Ezen a szép estén megvalósult minden kántor, egyházzenész álma: az egész ünneplő közösség, az egész egyház bekapcsolódott a liturgiába, a legszentebb módon: éneklő formában.

A szertartás kezdetén Beer Miklós püspök köszöntötte a jubiláns kántort: „Kedves Sándor, érted vagyunk ma itt, hálát adunk huszonöt éves szolgálatodért, a Jóisten áldását kérjük további egyházzenei szolgálatodért, küldetésedért!”

Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, Jézus születésének hírüladása Máriának, Isten küldötte, Gábriel arkangyal révén (Lk 1,26–38). A szentbeszédet Balogh P. Piusz OPraem gödöllői apát mondta. Kiemelte: Kája Sándor huszonöt éves egyházzenei szolgálata mellett idén ünnepeljük, hogy kilencszáz évvel ezelőtt Szent Norbert megalapította a premontrei rendet. A rendalapító életében magyar földön megjelenő lelkipásztorkodó és ünnepélyes liturgiát végző rend számos kapcsolódási pontot alakított ki a legkülönfélébb társadalmi rétegekbe tartozó emberekkel, és nyomát hagyta a magyar történelem évszázadaiban.

A gödöllői apát emlékeztetett rá: Szent Norbert szekvenciájában a következőket énekeljük: „Küzdést meg fáradalmakat, mit vállalt Krisztus harcosa, mi zengjük most övéiként, utódok bátor nemzete.” A premontrei elődök, akik ezt írták és imádkozták, jól tudták, hogy nemcsak Szent Norbert élete volt küzdelmekkel és fáradalmakkal teljes, hanem az övék is. De Krisztus harcosaként vállalta, vállalták a megpróbáltatásokat, „és mi is, kései utódok, csak akkor neveztethetünk bátor nemzedéknek, ha követjük a szent püspökön átsugárzó, a benne élő és győztes Krisztus Jézust! Ha rátalálunk Szentséges Szívének menedékére és értékére! Ha bátran segítségül hívjuk mennyei Édesanyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát!” – fogalmazott Piusz atya.

Hozzátette: a premontrei rend alapításának 900. évfordulója beköszöntött. A jubileum mottója – „Együtt Istennel az emberek között” – azért fontos, mert sosem szeretnének (sem a premontreiek, sem a hozzájuk kapcsolódó intézmények tagjai) Isten nélkül az emberek között lenni. A mögöttük lévő sok száz éves történelemnek több szóbeli lenyomata is megmaradt: „Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, keresd a békét, és azt kövessed!”; „Imádságból élni és annak kincseit megosztani!”; „Minden jóra készen!”; „Erénnyel győzni fogsz!”.„Tudjuk, hogy e szavak csak akkor érnek valamit, ha életté válnak. S mivel a múltban életté váltak, ezért létezhetünk most. Váljanak a jelenben is életté, hogy jövőnk is lehessen!” – hangsúlyozta a szónok.

Piusz apát megvilágította: ha az Anyaszentegyház ünnepet ül, akkor egyedül a Szentháromságos Egy Isten valóságát, létét és művét: az atyai teremtést, a lelki megszentelést és a krisztusi megváltást ünnepli. S ezen túl még a szentjeinken átsugárzó győzelmes Krisztust.

A premontrei szerzetes elmondta, most a hálaadásnak van ideje, amikor egy negyvenhez közeledő emberi életből 25 év kántori, istendicsérő szolgálatáért adnak hálát. „Benned egy gyermek lett meghívva szorosabb isten- és emberszolgálatra, és később egy felnőtt sem utasította el ezt a meghívást magától, hanem magadhoz ölelve még most is ebben élsz és ebben adsz hálát” – mondta az ünnepelthez fordulva Piusz atya. Hozzátette: ezt a hálát egyesítik az eucharisztikus hálaadással, és elmondják, ahogy Szűz Mária prefációjában imádkozzuk: „az ő hálaadó éneke által jóságodért magasztaljunk téged”.

Máriabesnyőn a történelem során sokáig a kapucinus atyák és testvérek jóvoltából Szent Ferenc oltalma alatt állhatott a templom és hívőközössége, és kezdetek óta a Boldogságos Szűz Mária kegytemploma a hely. Az ünnepi szónok felhívta a figyelmet, hogy Mária többször útnak indult: elment a hegyek közé Erzsébethez, rokonához, együtt örülni vele; elment Betlehembe, hogy megszülje egyszülött Fiát; elment Jeruzsálembe, hogy bemutassa őt a templomban; elment Egyiptomba, hogy meneküljön Heródes haragja elől; elment Názáretbe, hogy felnevelje a Fiát; és elment újra Jeruzsálembe, hogy tanúja legyen a Megváltó halálának. Piusz atya leszögezte: ezek az utak fizikai elmozdulások voltak, de mindegyikben ott van valami belső, lelki elmozdulás, ami még jelentősebb, ami valójában kifejezi az életet.

A gödöllői apát figyelmeztetett:

nem azért kell követnünk szentjeinket, a megtestesült Üdvözítőt, a Boldogságos Szűzanyát, Szent Józsefet, hogy vallásosabbak legyünk, hanem hogy emberibb emberek legyünk, és azért, hogy Istenhez közelebb kerüljünk.

Piusz atya a Boldogságos Szűz Mária áldását, anyai oltalmát kérte Kája Sándorra és mindazokra, akik élőként vagy e világból már eltávozott lélekként ünnepelnek.

A szentmise légkörén átsugárzott, hogy a máriabesnyői születésű, egész addigi életében ott élő, a helyhez kitéphetetlen gyökerekkel kötődő Kája Sándort nagyon szeretik a hívek. Jelenség, és nem csak hatalmas termete miatt. Tökéletesen fejezte ki ezt az őt baráti, közvetlen hangvételben köszöntő, ugyancsak egyházzenész Sztankó Attila, a bazilika plébánosa, amikor a „mi Sanyink”-nak nevezte.

Három ajándékot hozott a jubiláns kántornak: búzavodkát, bort és békességet. Hozzátette: kaphatunk-e nagyobb békességet itt, Máriabesnyőn, mint amit a két Mária-kegyszobortól kapunk? „Ebből a békességből táplálkozunk, és arra vagyunk meghívva, hogy ezt a békességet adjuk tovább. Mindennap megtapasztaljuk szolgálatod révén, hogy megéled ezt a békét, és minden egyes szentmise, zsolozsma, ájtatosság, amelyen szolgálsz, nagyon sok embernek hoz békét a szívébe.” A plébános azt kívánta Kája Sándornak, szolgáljon még minimum huszonöt évet a Mária-kegyhelyen kántorként, egyházzenészként.

A szentmise végén Kája Sándor köszönetet mondott a jubileumi hálaadó megemlékezés résztvevőinek, és mindazoknak, akik segítették őt kántori, egyházzenészi hivatásában.

A szentmisén Sztankó Attila karnagy vezényletével zenei szolgálatot végzett a Schola Gregoriana Budapestiensis, valamint a Máriabesnyői Szent Ferenc Szkóla, melynek vezetője Csapó Eszter. Lukács Gábor Imre premontrei apát orgonált.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír