Prohászka Ottokár

Prohászka Ottokár (1858. október 10., Nyitra - 1927. április 2., Budapest)

• Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!
• Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ő felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó ha, valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket.

Székesfehérvári püspök, egyházi író. Az MTA tagja (levelező tag 1909, rendes tag 1920), a Szt. István Akadémia (1916), a Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság tagja (1926). A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke (1922-től). A főrendiház (1905-18) és a felsőház tagja (1927).

Édesapja Prochaska Domokos az Osztrák–Magyar Monarchia császári és királyi hadseregének tisztjeként szolgált, majd megismerkedett Filberger Anna Máriával, akit később feleségül is vett. Prochaska Domokos kedveséért kilép a seregből és hivatalnoki munkát vállal Pozsonyban. Első gyermekük Prohászka Ottokár Nyitrán született az édesanyja szülői házában. Testvérei Irma és Gusztáv.

Az ifjú Ottokárt életének harmadik napján már megkeresztelték. Gyermekkorától kezdve rajongott a természetért és lelkesen járt szentmisére.

1869-től a nyitrai piarista gimnáziumba járt, ahol a legkiválóbb tanulók közé tartozott. Két év után a kalocsai jezsuita gimnáziumban folytatta tanulmányait. Itt határozta el, 14 éves korában, hogy szerzetes lesz. Ottokár 1873. augusztus 4-én felvételt nyert az esztergomi kisszeminárium tagjai közé. 1875-ben, 17 éves korában, kitüntetéssel érettségizett. 1875-82-ben a római Collegium Germanicum-Hungaricum tagjaként a Szt. Gergely Egyetemen tanult, ahol 1882-ben filozófiai és teológiai oklevelet szerzett, 1881-ben pappá szentelték.

1882-től Esztergomban káplán, majd líceumi tanár, 1884-1904 között az esztergomi papnevelő intézetben teológia tanár, 1893-tól a papnövendékek lelkiigazgatója, egyúttal gyóntatója. 1904-05-ben a budapesti egyetemen a dogmatika nyilvános rendes tanára, 1905-től a székesfehérvári egyházmegye püspöke, 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja . 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett. 1887-től, 1904-ig a Magyar Sion társszerkesztője, 1895-től 1904-ig az Esztergom című politikai lap szerkesztője volt.

1911-ben Magyarországról feljelentették a Szentszéki Kongregációnál, ennek következményében 1911. júniusban 3 művét az egyház indexre tette, s Prohászka Ottokárt a modernizmus vétségében marasztalták el. Az I. világháború fordulatot hozott életében, és ismét tevékenyen kezdett foglalkozni politikai és társadalmi kérdésekkel.

1895-ben -alapító tagként- részt vett a katolikus Néppárt szervezésében, amelynek országgyűlési képviselőjelöltként indult az 1896. évi országgyűlési választásokon. A számára sikertelenséggel végződő választás után az 1918. évi összeomlásig távol tartotta magát a napi politikától, de továbbra is a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége marad. 1919-ben a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő székesfehérvári ellenforradalmárok vezetője. 1920-1922-ben parlamenti képviselő, és a Bethlen István vezette Egységes Párt elnöke. Ékes, egyéni stílusa révén a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselője, a XX. század eleji katolikus megújhodás egyik programadója. Írásai máig hatóak, gondolatai ma is aktuálisak.

A védelem szülte antiszemitizmus:

Kitartóan küzdött a nyugati kapitalizmus és a kizsákmányoló zsidóság ellen. Küzdelmének alapja sohasem a gyűlölet volt. A szeretet vezérelte védelmi politikájában mindig hangsúlyozta, hogy a zsidósággal szemben nem faji vagy vallási okokból kell védekezni, hanem annak politikai, gazdasági és erkölcsi támadásai ellen kell fellépni. "Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel - írta már 1893-ban, majd hozzátette: - A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet." A zsidóság "sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot" - fogalmazott 1923-ban, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta a "pozitív", azaz a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével az általa megalkotott fogalmat, a "Hungarizmust" állította szembe.

A liberálkapitalizmus a zsidóság eszköze, amellyel a keresztény erkölcsiséget felszámolhatja, hogy helyébe saját erkölcstelen téziseit állíthassa. A zsidóság "valamennyi társadalom fekélye és megölője", a zsidók eszközei "a bűn, a csábítás, a prostitúció, a szándékos lélekölés és vásárlás", és ezekkel "megmérgezhetik a szervezetet" – fogalmazott. A főpap általánosságban említi a magyar zsidókat: "Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. (...) Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?" A magyar lelkiségre gyakorolt hatása vetekedik Pázmány Péter hatásával.

1919 után a részben általa megfogalmazott keresztény nemzeti gondolat lett a hatalomra került rendszer hivatalos ideológiája. A magyar katolicizmus megújításának egyik megalapozója, a magyar keresztényszocialista mozgalom vezetője és nagy hatású ideológusa. Teológusként a neotomizmust a bergsonizmus hasznosnak ítélt elemeivel igyekezett korszerűbbé tenni. Az 1940-es évek elején Székesfehérvárról kezdeményezték boldoggá avatását, de ezt sem Serédi Jusztinián érsek-hercegprímás, sem az index miatt a Vatikán nem támogatta. Sokat elmélkedett az Oszoly alatti sétányon; hatására írta: "Imák az Oszoly oldalában".

A budapesti Károlyi-kertben 1934-ben emelt bronzszobrát 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel a zsidó Faludi György "író" vezetésével kommunista munkások ledöntötték. 1984. április 2-án állították fel újra a székesfehérvári Prohászka-emléktemplom mellett, ahol a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai minden évben megemlékeznek a katolikus püspökről.

Nézeteit, melyeket szóban és írásban sokszor kifejtett, többek közt a következő idézetek tükrözik:

“A zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlenül tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget.”

“A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet, s a nemzetnek nagy részét koldusbotra juttatta.”

“Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom.”

"A szabadság óriásokat nevel, sablonokat gyűlöl; eszménye az Úr Jézus, iskolája az emberek és a természet. Ez iskolába jár-kel a mester és tanít... Ez iskolába állva hallgass a Mesterre; erőteljes és nagylelkű férfi lesz belőled!"

"Volt egy komikus jelenete a milleneumi ünnepségeknek. A díszmagyarba öltözött megye és város leiramodott a nagymise után a várhegyről a zsinagógába. Minek? Imádkozni vagy tüntetni? Nem vezet szűkkeblűség, sem előjogokat nem akarok a katolicizmus részére, de nem tudom belátni, hogy katolikus minek megy zsinagógába? A templom nem parádé-piac, a templomjárás sem ceremónia, sem komédia.

Hallottam azt is, hogy valaki azt mondta, hogy a bazilika tanulhatna a zsinagógától hazafiságot. Erre azt feleljük: modern hazafiságot, mely a hasát s nem a hazát szereti, senkitől sem akarunk tanulni.

Országfenntartó hazafiságot pedig ezer év óta ismerjük, gyakoroljuk. Aki nem hiszi, az nézzen Szent István koronájára: ott nem tóra, hanem kereszt ragyog."

(Prohászka Ottokár: Bazilika és zsinagóga. 1896)