Szent Ányos, aki kevésbé ismert a magyar katolikusok körében, Gallia egyik legnagyobb szentje volt. Már fiatalon bevonult Orleans egyik monostorába, s harmincéves korában választották meg püspöknek. A legenda szerint, mikor a kilencvenedik évében járó püspök a város hunok általi ostromakor imádságban fordult Istenhez, könyörgése meghallgattatott, s Orleans megszabadult az ellenség támadásaitól. Főként ez Ányos tiszteletének alapja, példája ugyanis rámutat az imádság fontosságára.

Korzenszky Richárd szentbeszédében szintén az imádság megtartó erejére hívta fel a figyelmet, amely minden kor emberének szóló figyelmeztetés. „Országot, hazát, házat csak biztos alapra lehet építeni, Isten nem hagyható ki életünkből, és az imádság (az Istennel való szüntelen kapcsolat) minden tevékenységünkben ott kell, hogy legyen.”

I. András király is kősziklára építtette a tihanyi monostort és a templomot. Kősziklára, aki Krisztus.  'Supra firmam petram…', ahogy a Tihanyi Alapítólevélben olvassuk – idézte az oklevél ősi latin szövegét a perjel. – S az alapító király célja az volt, hogy e szentegyházban imádkozzanak érte és családjáért. Minden évben ősszel ezért ökumenikus együttlét keretében imádkoznak, tisztelegnek az altemplomban András király sírjánál. Az imádkozás és a munka a bencés lelkiségnek meghatározó, összetartozó együttese. Ahol megépült egy monostor, ott megjelent a spirituális és szellemi kultúra mellett a gazdasági és kézműves tevékenység is.

Tihanyban is így történt, a bencések ősi útmutatására, bíztatására – Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! – a gazdasági tevékenység is kivirágzott.

Korzenszky Richárd befejező gondolatként egy orosz példázatot idézett, amely szimbolikus értelmezésével rámutat: az imádság és a munka csak együtt és egy ütemben segít az életben az előrehaladáshoz. „Szerepkörük olyan, mint az evezőké a csónakban. Ugyanis, ha csak az egyikkel evezünk, ladikunk egyhelyben fog forogni. Az előrehaladás csak két evezőlapáttal lehetséges. Így van ez az életben is: életutunkon elakadunk, ha a munkától félve az imádságba menekülünk, de akkor is, ha az imádság elől a munkába temetkezünk, ahogy sokan teszik manapság is. Életünkhöz ezért hozzá kell, hogy tartozzék folyamatosan az imádság és a munka, s akkor bízvást remélhetjük, hogy átérünk a túlsó partra.”

Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír