Püspök atya nemrég egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, napjainkban válságban a család. Hogyan tudjuk mégis védeni, növelni, fejleszteni életünknek ezt az egyik legfontosabb területét?

Úgy gondolom, hogy nem a család intézménye, vagy a házassági szeretet-szövetség, hanem sokkal inkább maga az ember van válságban a nyugati kultúrkörben. Egyre több olyan ember van, aki nem is érti, hogy mi abban a szép, hogy ő az egész életét feltételek nélkül, bőkezűen odaajándékozza, hogy egy másik embert egy életen át boldogítson, szeressen, szolgáljon. Mintha ez az emberi nagyság már hiányozna belőle, hogy képes legyen és akarja az egész életét odaadni.

Ahhoz, hogy a házassági döntést valaki meghozza, és abban szeretettel, hűséggel, jósággal ki is tartson, ahhoz nagy emberi érettség, bölcsesség kell. Ezen kívül nagyon sokat segít az is, ha valakinek van egy világnézete, ha tudja, hogy a léte értelmes, az univerzumnak és benne az én életemnek is van oka és van célja, szeretetből, a Teremtő szépségéből, bölcsességéből, túláradó életéből lett ez a világ, és én is arra születtem, hogy megtanuljak szeretni, és majd az Örök Szeretetben beteljesedjen az életem.

Aki szeretettel teli, őszinte, meghitt családi légkörben nőtt fel, ahol a szüleinek a szerelme-hűsége volt a család szikla alapja, annak a számára ezek a dolgok sokkal természetesebbek és könnyebbek.

A házasságért sokat kell tenni. Sok meghitt időt kell szánnia egymásra a két félnek. Meg kell tanulniuk a jó, őszinte, erőszakmentes, szeretetteli kommunikációt. Nagyon sokat segítenek ebben a házaspárok, családok közösségei is, ahol egymás életéből merítenek erőt, útmutatást, bátorítást a párok.

Mennyire látjuk meg egymást, kapcsolódunk Istenhez a hétköznapok forgatagában? Mit tehetünk azért, hogy emberi kapcsolataink erősödjenek és Istennel való viszonyunk élő legyen, ne csupán karácsonykor próbáljuk meg “belehúzni”?

A munkahelyi túlterheltség, a média és a virtuális világ rabsága, az individualista gondolkodás mind-mind azt eredményezi, hogy sokaknak egyre kevesebb minőségi ideje jut a szeretteikre.

Fel kell újra fedezni azt a nagy igazságot, hogy a kapcsolat egy olyan minőséget valósít meg, amelyet egy ember egyedül soha nem tudna elérni. Az egész mindig több, mint a részek összege. A házas ember a kedvese által rengeteg olyan kincset, gazdagságot kap, ami őnélküle teljesen hiányzott volna az életéből.

Nagyon sokat segít ebben az esténként elmondott (elénekelt) családi imádság, ahol mindenki kimondhatja, miért különösen hálás azon a napon. Nagyon fontos lenne a házastársak legalább hetenként egyszer átélt meghitt beszélgetése, amely nem a programokról és a teendőkről, hanem kettejük kapcsolatáról, örömeikről, nehézségeikről szólna. Nagyon sokat segítenek a közös családi programok, nyaralások, kirándulások, családi látogatások, a közös munka, a közös játék.

Ha a család válságáról beszélünk, óhatatlanul is előkerül a házasságok minősége. Mennyire tudjuk ma önmagunkat odaajándékozni a másiknak, illetve min múlik egy kapcsolat “törhetetlensége”?

Egy jó házassághoz két jó ember kell. Két olyan ember, akik valóban nem önzők, akiknek nem arról szól az élete, hogy „én, én, én”. Aki szívesen mondanak le önmagukról a másik örömének érdekében, akik örömüket lelik a másik boldogságában, akik szívesen tesznek is ezért.

Nagyon fontos az is, hogy a házastársi IGEN-t soha ne vonogassák vissza. Ez az ’igen’, a hűségük, szerelmük, egységük legyen egy hatalmas szikla, amely nem inog meg soha. Erről a szikláról nézve az élet problémái kicsinynek fognak látszani, amiket meg lehet oldani, lehet rajtuk mosolyogni. Ha az ’igen’ meginog, akkor a két ember lehuppan a földre, és minden probléma hirtelen óriásira megnő, megoldhatatlanná válik.

Ezt az első nagy ’igent’ a házasság során nap-mint nap kicsi igenekké kell változtatni, újra és újra ki kell mondani. Nem annyira szavakkal, de úgy hogy a másik érezze, hogy ma is engem választ. A másikat újra és újra meg kell hódítani.

A nőnek különleges felelőssége, hogy bölcsen, rövid szavakkal folyamatosan jelezze a férjének azt, hogy minek örültem és mi az, ami fájt. Ha a feleség ezt nem teszi, akkor a férfi nem fogja őt érteni, akkor nagyon hamar külön sínpályákon fognak futni. A feleségnek fontos megtanulnia, hogy ha fájdalom éri, akkor ne bezáruljon, hanem tudjon önmagán, a fájdalmán túlemelkedni, és igyekezzen a kapcsolatot, a problémát megoldani, javítani.

A férjnek különleges küldetése a házasságban, hogy egy életen át tudjon udvarolni. Tudjon a házasságába fényt, energiát, ötleteket vinni. Sugározza a felesége felé, hogy örül annak, hogy ő a felesége. Ettől egy nő szárnyakat kap, és sokszorosan viszonozni fogja a felé áradó szeretetet. Ám ha a férfi nem udvarol, ha semmi pozitívum nem jön ki belőle, ebből a nullpontból a nő nemigen tudja a házasságot kimozdítani. Néha nem is könnyű dolog a férfi számára, hogy egy életen át adjon, udvaroljon. Kell, hogy legyen egy titkos kincsestára, ahonnan mindig meríteni tud. Ezért is nagyon nagy ajándék, ha a férfi hívő, és tud meríteni Istenből, az ő békéjéből.

Nemrég egy előadáson úgy fogalmazott, nem mindegy, miket mesélünk a gyerekeknek, hiszen az ember lelke kicsi korában születik – hogyan tudunk a mai (digitális)világban gyermekeink mellé állni, megtölteni lelküket jósággal, szeretettel, hittel?

Úgy gondolom, hogy fontos lenne a gyermeket védeni a digitális világtól. Az üzletek polcaira is tilos mérgeket kitenni, és nem a vásárlóra bízzák, hogy válogasson a mérgek és az ehető élelmiszerek között. Nem lenne helyes egy alkoholista szobájába egy bárszekrényt betenni, éppígy egy kamasz szobájában sem biztos hogy jó a média által sajnos sugárzott sok-sok pusztító tartalom bevezetése.

Meg kellene tanítani, el kellene vezetni a fiatalokat a reális értékek megízlelésére: egy naplemente megcsodálására, nagymama meséjének ízére, a közös társasjáték és nevetés örömére. Nagyon sokat segíthetnének ebben a nyári táborok, kirándulások, gyerek közösségek.

Nagyon fontos, hogy a szülő szánjon sok időt a gyermekére. Ültesse az ölébe, meséljen neki, játsszon vele, vigye el a munkahelyére, kiránduljon vele. Ha kiskorban egy gyerek megízleli ennek az örömét, akkor egy életen át vágyni fog rá, és meg fogja találni az utat ennek az igazi, reális szeretet-világnak a megtapasztalásához.

Nagyon sokan élik meg az ünnepet magányosan, családjuktól elszakítottan. Milyen vigaszt tud nyújtani számukra karácsony, honnan tudnak erőt meríteni a számukra embert próbáló időszakban? Mit üzenne nekik?

A karácsony nem az ajándékok, nem a fogyasztás ünnepe. Még csak nem is egyszerűen az emberi szeretet ünnepe. Az emberi szeretet sokszor mennyire gyarló és sebzett! Nem önmagunkat ünnepeljük Karácsonykor. Karácsony mindenekelőtt Isten szeretetének ünnepe. Azt ünnepeljük, hogy a létünk nem értelmetlen. Nem csak úgy véletlenül jött elő ez a gyönyörű hatalmas világmindenség a semmiből, nem csak úgy magától burjánzott elő az élettelenből az élet, az élők közül az ember. Isten, a Teremtő szépsége, jósága, bölcsessége rejtőzik a világ titka mögött. Őbelőle vagyunk, és Őhozzá térünk majd haza. Az idők teljességében Isten magához ölelte ezt a világot, egészen egy lett velünk, önmagát ajándékozta nekünk.

Azt tanácsolom mindannak, aki egyedül ünnepli a Karácsonyt, hogy az esti csendben nyissa ki a szíve kapuit. Engedje be a szelíden kopogtató Istent. Tapasztalja meg, hogy Őérte is született, Őérte is jön most, ezen az idei Karácsonyon.

Az emberi szívet egészen csak Ő tudja betölteni, semmilyen földi dolog erre nem képes. Van bennünk egy olyan éhség, amit semmilyen földi kenyér nem tud jóllakatni. Kívánom, hogy tapasztalják meg azt a békét, szeretetet, ami odafentről érkezik, amit csak Isten adhat.

Fotók: martinus.hu, Pixabay, youtube.com