A hagyomány szerint 720-ban, 1300 éve hunyt el az általa alapított dél-franciaországi monostorban. Ott is temették el. Sírja a középkortól kezdve zarándokok kedvelt célpontja volt, akik egész Európából érkeztek ide. Egyedet a zarándokok védőszentjének is tartották, olyannyira, hogy a neki szentelt templomok ősi zarándokutak mentén emelkednek Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban. A római Sant’Egidio-templom – amely az egész világon elterjedt Sant’Egidio közösség nevét adta – a Trastevere negyedben fontos útkereszteződés helyén épült: a via Aurelia a várost Észak-Európával kötötte össze, a via Francigena és a via della Lungara pedig Szent Péter sírjához vezetett a kikötőtől.

Egyed életére vonatkozóan kevés forrás áll rendelkezésünkre. Annyit tudunk, hogy gazdag ifjú volt, aki Isten keresésére szánta el magát, és messzi szülőhazájából, Görögországból Franciaországba ment. A kevés róla szóló tanúságtétel félénk emberként mutatja be, aki ódzkodott a hírnévtől és a dicsőségtől, mégis hatalmas közbenjáró vált belőle imádsága révén. Útitársai a szegények: koldusok, betegek, az élet hajótöröttei, megszállottak, földművesek.

Legendája szerint amikor remeteként egy barlangban lakott, Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő megalapította kolostorát. A szarvas a telhetetlen ember által fenyegetett természet jelképe, a védtelen teremtést szimbolizálja, amely az ember – jelen esetben a vadászó király – agressziójának van kitéve. 

Egyed történetét, csodáit a Liber Miraculorum, azaz a Csodák könyve örökítette meg és tette ismertté. Egész Európában a legkétségbeejtőbb helyzetekben fohászkodtak hozzá, akkor, amikor emberi segítségben már nem reménykedhettek. A kétségbeejtő helyzetek szentje. A középkorban különösen a halálra ítéltek fordultak hozzá, hogy megmentse életüket.

A századok múltával Szent Egyed híre elhalványult, de emlékét őrzik azok a templomok, amelyeket – különösen Európában – az ő nevének szenteltek. Az a dél-francia monostor, ahol élt és ahol ereklyéit őrzik, nagyrészt elpusztult a katolikusok és protestánsok közötti vallásháborúkban, így emléke már-már feledésbe ment.

A mi időnkben, amelyet a világjárvány jellemez, amikor a szegények és a betegek száma világszerte egyre nő, a jövő pedig bizonytalan, még inkább emlékezünk erre a különleges szentre.

A szentek annak a tanúi, hogy a hit révén minden megváltozhat, ha puszta kézzel küzdünk a gonosz, a nyomor, az erőszak ellen. Olyannyira, hogy – a hagyomány szerint – Egyed átfúrt keze őrizte annak emlékét, hogy megvédte a szarvast a király nyílvesszejétől.

Szent Egyed, Sant’Egidio a nevét adta a római alapítású, az egész világban elterjedt Sant’Egidio közösségnek, amely életét az imádságra és a szegények szolgálatára építi. 

*

A Csodák könyve megőrizte azt a rengeteg imádságot, amelyeket a szegények a szenthez intéztek. Ezek egyike így hangzik: „Egyed, Isten szolgája, te mindig megszabadítod a foglyokat, a gyengék ereje vagy, kikötő a tengeren hajózóknak, menedéke és védelmezője minden szenvedőnek, jöjj segítségünkre”. Szent Egyed segítsen minket, hogy azok mellett álljunk, akik segítségre szorulnak ebben a világban.

Forrás: Sant’Egidio közösség, Wikipédia

Fotó: Wikimedia Commons; Stgilesmatlock.co.uk; Santegidio.org; Heiligenlexikon.de

Magyar Kurír
(tzs)