hangzik fel az Atya szózata, és nem száll le a Szentlélek, de első nyilvános cselekedetében benne volt egész élete. A Szentlélek erejével akart cselekedni, úgy hogy az Atya akarata vezesse mindenben.
Szó szerint teljesedett benne az, amit Izaiás prófétától olvastunk az első olvasmányban: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek... 
  Az Úr Jézus pozitív hozzáállása az ószövetségi törvényhez, hatalmas példa a mi számunkra abból a szempontból is, hogy ma minden formaság ellen tiltakozunk, minden előírást feleslegesnek tartunk, minden értékes hagyományt elvetünk. - Nekem ne mondja meg az egyház, hogy mit kell tennem adventben, vagy nagyböjtben, hogyan vegyek részt a szentmisén, mikor álljak fel és üljek le, mikor gyónjak és áldozzak, s mit tegyek, ha megromlott a házastársi kapcsolat, illetve hogyan készüljek a szentségi házasságra és a többi és a többi…
Jézus viszont vállalja: „Illő, hogy teljesítsük, mindazt, ami igazságos, ami elő van írva.” Az ószövetségi nyelvben „igazember”-nek nevezték azt a személyt, aki teljesíti Isten akaratát. Az Úr itt élete programját, jelszavát úgy fogalmazta meg: az én feladatom, hogy mindenben teljesítsem az Atya akaratát.
  Jézus nyilvános tevékenységének kezdete, nekünk is irányt szab: Úgy, ahogyan Ő nyilvános tevékenysége kezdetekor az Atya akaratának keresését és követését fontosnak tartotta, nekünk is az ő példájára fontos kell, hogy legyen az, hogy Isten parancsai szerint rendezzük be a mindennapjainkat. Ne legyen az életünknek olyan területe, ahol Isten ne lenne jelen, ahonnan kizárnánk Őt. Vonjuk be a terveinkbe, munkánkba, tanulásunkba, sikereinkbe és kudarcainkba. Mondjunk el neki mindent, mint a jól nevelt gyermek a szüleinek. Köszönjük meg neki a szeretetét, és kérjük segítő kegyelmét mindennapjainkra.
Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot erre az évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent. Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása.
Sok mindenre szükségünk van, sok mindent szeretnénk megszerezni, vajon mennyire keresztényiek azok az eszközök, amelyekkel ezeket megvalósíthatjuk, vagy a hozzánk tartozókkal, alattvalóinkkal megvallósítatjuk?
Az életünk sok területét megvizsgálhatnánk, de talán egy-két szóban is összefoglalhatjuk a feladatunkat, kötelességünket: bármit is tennénk, legyen jelen benne a keresztény ember hivatástudata.
Az Úr Jézus megkeresztelkedése pillanatában leszállt rá a Szentlélek. Azt is mondhatnánk, hogy Jézus imája meghallgatásra talált, mert rögtön megtapasztalta a Lélek erejét.
Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében, a meghallgatott ima erejében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélekre tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka. A Lélek ereje ezeken is átsegít.
Igen, illő hogy megtegyük az Atya akaratát ott ahol élünk, és abban az életállapotban, amelyre meghívott bennünket az Úr, akár kisgyermekként, fiatalként, vagy idősként, mert ezzel mindenki számára érthetően kifejezzük azt, ami számunkra fontos.
Nem elég csak belülről átélni, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Erre alakult ki a liturgia, és az emberi cselekvések egész szokásrendszere. Kultúránk egy jelentős része erre épül, ha hagyjuk, hogy erre épüljön.
Ne hagyjuk, hogy lerombolják a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének ezeket a hagyományait, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. Nekünk is illő, hogy megtegyük, ami elő van írva.
A mai vasárnap, amikor közösen elmondjuk a Hiszekegyet, újítsuk meg keresztségi fogadásunkat, amit keresztségünk alkalmával szüleink, keresztszüleink tettek helyettünk. Legyünk hálásak azért, hogy Isten bennünket is gyermekévé fogadott, és éljünk úgy, hogy rólunk is elmondhassa: íme, az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.