Adorján (Adrianus) Maximianus császár uralkodása idején szenvedett vértanúságot.

Midőn a mondott Maximianus Nikomédia városában a bálványoknak áldozott, parancsára mindenki keresztények után kutatott. Ki a büntetéstől való félelemből, ki a pénzjutalom utáni vágyból: szomszéd a szomszédot, rokon a rokont hurcolta bíróság elé.

Közülük harminchármat üldözőik elfogtak, és a király elé vezettek. Így szólt hozzájuk a király: „Nem hallottátok, hogy milyen büntetést rendeltem el a keresztények ellen?” Így válaszoltak: „Hallottuk és kinevettük esztelen parancsodat.” Erre a király haragra gyúlva, nyers szíjakkal korbácsoltatta meg őket, és parancsot adott arra, hogy szájukat kövekkel zúzzák szét, és elrendelte, hogy miután valamennyiük vallomását feljegyezték, vasra verve zárják őket börtönbe.

Állhatatosságukat látva, Adorján, a katonai szolgálattevők kapitánya, így szólt hozzájuk: „Az Istenre kérlek benneteket, mondjátok meg, mi viszonzást vártok ezekért a kínokért?” Erre ezt mondták a szentek: „Szem nem látott, fül nem hallott, emberi szívbe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1 Kor 2,9), Erre Adorján nyíltan kiállt, és azt mondta: „Jegyezzetek be engem is ezekkel együvé, mert én is keresztény vagyok!” Mikor ezt a császár meghallotta, vasra verve börtönbe vetette, amiért Adorján nem akart áldozatot bemutatni.

Natália pedig, a felesége, amikor meghallotta, hogy férje börtönben van, megszaggatta ruháit, keservesen sírt és jajgatott. Hanem amikor azt is megtudta, hogy Krisztus hitéért börtönözték be, nagy öröm töltötte el, a börtönhöz futott, és csókolgatni kezdte férje és a többiek bilincseit. Hiszen ő is keresztény volt, de az üldözés miatt nem árulta el magát. Így szólt férjéhez: „Boldog vagy, uram, Adorján, mert olyan kincsre leltél, amelyet nem szüleid hagytak rád, s amelyben ezek itt – noha sok minden van birtokukban – szűkölködni fognak, midőn az idő nem lesz alkalmas kölcsönadásra és kölcsönvevésre, s midőn senki nem szabadíthatja majd meg a másikat a büntetéstől, sem apa a fiát, sem anya a lányát, sem szolga az urát, sem barát a barátját, sem pedig a vagyon annak birtokosát.”

Amikor pedig figyelmeztette őt, hogy vessen meg minden földi dicsőséget, s ne gondoljon se barátaival, se szüleivel, és szívében mindig az égiekhez ragaszkodjék, így szólt hozzá Adorján: „Menj, nővérem, szenvedésünk idején hívatni foglak téged, hogy lássad végünket.” Így tehát férjét a többi szentre bízva – hogy tudniillik erősítsék őt –, Natália hazatért.