Életrajzát olvasva a legmélyebb élmény számomra azt az öntörvényűséget meglátni benne, ami csak az igazán nagyoknak adatik meg. Mert ők tudnak egyben a legkisebbek, a legutolsók is lenni.
1899. május 11-én született Boldog Salkaházi Sára.

Kassán, a Schalkház szálló német származású tulajdonosának lányaként született, édesanyja osztrák volt, aki az apa kívánságára kizárólag magyarul beszélt a gyerekekkel.
Sára gyakorlatilag félárvaként nőtt fel, alig volt kétéves, amikor szívbeteg édesapja meghalt. A sokat dolgozó anya és két testvére alkotta a családot. A gyerekek a korban szokásos neveltetést kapták, amiből nem hiányzott a vallásgyakorlat sem. De Sára kilógott a családból azzal is, hogy ezt sokkal mélyebben, szenvedélyesebben élte meg.

A fiús játékokat kedvelő, erős akaratú, derűs természetű lány elvégezte a tanítóképzőt. Felnőtté válása egybeesett az első világháború végével és a monarchia szétesésével, a trianoni békeszerződés aláírásával. Mindezt ő – kassaiként – a saját bőrén tapasztalta. Amikor Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a tanároktól, Sára ezt megtagadta, ezért el kellett hagynia a pályát. Egy év tanítás után könyvkötészetet tanult, testvére kalapüzletében dolgozott és írt: szépirodalmat, publicisztikát. Újságíró lett, szerkesztő.

Egy németül Sáránál jobban tudó rendtársa egyszer megneheztelt rá: „Hát, Sára testvér azt kérdezte, hogy kell azt mondani, hogy bosszúvágyó gondolataim voltak. S mikor azt mondtam, hogy egy szociális testvérnek hogy lehetnek bosszúvágyú gondolatai, azt felelte: „látszik, hogy nem éltél kisebbségi sorsban”

Az 1920-as évek a hétköznapi élet és az irodalom jegyében telt. Dolgozott és írt. És a katolikus értékrendjének még megengedhető módon „bohém” életet élt. Cigarettázott, ezt is szenvedélyesen, szeretett mulatni. Írói sikerei gyarapodtak, a Fekete furulya címen megjelent novelláskötetéről még Babits is elismerően írt. De életét mégsem érezte teljesnek. Egyre többet foglalkozott a szegényekkel, a rászorulókkal. Ekkor érte az a külső, nagyon erős hatás, amire szüksége volt, hogy váltson: a Slachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága képzést indított Kassán, sőt, házat is alapítottak itt. Ez 1929-ben történt. Sára hamar elhatározásra jut: a tíz éve benne dolgozó hívásnak enged, szociális testvér lesz. A Társaság elfogadta a jelentkezését, és a novíciaság után letehette az első fogadalmát.

Szép, de nehéz évek következtek ezután. A karitatív munkában, egyházi életben és a nőmozgalomban egyaránt munkálkodó Társaságnak nagy szüksége volt az olyan sokoldalú, dolgos munkatársra, mint amilyen Sára volt. Ahhoz a leterheltséghez és folyamatos úton levéshez képest, amit szociális testvérként élt, a tökéletes nyugalom évei voltak a belépés előttiek. Hol Kassán, hol Szegváron, hol Budapesten, hol Komáromban van. Utóbbi városban szinte hihetetlenül sokirányú munkát végez: egy kegytárgybolt üzletvezetője, a karitász vezetője, 26 órában hittant tanít, közben szerkeszti a Katholikus Nő c. lapot. Mindezeket megelőzően ő az, akinek a munkához meg kell teremtenie a feltételeket: pénzt, lakhatást.
Utóbbi időszak testi-lelki értelemben megviselte. A tehetséges nő nehezen viselte azt is, hogy nála kevésbé rátermettek voltak elöljárói, és bizony a feladatokat sem tudták elég hatékonyan elvégezni. De mindezekért folyamatosan vezekel, nem akar az önteltség, a hiúság szorításában élni. Természetesen a rendtársak is nehezen viselik a tőlük különböző, szókimondó, szenvedélyes, sokszor a kigúnyolásig kritikus természetű, jó humorú Sárát. A szenteket mindig kiveti magából a közösség, legalább is egy időre. Nehéz elviselni, hogy valaki annyira „különleges.”

„Most ha igazságtalan… talán rosszakaratú és ártani akaró a vád, tudom, hogy megérdemlem, mert rászolgáltam régi könnyelmű életemmel. Fogják rám, hogy részeg vagyok, ha nem igaz most, meg érdemlem, mert voltam akkor…” (Részlet a naplójából)

Szerencsére Slachta Margit, aki szintén nem hétköznapi nő, a hamis vádaskodások ellenére is a Társaságban tartja Sárát, felismeri nagyszerűségét. Sárában is nagy kegyelmi változás történt. Átélte, hogy szociális testvérként Jézus jegyese, s ezután az élet minden területén harmonikusabban tudott mozogni.

A harmincas évek végén ébredt fel Sárában a missziós vágy. Amikor 1937-ben brazíliai bencések missziós testvéreket kértek Slachta Margittól, ő rendtársa elképzelését ismerve igent mondott erre. Sára óriási lelkesedéssel és egyben alázattal készült a missziós munkára. Még azt is elfogadta, hogy „civilként” kell majd utaznia, mert a Társaság más módon nem tudta számára megteremteni a szükséges feltételeket. Minden összeállt már az utazáshoz, szó szerint összekoldulta az útiköltségét, Kassán elbúcsúztatták, amikor a második bécsi döntés következtében Csehszlovákia felbomlott, és Sára újra magyar állampolgár lett. Hogy kiutazzon, újra kellett indítani minden papírmunkát, és mire az elkészült volna, kitört a második világháború, az utazás lehetetlenné vált. Nem volt könnyű ezt elfogadnia, de tudatos alázata ebben is segítette: „Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent” – jegyezte fel naplójában.

1940 Pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme, itt vagyok, engem küldj!)

Slachta Margit és a Társaság már a harmincas évek elejétől kezdve küzdött az újpogányság, a náci ideológia ellen. A háború kitörése után vállalták az embermentő munkát is, a veszélyekkel nem törődtek. Ebben Sára is részt vett az első perctől fogva. Nevét 1942-ben a náci ideológia elleni tiltakozás jegyében Schalkházról Salkaházira magyarosította (akkor, amikor éppen a nevek visszanémetesítése volt a divat). 1943 szeptemberében elöljáróinak engedélyével életfelajánlást tesz „azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Ez azt jelenti, hogy hajlandó meghalni értük.

Közben voltak kevésbé veszélyes megbízásai is. 1941-től a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője. Otthonokat alapítanak, felépítik a Munkásnő Főiskolát, lelki napokat tartanak.
Sára életének jelképes napja 1944. március 19. A német megszállás napján mutatják ugyanis be egy ünnepség keretében az előző évben szentté avatott Árpád-házi Margitról írt misztériumjátékát, majd az előadás végén a hatóság a gyűlést berekeszti.
Az embermentő munka folytatódott. Hamis papírok gyártása, menekültek befogadása, mindennapos játék az életveszéllyel. Sára a Társaság Bokréta utcai munkásnőotthona vezetőjeként is kivette részét ebből. A társaság 1000 ember életét mentette meg, ebből 100 közvetlenül Sárához köthető.
Hihetetlen bátorság volt benne. Az ostrom közepette, bombatölcsérek között úgy járt-kelt a városban, mintha béke lenne. Benne az is volt. Visszaemlékezők kiemelik, mennyire boldog és békés volt ’44 karácsonyán.

December 27-én nyilasok vették körül a munkásotthont, zsidókat kerestek. Sára éppen nem volt a házban, mire hazaért, négy embert és egy hitoktatónőt lefogtak. Sára próbált tenni értük, végül őt is elvitték. Aznap este a Szabadság-híd közelében a hat embert a Dunába lőtték. Előtte meztelenre kellett vetkőzniük. Sára, mielőtt eldördültek a lövések, a gyilkosok felé fordult, letérdelt és keresztet vetett. Életáldozata beteljesedett. A szociális testvérek közül ő volt az egyetlen, aki a háború során meghalt.

„Egyszer csak felpattant az ajtó /a kápolnában/ s ott állt Sára, mögötte nyilasok. – Ide engedjenek be egy pillanatra! – szólt, de már ki is szakította magát közülük, s előre jött a tabernákulumig. Két nyilas utána… Sára féltérdre ereszkedett, s én oldalról láthattam, amint az örökmécs fénye az arcába ragyogott. Nem tudom szavakba foglalni, milyen benyomást tett rám, de határozottan emlékszem, hogy azt gondoltam, Istenem! Ez a Sára szent! – A két nyilas is meghőkölt a látványra… Alig telt el néhány másodperc, az egyik nyilas, a marcona kinézetű megragadta és rákiáltott: – Gyerünk már! Majd még imádkozhatsz az éjszaka! És akkor ő felállt, de békével, az valami csodálatos jelenség volt” (B. Laura visszaemlékezése)

A nyilasok egy szobalány feljelentése nyomán indították a razziát a Bokréta utcában. Ezzel a lánnyal Sára hosszan beszélt korábban, mert megtudta róla, hogy katonákat visz fel a szobájába. Próbálta elmagyarázni neki, milyen nagyot vét ezzel önmaga ellen, Isten ellen.

Mindenkinek megvan a maga Júdása…

Salkaházi Sárát 2006-ban avatták boldoggá.
Forrás: Mona Ilona és Szeghalmi Elemér: Salkaházi Sára élete és munkássága

http://www.ppek.hu/k438.htm

Erdő Péter érsek beszéde az Élet menetén, 2012. április 12-én