Szent II. János Pál vérereklyét kapott a budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébánia Szent II. János Pál pápa vérereklyét kapott a budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária Lengyel Perszonális Plébánia. Erdő Péter bíboros mutatott be II. János Pál pápa életszentségéért hálát adó szentmisét, és vette át a Krakkóból érkezett ereklyét szeptember 20-án.

Erdő Péter bíboros fogadta Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét szeptember 20-án, Budapesten a Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplomban, ahol vezetésével történt az ereklye ünnepélyes oltárra emelése.

A plébánia hívő közössége szentmisében adott hálát II. János Pál pápa életútjáért és életszentségéért, melynek fő celebránsa és szónoka Erdő Péter volt.  Koncelebrált Edmund Druz SChr, a Societas Christi pro Emigrantibus tartományi főnöke, Grzegorz Piotr Bielaszka atya, a magyarországi Apostoli Nunciatúra tanácsosa, Balogh Attila, a Szent László-templom plébánosa, továbbá a Krisztus Társasága papjai, akik az elmúlt 25 év során plébánosként szolgálták a lengyel-magyar híveket.

Erdő Péter bíboros beszédét teljes terjedelemben közöljük.

„Krisztusban Kedves Testvérek!

A most felolvasott evangéliumi szakasz a küldetésről tanít minket. A feltámadás után Jézus különös erővel küldi tanítványait az egész világba. Hogyan válaszolnak erre a küldetésre, hogyan indul meg az apostolok közössége, hogy elkezdje ezt a világtörténelem végéig szóló munkáját? Elindul egy ünnepélyes cselekménnyel, nem hiába hirdeti mindmáig templom az emlékét ott a Tibériás tó partján. Ez pedig a háromszoros kérdés és háromszoros válasz. Ez nem pusztán a Péter háromszori tagadására való szomorú utalás, van ennek egy másfajta ünnepélyessége is.

Krisztus korában sokfelé így kötötték a szerződéseket. Háromszor kellett megismételni kérdés-válasz formájában, hogy mit vállal az egyik fél, mit vállal a másik. Ha harmadszor is megismételték, létrejött a szerződés.

 

Mit vállal Péter? Vállalja – dehogy vállalja, csak megvallja – hogy szereti Jézust. Jobban-e, mint a többiek? Nem tudja! Jézus tudja! Szereti, ahogy csak bírja. Mindegy, hogy mit tett az előző napokban és hetekben, tudja magáról nagyon jól, hogy a saját erejéből könnyen hűtlennek bizonyulna, de mégis ő volt az, aki felismerte Jézusban a Messiást, aki nem a saját erejéből, hanem a Mennyei Atya akaratából lett Jézus leghűségesebb tanítványa.

És mi a másik oldal? Ha tetszik, a szerződés másik fele? A „legeltesd juhaimat.” Háromszor egymás után.

 

A Számok könyvének elbeszélése szerint halála előtt Mózes még felment Abarim hegyére és megnézte azt a földet, amelyet majd a nép örökségül kap Istentől. Így imádkozott: „Uram, minden lénynek éltető Istene, rendelj valakit a közösség fölé, aki bevonul az élükön, kivezeti és odavezérli őket. Ne hasonlítson az Úr közössége pásztor nélküli nyájhoz” (Szám 27,16-17). Józsuét tehát vezetőül, pásztor gyanánt rendeli Isten a nép élére. A Biblia régi magyarázói szerint úgy bízta Mózes Józsuéra a népet, mint kisgyermekeket és zsenge bárányokat. A bárányt pedig ugyanezek a magyarázók azzal jellemzik, hogy a parancsok teljesítésében még nincs gyakorlata. Értette ezt a szimbolikát Szent Péter apostol. Első levelében azt írja: „Mint újszülött csecsemők, kívánjatok lelki (…) tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr” (1Pt 2,2-3). De érti ezt a jelentést Szent Pál apostol is, hiszen azt írja a korinthusi híveknek: „Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el” (1Kor 3,2). A kis bárányok legeltetése tehát az első igehirdetés, a hitben való szelíd nevelés feladata.