A szentmise kezdetén a templom plébánosa, Szederkényi Károly köszöntötte a püspököt 75. születésnapja alkalmából, kérve Isten áldását további szolgálatára.

Cserháti Ferenc a liturgia bevezetőjében kiemelte: érjen minket világjárvány, háború vagy bármilyen más csapás, ezt a napot, nagyböjt 4. vasárnapját, Laetare, azaz örvendetes vasárnapnak hívjuk, mert a napi szentmise kezdő sorai ősidők óta az Úr vigasztaló, szabadító üzenetét hirdetik: „Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek, aki megnyugszik anyja kebelén” (Kezdőének, vö. Iz 66,10–11).

Az égbe kiáltó bűnök, az embertelen bombázások, eltévelyedések, fájdalmak és szenvedések között is van oka Isten népének az örvendezésre,

mert amint ezt ma többször is hallani fogjuk, Isten gondviselő szeretete és jósága őrködik fölötte: nem hagyja elveszni gyermekeit, begyógyítja sebeit, megszünteti közöttük a gyűlöletet, kibékíti őket egymással és felkínálja nekik az üdvösséget – mondta Cserháti Ferenc. Hozzátette: a tékozló fiúról szóló példabeszéd a mai szentmise evangéliumában különösen kiemeli, hogy Isten a mi jóságos és irgalmas Atyánk, akinek szeretete határtalan és mindenkire kiterjed, Ő mindig hazavárja tékozló fiait és leányait, bármennyire is gonoszak és utálatosak voltak tetteik. A nagyböjti szent idő mindenkit megtérésre és bűnbánatra szólít: kiengesztelődésre Istennel és megbékélésre egymással.

Cserháti püspök szentbeszédében kifejtette, ezekben a háborús napokban különösen hajlamosak vagyunk elfogadni: „a Mindenható gyűlöli a bűnöst, és a gonosznak rendszerint megfizet”, ahogyan ezt Sirák könyvében olvassuk (12,6). Nem volt ez másként Krisztus Urunk korában sem. A farizeusok és írástudók különösen megvetették a bűnösöket, igyekeztek elkerülni még a társaságukat is. Ezért nagy volt a megütközés, valahányszor Jézus szóba állt a bűnösökkel, velük étkezett, és kijelentette, hogy Isten a legjóságosabb Atya, aki szereti gyermekeit, akár jók, akár rosszak, senkit sem gyűlöl, nem bosszúálló. Sőt, a felháborodás csak fokozódott, amikor Jézus még ennél is tovább ment és a mai evangélium példabeszédében rámutatott:

Isten előtt mindenki bűnös és megtérésre szorul: a tékozló fiúk és lányok éppúgy, mint azok, akik magukat Isten igaz és hűséges gyermekeinek képzelik.

A püspök emlékeztetett rá, hogy az evangéliumban egy apa két fiáról hallottunk. A tékozló fiú az olyan ember megtestesítője, aki saját feje után megy, semmibe veszi a családi kötelékeket, a szent hagyományokat és törvényeket. Egy idő után úgy él, mint egy minden jámbor zsidó számára elviselhetetlen, tékozló fiú, aki a disznók között forog, és ezek moslékával szennyezi be magát, tisztátalan, erkölcstelen ember, akit a legtöbben ma éppúgy megvetnek, kirekesztenek, elítélnek, mint egykor.

Nem így az Isten, az emberiség gondviselő Atyja! Jézus mai példabeszéde azt tanítja, hogy Isten minden gyermekét szereti és jóra vezeti. Neki még a legelvetemültebb gyermeke is nagyon kedves. A tékozló fiú még el sem kezdte vallomását: édesapám, vétkeztem…, amikor „apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta” (Lk 15,20). Nyilvánvaló: az apa állandóan leste, várta fia hazatérését és már távollétében megbocsátott neki, mert szerette – fejtegette a szónok. – Megtérése után nem vádaskodott, nem kérdezett semmit. Egyedül csak az érdekelte, hogy fia megtért és hazajött. Azonnal örömünnepet rendezett tiszteletére. A példabeszéd üzenete:

Isten irgalma és jósága mindig megelőzi a bűnös megtérését. Vajha mi is ilyen nagylelkűen tudnánk szeretni és megbocsátani az ellenünk vétőknek!

Cserháti Ferenc leszögezte: ez a végtelenül megbocsátó, irgalmas és jóságos istenatyai szeretet egykor kiváltotta a Krisztus korabeli farizeusok és írástudók felháborodását, és ma is nagy kihívást jelent az esendő ember számára. A tékozló fiú bátyjában nem nehéz magunkra ismernünk, hiszen nem egyszer hozzá hasonlóan magunk is megütközünk, méltatlankodunk az isteni nagylelkűség miatt. Nem értjük, hogy Isten hogyan keltheti fel napját jókra és gonoszokra egyaránt. Elfogadhatatlannak tartjuk, ami a példabeszéd szerint az atyai ház udvarán történt. A tékozló fiú jutalomban részesült; a mindig hűségesen szolgáló testvére pedig még csak figyelmet sem kapott. Ez a nagyobbik fiú egyszer sem szegte meg apja parancsát, öccse viszont eldorbézolta jussát, rossz nőkre pazarolta pénzét, elvetemült emberré vált. A nagyobbik fiú sohasem szórakozhatott barátaival, mindig hűségesen szolgált apja oldalán, öccse viszont, miután megelégelte ocsmánysága keserű következményeit, most egyszerűen hazajött, és itthon is folytatja vidáman életét: atyja még a hizlalt borjút is levágatta és lakomát rendezett neki örömében. Ki érti ezt?! A legtöbben együtt érzünk ezzel az idősebb fiúval, és úgy érezzük, hogy atyja valóban igazságtalanul járt el vele szemben.

Ám az éremnek van egy másik oldala is – figyelmeztetett a püspök. Kifejtette: ez a jobbik testvér mégsem annyira tökéletes, mint amilyennek látszik. Teljesen érzéketlen testvére iránt, a szeretetnek semmi jelét sem adja, irigykedik hazatérő öccsére, minden együttérzés és könyörület nélkül. Nem bírja elviselni a megtérő öccse felett érzett kiváltságos örömet és atyai szeretetet. Makacs és gőgös sértődöttségében még az atyai ház küszöbét sem akarja többé átlépni! Bizony a megtérésre ő is éppúgy rászorul, mint a tékozló fiúnak nevezett öccse.

Cserháti Ferenc föltette a kérdést: vajon nem hasonló érzések és szenvedélyek ébredeznek bennünk is, amikor a mindennapi életben azt tapasztaljuk, hogy az irgalmas és jóságos Isten kiterjeszti határtalan szeretetét jókra és gonoszokra egyaránt!? Ha Isten ennyire szereti a bűnöst és ilyen könnyen megbocsát, mint ahogyan ez a példabeszédből is kitűnik, akkor talán érdemes még Istennek tetsző módon, becsületesen élni; érdemes még törődni Istennel, törvényeivel és Egyházának rendjével?!

Emberi méltatlankodásunk azt tanúsítja, hogy még távolról sem értettük meg Isten határtalan szeretetét és a krisztusi evangélium legalapvetőbb üzenetét: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Nem értettük meg Jézus tanítását: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,13) Úgy látszik, magunk sem vagyunk jobbak az idősebb testvérnél, mert belőlünk is hiányzik a testvéri nagylelkűség, az irgalmas jóság. A tékozló fiú megbánta tettét, megtért és bocsánatot nyert. A példabeszéd viszont azt tanítja, hogy az idősebb, a jobbik testvérnek is ezt kell tennie, mert mindketten eltávolodtak az atyai háztól: az egyik tékozló élete, a másik szűkkeblű és szívtelen magatartása által.

Megtérés és szeretet nélkül senki sem ülhet Isten atyánk menyegzős asztalához, azaz nincs igazi üdvösség, sem tartós béke.

Mindenki megtérésre szorul, a bűnös éppúgy, mint azok, akik igaznak tartják magukat (vö. Lk 18 9–14), mert mindannyian alá vagyunk vetve a bűnnek (vö. Róm 3,8) – ahogyan ezt Pál apostol lapidárisan megfogalmazta.

A nagyböjt a megtérés ideje. Arra irányítja figyelmünket, hogy mindnyájan és ismételten rászorulunk Isten végtelen irgalmára és határtalan szeretetére: a tékozló fiúk éppúgy, mint azok, akiket megkörnyékezett az idősebb, a jobbik testvér nagyképűsége, irigysége, gőgös, arrogáns és durva magatartása. Az Úr valamikor így bátorította népét, és ez az isteni bátorítás szóljon ma nekünk is: „Térj vissza hozzám... Nem haragszom többé rád, hiszen irgalmas vagyok... Csak ismerd el gonoszságodat, azt, hogy hűtlenül elpártoltál az Úrtól, a te Istenedtől...” (Jer 3,12–13).

Szentbeszédének üzenetét a püspök a nemrég hazánkban járt pápai követ, Michael Czerny SJ bíboros időszerű felhívásával összegezte: „Imádkozzunk és böjtöljünk, mert miközben a világ bűnei most Ukrajnában mindennél erőszakosabb módon nyilvánulnak meg, mi magunk sem vagyunk mentesek a bűntől. Nekünk is megtérésre van szükségünk, hogy leküzdjük a félelmet, az idegengyűlöletet, az előítéletet. S mivel ezek a vétkek – ahogy a Szentírás tanítja – az emberi szívben gyökereznek, leginkább a szívünk megtérésével válaszolhatunk a kihívásra.”

A szentmise záró áldását követően Cserháti Ferenc megáldotta a templom három új, liturgikus műalkotását.

Elkészült a Szent Pió örökimádó kápolna részére az új, végleges, falra szerelt, aranyozott monstrancia. Az úrmutatót Zsabokorszky Ferenc ötvös iparművész tervezte, munkatársa Snopper Zsuzsanna belsőépítész volt, kivitelezője Teigler István ötvös-rézműves. Egy másik új műalkotást Breczkó Péter budaörsi tűzzománckészítő művésztől kapott ajándékba a templom, aki tizennégy képből álló keresztúti alkotását ajánlotta fel a plébániának kültéri elhelyezésre. A képsort az előkertben, a pergolasoron helyezték el. A harmadik új kegytárgy Páduai Szent Antal fából készült szobra, amely Erdélyben készült, Marosszentannán, Demeter József fafaragó mester műhelyében. A szobrot az egri Szent Antal kegytárgybolt vezetője, id. Brinza Béla ajándékozta a templomnak. A jobb oldali gyóntatószék mellett helyezték el, a csíksomlyói szoborral átellenben. Mellette lesz Szent Antal szegényeinek perselye.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír