Szent Bernadett emléknapja

Soubirous Szent Bernadett volt az 1858-as Lourdes-i Mária-jelenések látnoka. Teste nem látott romlást, ma is épen őrzik. 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták. A csodák világhírűvé tették a jelenések barlangját. Lourdes ma a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helye, a reménység forrása, ahol sok ember meggyógyul az itt fakadó víztől.

Soubirous Marie-Bernard – vagy ahogy otthon hívták kiskorától kezdve – Bernadett, a hat testvér között a legidősebb. Szülei molnárok voltak, nagy szegénységben éltek. Bernadett gyakran volt beteg.

Tizennégy éves korában látta első alkalommal Máriát. 1858. február 11-én a Gave folyó közelében, a Lourdes melletti Massabielle-barlangban sugárzó fehérbe öltözött női alakot látott, aki szótlanul rámosolygott, majd eltűnt. A szép ismeretlen három nap múlva újra megjelent, és ettől kezdve július 16-áig még további tizenhat alkalommal. Február 18-án, a harmadik találkozás alkalmával meg is szólította a lányt, és február 25-én megmutatta a gyermeknek a barlang lábánál lévő rejtett forrást. Március 26-án a Szűzanya megnyilatkozott előtte. Többször is felszólította, hogy menjen a falu papjához, és mondja meg neki, hogy építtessen templomot a forrás mellé, és tegye zarándokhellyé.

„Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” – Mária e felszólítására a kis látnok kezével kaparni kezdett a barlang alján, ahol fölfakadt egy forrás: ma is ontja a vizet.

Bernadett elbeszélését hitetlenség fogadta, de a lány a legszigorúbb kihallgatások alatt is ragaszkodott kijelentései igazságához. Idővel azonban nemcsak a falu népe, hanem az egyházi vezetés is hitelesnek ismerte azt el. A forrás mellett csodálatos gyógyulások történtek.

Beszámolók igazolták, hogy amikor megjelent Mária, a kislány elragadtatásában természetfelettien megszépült, tisztaság és megilletődöttség sugárzott belőle, annyira, hogy a szemlélők között még a legkeményebb szívűek szemébe is könnyek szöktek. A látomások idején a Bernadett köré gyűlt tömegben semmi nyoma nem volt a hisztériának vagy más szokásos zűrzavarnak. Az 1858. július 16-i jelenés után Bernadett nem látta többé a Szűzanyát, aki megígérte neki, hogy boldoggá teszi, de nem itt a földön.

Bernadett életét gyökeresen megváltoztatta látomása; a jelenések utáni években sok megpróbáltatást kellett elszenvednie. Sokan úgy vélték, kötelességük kivallatni a látnokot, hogy leleplezzék a hazugságot. Volt, akit ellenséges szándék vezetett, volt, akit a puszta kíváncsiság. Kérdezték, vádolták, csapdákat állítottak, ám Bernadett mindig ugyanazon nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszolt. Nem díszítette, nem bővítette elbeszélését. Menekült mindentől, ami fölhívhatta rá a figyelmet, és soha senkitől egy fillért sem fogadott el, még családja javára sem, bármily szükségük lett volna rá. Soha nem vesztette el a türelmét, jóllehet gyötrelem volt számára mindig készen állni a látogatók fogadására. Türelemmel fogadott mindenkit, és válaszolt az őszinte érdeklődők és gonosz kíváncsiskodók kérdéseire egyaránt.

Legnagyobb vágya az volt, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. Elhatározta, hogy apáca lesz. 1866-ban, 22 évesen belépett a szomszédos város, Nevers Saint-Gilgard nevű kolostorába. Itt sem volt egyszerű az élete, a novícia mesternő sok szenvedést okozott neki. Bernadett nem illett bele a lelki élet megszokott sémáiba, így mindenütt értetlenkedéssel találkozott. Elöljárói attól tartottak, hogy Bernadettet kevéllyé teszik a jelenések, ezért úgy gondolták, megaláztatásra van szüksége. A lány – belső, isteni világosságnál felismerve az igazságot, hogy minden Isten kegyelmének műve az emberben – készséggel fogadott minden megalázást, s minden mögött Isten akaratát látta. „Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: 'Ne félj, Én vagyok!' Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez” – jegyezte fel magának.

Ha csak tehette, a betegszobában szolgálta testvéreit. A háziorvos – higgadt, békés természete és jóságos lelkülete miatt – a legjobb véleménnyel volt róla. Bernadett a kolostorban is sokat betegeskedett; légszomja haláláig kísérte. Tüdővérzések és egyéb komplikációk léptek föl, s különösen nagy kínokat okozott jobb térdének gyulladása. 35 éves volt, mikor 1879. április 16-án csonttuberkulózisban meghalt. Három nappal később a kolostorkert kis kápolnájában temették el. Több mint 30 évig nyugodott a neversi kolostor temetőjében. A teste nem látott romlást, ma is épen őrzik.

Amikor 1909-ben boldoggáavatásának előkészületeit végezték, az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírt. „Az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna” – számolt be erről egy szemtanú. A hivatalos vizsgálat befejezése után a holtat új ruhába öltöztették, és a vizsgálati jegyzőkönyvvel együtt cinkkoporsóba zárták.

Az orvosi jelentést sokan nem fogadták el, néhány újság a püspököt vádolta csalással. Azt mondták, hogy ő balzsamozta be a nőt halála után, mivel az egyháznak ilyen „csodákra” van szüksége, ha igazolni akarja Lourdes különleges forrásának helyét.

A támadások ellenére folytatódott a boldoggáavatási eljárás. 1919. április 3-án, majd 1925. április 18-án újra megvizsgálták Bernadett holttestét. Változást azonban ezúttal sem találtak rajta, bőrszínét kivéve, mely még az első vizsgálatnál, szemtanúk szerint, elsötétedett.

Boldoggáavatása kapcsán 1925. augusztus 3-án Bernadett testét ünnepélyes keretek között helyezték el a Saint-Gilgard kolostor templomában. Azóta itt nyugszik, üvegkoporsóba zárva, arcát és kezét vékony viaszréteg borítja. XI. Piusz pápa avatta szentté 1933-ban.

Nagyon gyorsan elterjedt a lourdes-i jelenések híre, s komoly tisztelete alakult ki. A világon sok helyütt épültek ki ún. lourdes-i barlangok, amelyekben Máriát a jelenéseknek megfelelően rózsafüzérrel ábrázolják, Bernadettet pedig Mária előtt térdelve formázzák. Külön imaforma is kialakult: a lourdes-i kilenced, melyet február 2-án kezdve kilenc napon át imádkoznak.

A lourdes-i jelenések és csodás gyógyulások hatására II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11. a római katolikus egyházban a betegek világnapja legyen.

A csodák világhírűvé tették a jelenések barlangját. Lourdes ma a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helye, a reménység forrása, ahol sok ember meggyógyul az itt fakadó víztől, s a tudomány nem talál erre magyarázatot.

Magyar Kurír