„Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését,
örömében megmozdult méhében a gyermek,
maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. ...
Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében,
amit az Úr mondott neki!”

A négy evangélista közül Lukács írja le a Magyarországon Sarlós Boldogasszony ünnepeként ismert eseményt, Mária látogatását Erzsébetnél. Az örvendetes rózsafüzér második titka áll e jeles nap középpontjában – „Akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál”.

A középkorban vigíliája és nyolcada volt. Az egyházi ünnep viszonylag későn, csak a XIII. században, a ferencesek révén terjedt el; 1389-ben vált egyetemessé az Egyházban.

Az ünnepnap elnevezése is népi eredetű, Sarlós Boldogasszony a búza érésének, az aratásnak is napja. Mivel az egyházi ünnep egybeesett az aratás kezdetével, a népnyelv sarlós jelzővel illette. A népi gondolkodás összekötötte a szakrális ünnepet a mezei munkáéval, a Szűzanya áldását kérték a termésre, az aratók munkájára. Szokásaiban gazdagon megmutatkozik a magyar nép Szűz Máriás lelkülete.

A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Eleink úgy hitték, hogy a Szűzanya arat, és Jézusra hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza. Az élet (a gabona, a búza) Isten ajándéka, Krisztus teste – hangsúlyozza Darvas-Kozma József. Az alföldön szent énekeket énekeltek munka közben; azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. Egyes helyeken a föld keleti sarkában kezdték az aratást; az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. Másutt az aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét”. A gazdaasszony kikereste azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybekötötte azokat. A körülötte termett búzát sarlóval vágták le, és kévébe kötve lefektették „Jézus” köré. Letérdeltek rájuk, és imádkoztak. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény s szinte minden templomunknak éke volt. A kévéket országszerte keresztbe rakták, a felsőt „papkévének” nevezték.

A hajdanvolt ember minden esztendőben annyi termést kért az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek s az elhunyt lelkeknek is belőle – említi homíliavázlatában Darvas-Kozma József. Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Õ a gyermeket váró édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is.

Magyar Kurír