Az idén – is a hagyományokat őrizve – zarándokok sokasága, bencés diákok és öregdiákok, szerzetesek gyalogos zarándoklattal tették meg az utat Győr, Pannonhalma, Bakonybél érintésével Tihanyba, s énekelve, elmélkedve, imádságos lélekkel érkeztek meg, hogy tisztelegjenek Szent Benedek, a bencés rendalapító előtt.

Együtt vagyunk, útitársakként, Krisztus szeretete gyűjtött egybe minket, hogy „szárnyaló szívvel” járjunk az Úr parancsainak útján, ahogy Benedek atyánk írja a Regulában – mondta bevezetőjében Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi szerzetesi közösség vezetője. Köszöntötte az egybegyűlteket, tihanyi és környékbeli, valamint a messzebbről érkezett híveket, bencés öregdiák paptestvéreket, szerzetestestvéreket, és örömét fejezte ki, hogy néhányan a tiszaújfalui bencés nővérek közül is el tudtak jönni az ünnepségre.

A vesperás szentmisével folytatódott, melyet a perjel mutatott be szerzetes- és világi paptestvéreivel.

Szentbeszédében Korzenszky Richárd a zarándokút jelentőségéről és az emberi élet nagy zarándokútjáról elmélkedett: mindnyájan kivétel nélkül úton vagyunk, szeretnénk átjutni életünk labirintusán. Sokan egyszer csak nem találják az utat, nem tudják hová, és hogyan tovább.

A pszichológia ismeri az úgynevezett „életközepi krízist” (amiről Dante is ír a Divina Commediában: „az emberélet útjának felén nagy sötétlő erdőbe értem én…”), ami napjainkban egyre korábban jelentkezik, ma már a fiatalok körében is előfordul.

Régebben még gyermekkorban meg tudta tervezni valaki, milyen életcélt választ, ma azonban olyan társadalomban élünk, amelyben mintha az ember fölöslegessé válna. Már a munkaerejére alig-alig van szükség, de a vásárlóerejére még igen. A cél felé vezető lelkes igyekezet tehát megtorpan. S az élet nagy zarándoklatán mintha erősebb volna az ember labirintus-élménye ma, mint az egyenes úté, az igaz úté.

A zarándokút megtanít arra is, hogy mi az, amit oda magával vigyen az ember, s mi az, ami fölösleges – emelte ki homíliájában a tihanyi bencés közösség vezetője.

Weöres Sándor megrendítő írását idézte egy „teljes-emberről”, egy apácáról, aki egy gyermekmenhely számára adományokat vitt csomagokban a vonaton, s önmagát is csak egy csomagnak tekintette – ezzel  fejezve ki, hogy e szolgálatban nem magát tartja fontosnak. Olyan célt kell kitűznünk, ami a hétköznapokból kiemel minket – fogalmazott Korzenszky Richárd. Közös célunk: „szárnyaló szívvel” végighaladni Isten parancsainak útján. A zarándoklat ugyanakkor sosem verseny, s az élet-zarándoklat főképpen nem az. Nem mások, hanem önmagunk legyőzésére tanít meg. Az úton el lehet esni, de mindenkinek megadja az Úr az újrakezdés lehetőségét is. S mindenkit vár az Úr az út végén.

Adjunk hálát, hogy úton lévők lehetünk, hogy az úton nem vagyunk egyedül, hogy embertársainkon keresztül maga Jézus csatlakozik mellénk, mint az emmauszi tanítványokhoz. S ismerjük föl az úton, hogyan válhatunk mi is Jézus közvetítőivé tetteinken keresztül, hogyan tudunk kenyérré válni, segítséget, támaszt adva másoknak – hangzott el Korzenszky Richárd perjel elmélkedésében Szent Benedek ünnepén.

Európa fővédőszentjének, a bencés rend alapítójának ünnepe szeretetvendégséggel zárult a tihanyi apátság belső udvarán.

Toldi Éva/Magyar Kurír