A legkisebb az apostolok között – így ír magáról Pál. Nem találta méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” (vö. ApCsel 9,1–31) Az élmény hatása alatt Pál megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett.

A mai ünnep ennek a fordulatnak állít emléket. Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta. A névcsere jelképes értelmű: az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus jelentése: kicsiny. A kis termetű Pál, aki Saulként a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.

Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)

Akkor tért meg és lett az ősegyház tagja, amikor az kezdett elszakadni a választott néptől, s hozzálátott a birodalom pogány népeinek misszionálásához. A törvénytől függetlenné vált keresztény irányzat teológusa és előharcosa lett.

Mint ismeretes: Pál a Szíriát és Kisázsiát összekötő út mentén fekvő Tarzuszban született. Családja Benjamin törzsébe tartozott, ragaszkodtak a zsidó hagyományokhoz. Pál tudatosan a zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, és sok kortársánál buzgóbban ragaszkodott hozzá. Jól beszélt ugyanakkor görögül is, ismerte a hellén műveltséget és a pogány kultúrákat.

Meghívásával együtt Pál fölismerte, hogy feladata az evangélium hirdetése a pogányok között. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá vált arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett. Megtérése után azonnal megkezdte a missziót, először Arábia területén, Damaszkusztól délkeletre.

Juan Antonio Frias y Escalante: Szent Pál megtérése (17. század)

A népek szent apostolának életéről – aki „Isten kiválasztott eszközeként” szóval és tettel utat tört az evangéliumnak a világban – tájékoztatást adnak levelei és az Apostolok cselekedetei.

* * *

Pál megtérése ünnepének különböző elnevezései maradtak fenn: Pál fordulása, pálfordulás; az Érdy-kódexben: Szent Pál apostolnak megfordulatja; a Debreczeni-kódexben: Szent Pál apostolnak megtérése; Beythe Istvánnál: Szent Pál megtérölése napja; a szegedi nép ajkán: Jóraforduló Pál, az apostol megtérésének ünnepe.

E nap időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.

Az első idevonatkozó, középkori hazai följegyzés egy misekönyvünkben olvasható. Eszerint a jó idő jó termést jelent, míg a köd a jószág pusztulását, a szelek háborút. A szentesi elnépiesedett regula is így tudja: Hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás.

Későbbi kalendáriumi eredetű regulák is így tudják:
Ha fényes Szent Pál,
Minden termés szépen áll.
Ha Pál fordul köddel,
Jószág húllik döggel.

Csanádapácaiak szerint, ha szép, derült az idő, akkor még annyi hideg napra lehet számítani, amennyi az esztendőből már eltelt.

Magyarbánhegyes öregasszonyai így szoktak könyörögni: Pál, fordítsd meg a rostát, hiszen ezen a napon fordul meg az idő. Ha Pál napján süt a nap, még nagy hidegekre számítottak a tél végén.

Vásárosdombó hajdani vízimolnárai e napon kiállottak a széljárást kémlelni. Ha alulról fújt, akkor tudták, hogy még jeget kell törni – a déli szélből jósoltak tehát hideget.

Kiskanizsa öregjei szerint: pálfordulás: fele kenyér. Azt akarták ezzel mondani, ha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj, a család már kitelel. Székesfehérvár-Felsővároson így mondták: pálfordulás: fele kenyér, fele bor. Kissé bővebb a zalaszentbalázsi szentencia: fele kenyér, fele széna, fele fa. Bókaházán: Pálnak fordulása, fél tél elmúlása.

Különös somlóvidéki, oroszi hiedelem volt, hogy e napon a határban minden esztendőben megfagy valaki, mert a tél megköveteli a maga áldozatát.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.