Az ünnepség szónoka Karsai Béla a Karsai Holding Zrt. elnöke volt, aki beszédében a szovjet szuperhatalom elmúlását, egy Ottlik Géza idézettel szemléltette: „A mohácsi csata négyszázadik évfordulója közeledett éppen. Fura dolognak látszik talán vereséget megünnepelni, de hát, aki a győzelmet ünnepelhette volna, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg.” Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk – tette hozzá a szónok.

Karsai Béla az 1956. októberi események történelmi megítélésének változásait is sorra vette, amikor még a bátor és őszinte tetteket szigorúan ellenforradalomnak titulálta a diktátorok cenzúrája, majd amikor Pozsgay Imre „tabudöntéssel felérő” rádiós interjújában harminchárom tragikusan megalázó év elteltével ’56-ot népfelkelésnek merte nevezni.

Felvázolva a harminchárom tragikusan hosszú, megalázó évet a szónok kifejezte aggodalmát, hogy a 89’-ben hirtelen ért történelmi változás és a mai napig jelenlevő történelmi események színe-változásai vajon meghozták-e, hogy 1956-ról helyesen és igazságosan beszéljünk vagy velünk maradt a korszak hamissága, újra szembe kell-e néznünk a hallgatással az akkori események kapcsán.

Az elhallgatás diktatórikus időszaka véget ért ugyan – fogalmazott szónok –, de sajnos újabb időszak kezdődik, ami az embert a közömbösségre neveli, személyes, közösségi emlékeit és történelmi múltját elvéve gyökértelenné teszi, nemzeti, keresztény hagyományaitól megfosztja, a családokat szétzilálva a társadalmat izolálja. Karsai Béla beszédében végül arra figyelmeztetett vigyázzunk, mert „a gyökértelen ember kiszolgáltatottá, kihasználhatóvá, gyengévé, könnyen megtörhetővé és irányíthatóvá válik”.

Spányi Antal megemlékezett arról, hogy a tíz éve meghirdetett, az 56-os hősökért mondott ökumenikus imádságnak helye van Székesfehérvár életében, fontos, hogy veszteségeinket, nehézségeinket Isten elé vigyük, Őt kérjük a szabadulásért, békéért. A főpásztor a hagyománynak megfelelően a székesegyház oldalán álló emlékkeresztnél a forradalom és szabadságharc áldozataiért könyörgött, hogy megnyugvást kapjanak a holtak és élők egyaránt.

Somogyi László református lelkészi elnök hálát adott Istennek, hogy az emlékezés, a búcsúzás és a tanulságok levonása idején is Jézus Krisztusban megoldást találhatunk minden megoldatlan kérdésünkre.

Bencze András evangélikus püspök-helyettes bibliai idézettekkel vont párhuzamot Isten Fiának szenvedése, másokért odaadott élete és az 1956-ban igazságtalanul meghurcoltak, megholtak szenvedései között.

Révész Lajos baptista lelkész arra emlékeztetett, hogy hálát kell adnunk a magyarság megmaradásáért, és meg kell tanulnunk a veszteségekből Isten segítségével talpra állni.

Az ünnepség végén az áldozatok emlékére koszorúkat helyeztek el a történelmi egyházak vezetői és a közéleti vezetők, valamint civil szervezetek és az emlékező családtagok. Sokan gyújtottak gyertyát, együttérzésüket és tiszteletüket kifejezve.

A megemlékezést a Szent Imre Általános Iskola tanulóinak versei valamint Pásztor Katalin és Turi Katalin fuvolajátéka tette szebbé, emlékezetesebbé.

Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír