Udvardy György érsek üzenetében így fogalmaz: Szeretnék köszönetet mondani minden kedves testvérnek, akik imádkoztak gyógyulásomért, imádkoztak azért, hogy minél hamarabb kiálljam a próbatételt, és minél hamarabb vissza tudjak térni az egyházmegye vezetéséhez.

Hálásan köszönöm a sok imát, éreztem ennek az erejét,

hálásan köszönöm a katekétáknak, paptestvéreknek, az egyházmegye híveinek és minden kedves ismerősnek, akik imáikkal támogattak.

Munkatársaimmal együtt törekedtünk a lehető legnagyobb mértékben betartani a járványügyi szabályokat, azonban valahol egészen bizonyos, hogy hibáztam, és a fertőzést én magam is megkaptam. Köszönhetően az orvosok, ápolók, gondozók gyors beavatkozásának, öt napot töltöttem kórházban, a többit pedig itthon gyógyulásra tudtam fordítani.

Abban az időszakban, amikor az ember beteg, sok minden megfordul a gondolataiban – így voltam ezzel én is. Legfőképpen hála van bennem az imádkozókon túl az orvosok, ápolók, gondozók felé is, akiknél olyan kiemelkedő és példaszerű magatartást láttam, mind a szakmai hozzáértésben, mind az elköteleződésben, mind az állhatatosságban, mind pedig a kedvességben, ami egészen bizonyos, hogy nemcsak nekem, hanem minden ápolásra szoruló beteg testvér számára a gyógyulást segítette elő.

Ugyanakkor megerősödött bennem a bizalom azok iránt, akik a szakmájukhoz értenek, akik szakszerű felkészültségükkel, személyes elköteleződésükkel a betegeket szolgálják.

Amikor most köszönetet mondok orvosaimnak, az ápolóknak, nővéreknek, akkor biztatok és bátorítok mindenkit, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben ne engedjük, hogy a bizalom meggyengüljön bennünk azokkal szemben, akik szakmailag felkészültek, akik tekintéllyel vannak a társadalom számára. Ne engedjük, hogy olyan gondolatok, legfőképpen olyan szavak hagyják el ajkunkat, amelyek nem a bizalmat erősítik, hanem a bizalmatlanságot szítják. Egy közösség, egy társadalom bizalmon alapuló tekintély nélkül nem képes működni. Ezt tapasztaltam meg én is az elmúlt napokban, és ezért

kérek és bátorítok mindenkit, hogy a lehető legnagyobb fegyelemmel, legnagyobb állhatatossággal, legnagyobb reménykeltéssel tartsuk be azokat a szabályokat, amelyeket számunkra előírnak és a javunkat szolgálják. És ezt a bizalmat erősítsük egymás felé.

Nehéz időszakot élünk át, ezért főegyházmegyénk a kórházban dolgozók számára olyan imafüzetet készített, amely az ő élethelyzetüket, életállapotukat jeleníti meg, amikor imádkoznak betegeikért, gyógyulásukért, amikor kénytelenek szembesülni az emberi élet törékenységével, a halállal, és mégis, másnap újból szolgálatunkra szegődnek.

Imáinkkal támogassuk az ő szolgálatukat, és buzdítok, bátorítok mindenkit – lelkipásztorokat, katekétákat, katolikus iskolák pedagógusait, de mindenki mást is –, hogy éljünk a rendelkezésre álló oltással, és másokat is bátorítsunk, biztassunk erre.

Hogy meddig tart ez az időszak, nyilván nem tudjuk. De az, hogy ebben az időszakban milyen hitből fakadó emberi tulajdonságokat építünk ki, amelyek a jövőt, a reményt éltetik bennünk, a mi felelősségünk.

Erre a felelősségre szeretnék mindenkit bátorítani, biztatni. Hogy higgyük, ennek segítségével túljutunk életünk minden nehézségén. S Krisztus, aki értünk a keresztet hordozta, nagy-nagy példa számunkra. S nemcsak példa, hanem isteni erejével segítségünkre is siet nehézségünkben.

Áldott kitartást, áldott bizakodást, és reménykedő magatartást kívánok mindenkinek!