Bevezető imádság:

Uram, Jézus Krisztus!

A harmadik évezred elején is veled indulunk szenvedésed Útján. Nem kiiktatni, nem elhallgatni, nem elkerülni akarjuk szenvedéseinket életünk különféle állomásain, hanem hozzád csatlakozva, szenvedő és megdicsőült jelenlétedből erőt merítve hordozni keresztjeinket. Add Szentlelkedet, hogy hitünk zarándokútján találjuk meg értelmét szeretetből fakadó kereszthordozásainknak, és ahhoz is, hogy elviseljük értelmetlennek látszó testi-lelki-pszichikai szenvedéseinket. Világmegváltó önfeláldozásod legyen éltető forrás és gyógyító kegyelem, hogy velünk zarándokló embertársainkba is erőt önthessünk. Ámen.

I. állomás – Jézust halálra ítélik – közömbösség

– Ez a közöny és a cselszövés éjszakája. Miért törődnének vele az emberek? Elég a saját bajuk. Vagy épp érdekeik és hangulati hullámzásaik.

– Mit törődök azzal, mit mondanak mások? Számít-e mások véleménye rólam?… Törődök-e azzal, mit szólana Jézus egy-egy döntésemhez?  Érdekel-e az ő álláspontja? Szoktam-e kérdezni őt? Keresem-e tetszését, jóváhagyását?

– Csak pénzünk, házunk, autónk legyen, csak mehessünk külföldre nyaralni, csak legyen biztosítva a karrier, az előmenetel, csak gyerekeink jó iskolákba tanulhassanak, csak jól fizető munkahelyeken dolgozhassunk, csak mindent megvásárolhassunk, amire vágyunk… 

– Csak nehogy rosszat mondjanak rólunk, csak nehogy zavarják szabadidőnket, intim szféránkat…

– Közömbös vagyok-e? Érdekel-e mások sorsa? Mit teszek értük?… Érdekel-e örök sorsom? Mit teszek érte?

Újítsd meg lelkületemet, életkedvemet, Uram. Tégy készségessé, nyitottá mások szenvedései, gondjai iránt. Tégy fogékonnyá, kérlek, a segítő szeretetre. 

Könyörülj rajtunk, Uram!

II. állomás – Jézus vállára veszi a keresztet – szívesen vállalom a keresztet?

– Zúgolódás nélkül végzem a mindennapi munkát, kötelességeim keresztjét?  Unalom nélkül, idegcsillapítók és stresszoldóktól mentesen viselem az élet keresztjeit? A másik boldogságát keresem a magamé előtt? 

– Vállalom-e készséggel a hívő embereknek „kijáró” gúnyt, megvetést, címkézést, a hátrányos megkülönböztetést, a viszonzás nélküli áldozatot?… 

Uram, bevallom, nem szívlelem mindig keresztjeimet. Adj erőt, hogy ne zúgolódjak, amikor fel kell vennem, mert „aki nem veszi fel s nem úgy követ, nem méltó” Hozzád. 

Könyörülj rajtunk, Uram!

III. állomás – Jézus először esik el a kereszttel – én is eleshetek

– Eleinte tagadjuk magunk előtt is. Csak a másik esett el, ő kezdte, ő szokott hibázni. Neki nincs meg a végzettsége, ő lelkiismeretlen, ő nem volt tekintettel rám, meg hát: „ez van, nincs mit tenni”… 

Uram, bevallom, én is szoktam vétkezni. Néha súlyosan is. Mások ellen, „az ég ellen és Te ellened.”  Nemcsak elesem, de néha hanyatt esem. Segítsd belátnom, valójában akkor nem hibázom, ha talpra kelek.

Könyörülj rajtunk, Uram!

IV. állomás – Jézus édesanyjával találkozik – Mária-tiszteletem

– Mi ez a szirupos ájtatoskodás? Még hogy Mária. Nem olcsó babonaság ez? Nem Jézus a központ? És egyébként is olyan nőies dolog, érzelgős, nem való egy férfinak, egy normális hívőnek… 

– Pedig mindenkinek van édesanyja. Mindenki anyától születik. A kereszt alatt Jézus rábízott minket anyjára, Máriára. Máriának nem a meggyötört Jézus-arc okozott fájdalmat, hanem, hogy a ma embere tőle is és Jézusától is elfordítja a fejét. Szeretem-e Jézus anyját? Ki nekem a Fájdalmas Szűz? 

Kegyelemmel teljes Szűzanyám, imádkozzál érettem most, és halálom óráján. Ámen

Könyörülj rajtunk, Uram!

V. állomás – Cirenei Simon átveszi Jézus keresztjét – segíteni másoknak

– Szívesen segítek-e másoknak? Mennyire őszinte ez a segítség? Vagy csak reklám? Politikai megfontolás? Számításból, hogy majd ő is viszonozni fogja? 

– És milyen nagy teljesítmény magam előtt: igenis meg tudom csinálni, elvégre jó ember vagyok, majd megmutatom, hogy különb vagyok, mint ő… 

– Milyen szándékkal vagyok jó? Mit várok el jóságomért cserébe?

Jézusom, segítsd megértenem, hogy bármit teszek, bárkinek, Neked teszem.

Könyörülj rajtunk, Uram!

VI. állomás – Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak – őszinte gyöngédség

– Vajon mit akart ezzel elérni? Milyen érzések fűzték Jézushoz? Most már bevallhatta, mert Jézus a vesztőhelyre ment… 

– Hátsó szándékunk, szennyes fantáziánk miatt sokszor elképzelhetetlen, hogy egy asszony szívből, becsületesen és őszintén szeret. Ha szeretetet tapasztalunk, akkor is gyanakszunk, félreértjük, tévesen ítélkezünk. Magunkból indulunk ki… 

Uram, adj nekünk, igaz, tiszta, gyöngéd szívet, hogy őszintén, szépen szeressünk!

Könyörülj rajtunk, Uram!

VII. állomás – Jézus másodszor esik el a kereszt alatt – tanulni a botlásból

– Milyen könnyen készek vagyunk a válasszal: miért nem mérte fel erejét, képességeit? Tanulhatott volna az első bukásból, megúszhatta volna, ha kedvére tesz az írástudóknak, ő kereste magának a bajt… 

– Közben megannyi embertársunk küzd anyagi gondokkal: sok gyerekes családok, munkahelyet, társat elvesztett szülők, a kudarcokat a jobb jövőért elviselők, lecsúszott egzisztenciák, becsődölt vállalkozások, a szerencsésebb helyzet reményében kockázatot vállaló, de aztán átvert, becsapott ismerősök, emberek, akik bíztak adott szó, a becsületes munka erejében, s akiknek bizalmával visszaéltek. 

– Mi meg elfordítjuk a fejünket. Mintha nem érdekelne. Ez nem ránk tartozik – hajtogatjuk.

– Mit tanultam saját eleséseimből? Megkeményedtem vagy alázatosabb lettem? Van-e erőm felállni, miután elestem? Kértem-e segítséget Jézustól?

Uram, te eséseddel mindenkit felemeltél. Add, hogy ilyenek legyünk mi is.

Könyörülj rajtunk, Uram!

VIII. állomás – Jézus szól a siránkozó jeruzsálemi asszonyokhoz– siránkozásaink

– Miért szoktam sírni? Másokon, akik elrontották életüket, vagy valami baj, hiány miatt szenvednek? Mennyire őszinte ez a sírás: megérdemelte, nem törődött magával, az utca nevelte, lám hová züllött, mire jutott…, mi lesz a mai fiatalokkal – hitetlenek, csak magukra gondolnak, erkölcstelenek, nincs bennük semmi tisztelet –, bezzeg a mi időnkben… 

– De jó példával járunk-e előttük? Tanítjuk-e őket hitre, emberségre? Milyen életleckét vesznek ők a felnőtt hívők életiskolájából? Sebtében elhadart válaszaink, összecsapott ünnepeink és együttléteink nyomán mi ragadt rájuk? Talán azért nem tisztelnek, mert nincs mit tisztelni bennünk? 

Uram, bizony igazad lehet abban, amit az asszonyoknak mondtál: „magatokon és fiaitokon…” Add, hogy sohase legyek oka más rossz, vagy elrontott életének.

Könyörülj rajtunk, Uram!

IX. állomás – Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt – nem szabad feladni

– Végképp kilátástalan a helyzet. Nem látni a célt, nincs értelme tovább erőltetni, fogytán testem-lelkem ereje, készleteim kimerültek, nem érdemes. Különben sem bírom már tovább. 

– Vajon nem azért adjuk-e fel hamar, mert csak magunkban csalódtunk, s nem Jézussal együtt küzdöttük végig a nagy utat? 

Uram, juttasd eszünkbe ilyenkor, amit apostolaidnak mondtál: „nélkülem semmit sem tehettek…”

Könyörülj rajtunk, Uram!

X. állomás – Jézust megfosztják ruháitól – mezítelenség és szégyenérzet

– Állítólag ma elfogadott a mezítelenség. Nincs benne semmi szégyen. Inkább tetszik a magamutogatás, mint a prüdéria. A szépségszakma, a lenge öltözetek, a vetkőzősdi, a tetoválások, a pucér test, a testiség imádata, mint ingyen reklám, szinte emberi jog lett. A nemi erőszakról és a szexuális zsarolásról ne is beszélve. Már a divatbemutatók is erről szólnak. Hányszor segítenek minket is abban, hogy akár a szemeinkkel levetkőztessük a másik embert?… A tisztaság szégyen lett. A tudásunk, a felvilágosítások, a megelőzés és művi beavatkozás egyenesen emberi joggá lépett elő…

– De már a gondolat, a léha beszéd is perzselő tüzeket gyújthat, családi fészkeket, barátságokat, szerelmi kapcsolatokat hamvaszt el. Egyáltalán halljuk felnövekvő gyermekeink jajszavát, akik testi élvezeteiket keresve, azokban túlzásokba esve jelzik szeretetünk, odafigyelésünk hiányát? 

Értünk lettél mezítelen, Uram, hogy rádöbbents, mennyire megaláz és kiszolgáltatottá tesz a mezítelenség. Takarj be, kérünk, kegyelmeddel, hogy el ne vesszünk.

Könyörülj rajtunk, Uram!

XI. állomás – Jézust a keresztre szegezik – a visszavonhatatlan döntés

– Ma nem szokás az elköteleződni. Korunk embere szabad, felvilágosult, autonóm. Nem hagyja magát irányítani. Számára az önkéntesség is csak ideig-óráig tartó elfoglaltság. Amíg én akarom, amíg kedvem tartja, senkit sem szabad kényszeríteni, még saját magamat sem… 

– Ezért nincs sírig tartó hűség, ezért válogatunk a többet és még többet fizető munkahelyek között, ezért cserélgetjük tárgyainkat és barátainkat, ezért lépünk ki könnyedén egy kapcsolatból. Minek egész életre szóló hit, szerződés, házasság? Jogom van a boldogsághoz. A kötöttség rabbá tesz, nem tudok szárnyalni… Nem kívánhatja senki, hogy életfogytig vigyem a keresztet… 

Uram, te ismersz minket, s megmutattad, hogy igen, ezt kibírni csak szeretetből lehet. Fenntartások és feltételek, elvárások és illúziók nélkül. Segíts minket hűségesnek lenni.

Könyörülj rajtunk, Uram!

XII. állomás – Jézus meghal a kereszten – életet adni másért

– Érdemes az életemet adni másért, másokért? Senki sem érdemli meg, hogy feláldozzam érte… Ez merő ostobaság. Az kincs, arra vigyázni kell, az az enyém. Mindenkinek van. Senki nem éri meg, hogy odaadjam érte fiatalságomat. Annál értékesebb az nekem… 

– Adunk inkább pénzt a biztosításra, gyűjtéskor, rokonszenvezünk azokkal, akik nehéz helyzetben vannak, vagy harcolnak jogaikért, de életünket nem nagyon kockáztatjuk értük. Az már sok lenne. Ezért nem fogjuk fel: mi az igazi szabadság? Még a zsoldosok is megkérik a „bevetés” árát. Mi túlélni szeretnénk, megmaradni, kikerülni a veszélyt. Beleszoktunk a kényelembe. Elvégre egy életünk van. Nevetséges, hogy valaki elköteleződik minden előzetes garancia nélkül szerzetesként, papként, házastársként…

Uram, segítsd megértenünk, csak az lesz igazán a miénk, amit odaadtunk. Segíts, hogy megtegyük azt a keveset, amit kívánsz tőlünk.

Könyörülj rajtunk, Uram!

XIII. állomás – Jézus testét leveszik a keresztről – megváltó halál

– Ha Jézus nem Isten fia, halála is egy lenne a többi halandó ember halála közül. Nem is tudnánk róla. Mai tálalásban nyilván látványosságként szerepelne: kiemelt hírként az újságok címoldalán. Oknyomozó riportokat írnának róla, megjelenne jó pár lapban, megosztanák az interneten, szakemberek tollából érdekes fejtegetések látnának napvilágot. Aztán három nap múlva elfelednénk, elcsitulna a hírverés. Kit érdekelnek a legmélyebb emberi érzések, kinek számít az igazság? Senkinek nem fájna… 

Mária, Fájdalmas Anya, rázz fel minket közbenjárásoddal, hogy ne legyünk szívtelenek. Lássunk tovább a mindenhol szenzációt és botrányt szimatolóknál, a hit szemével. És gyászoljunk hittel, reménnyel. Mert a szeretet nem hal meg soha.

Könyörülj rajtunk, Uram!

XIV. állomás – Jézust a sírba teszik – a temetés méltósága

– Nem lenne praktikusabb a hamvasztás? És olcsóbb… Milyen sokba kerül ma egy temetés, az alamizsna, és kibírni napokig az összeszedettséget. Mily fárasztó tud lenni a virrasztás. 

– A nagyobb baj, hogy nemcsak halottainkról feledkezünk meg, hanem Jézusról is. Az ügyintézés bokros teendői feledtetik velünk a lényeget: saját halálunkat. Fontosabb lesz a hagyaték, a közjegyző, a koszorúk, a kalács, a sírkő, a felirat. Milyen ruhába öltöztessük a halottat, mije, kire marad?… Még odáig sem gondolunk, hogy legalább tiszta lélekkel álljunk a koporsó mellé, s kibéküljünk családtagjainkkal. Pedig a legfontosabb kérdés az: milyen életet zár le a sír? Mert ettől függ a feltámadás…

Uram, add, hogy a te eltemetésed és szeretteink sírbatétele is az örök életre való feltámadásunkat segítsék elő. Add úgy élnünk, hogy örök életre támadjunk fel. Ámen

Befejező imádság:

Köszönjük Jézusunk, hogy megváltó szenvedéseddel és kereszthaláloddal leromboltad a halál erejét. Köszönjük, hogy mint Isten báránya, elvetted a világ bűneit, és adóslevelünket fölszegezted a keresztfára. Keresztutad így a föltámadásba torkollt, hogy örök életünk legyen. Add, hogy nyíljék meg szívünk sírja kegyelmed fényére, a megváltásban újjászületve együtt örvendezhessünk már most a Bárány menyegzőjén, és majd testestől-lelkestől támadjunk örök életre. Aki élsz, uralkodsz és isteni szeretettel szeretsz minket. Örökkön örökké. Ámen.

* †Ruppert János, szentimrevárosi káplán (1933-1972) elmélkedése (1972 nagypéntekén). Szerkesztette átdolgozta és bővítette: Péterpáter(2021)