A zarándoklatot először 1978-ban szervezték meg, II. János Pál pápa megválasztásának évében. Akkor az adriai tengerpart közelében fekvő Marche tartomány Macerata városában egy hittanár – a tanév végén hálaadásból – pár száz diákjával Lorétóba zarándokolt. A kezdeményezést a Communione e Liberazione, a „csielle” olasz ifjúsági egyházi mozgalom karolta fel, és lett napjainkra a világ egyik legnagyobb éjszakai zarándoklata, amelyen természetesen nemcsak fiatalok és nemcsak „csiellinók” lehetnek, hanem bárki érdeklődő is részt vehet.

Június 6-án Rómában, az általános kihallgatás során Benedek pápa megáldotta azt a keresztet és a béke fáklyáját, melyeket a zarándoklat élén visznek. Üdvözölte a mostani zarándoklatot és kifejezte, hogy nagyon örül az egyre növekvő részvételnek, de sajnos ő, korára való tekintettel már nem tud részt rajta.

A kereszt és a békefáklya egy kis csoport szolgálata révén négynapos út során érkezett Maceratába, ahol június 9-én este a város stadionjában gyűlt össze a közel százezer fiatal. Ének, imádság és tanúságtételek után Mauro Piacenza bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa mutatott be szentmisét.

Homíliájában az útrakelésről és útonlétről szólt. Az kel útra, akinek kitűzött célja van; az kel útra, aki szeretné megismerni önmagát, aki szeretné megtalálni élete értelmét, az úton, vagyis a zarándoklat során és az Útban magában, akinek neve van: Jézus Krisztus. Őhozzá kacsolódik a mostani, 34. zarándoklat mottója is: „Krisztus éppen az, ami most történik”. Krisztus természetesen személy, de Ő esemény, történés is. Krisztus az emberiség történetének, a történelemnek legjelentősebb és mindent felforgató ténye, mely „történik” bennünk. Ő jelen van most is, Ő most is történik. Nem elég az emlék, hogy éljünk. Nem elég a remélt jövő, hanem most a jelen pillanatban kell történnie annak, ami betölt minket és értelmileg-érzelmileg meghatároz – fogalmazott a főpásztor.

„A posztmodern kor mindennapi drámái között keltek útra – szólt Piacenza bíboros a fiatalokhoz – azzal a szándékkal, hogy felfedezzétek, ami éppen most bennetek történik”. Idézte még a csielle mozgalom alapítója, Don Giussani mondását: „Ne várjatok magatoktól csodát, várjatok magatoknak inkább egy utat”. „Ezt az utat – Krisztus felé és Krisztusban – bízzátok a lorettói Szűzanyára és az ő engedelmes hitével egyesülve hogy ez az út történéssé legyen bennetek” – fejezte be homíliáját a Papi Kongregáció prefektusa.

A szentmise végén Piacenza bíborostól átvette egy leány a Rómból érkezett zarándok-keresztet, egy fiú a béke-fáklyát, és mögöttük megindult a zarándokok végeláthatatlan sora. Nagyon sűrűn és gyorsan haladtak egymás mellett a forgalomtól elzárt országúton. Rádiós kapcsolat révén az 50 méterenként felállított hangszórókon keresztül az egész zarándoksereg együtt imádkozott és énekelt. A megállás nélkül, egyhuzamban megtett 28 kilométeres távolságot négy tartalmi részre osztották.

Az első részben az örvendetes, majd a világosság rózsafüzérének a titkait imádkozták. Közel félúton, éjjel egy óra után Sambucheto kisvárosának kivilágított főutcáján, a templom előtt az oltárra helyezett Eucharisztiában jelen lévő Jézus áldását fogadták. A zarándokút második részében a fájdalmas rózsafüzért imádkozták, majd egy hatalmas kivilágított kereszt előtt elhaladtukban térdet hajtottak. A harmadik részben következett a dicsőséges szentolvasó, majd a Föltámadt Krisztus jelképeként mindenki égő gyertyát kapott a kezébe. Megújították keresztségi fogadalmukat.

Az utolsó szakasz során az Úrangyala-imádságot mondták el, békejobbot nyújtva egymásnak, majd hat órára a menet közepe is megérkezett Loretóba, ahol a város püspöke és polgármestere köszöntötte őket. A zarándokok végül mindannyian – türelmesen kivárva sorukat – a bazilikában beléptek a Szent Házba: megérkeztek. Elérték céljukat, eljutottak a lorétói Szűzanyához, aki az üdvösség hajnalán éppen ebben a házban mondta ki az igent, és megtörtént benne a megtestesülés.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír