A hétvégén második alkalommal rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat. Budapest után Miskolc ad otthont az eseménynek. A rendezvényen előadást tart Pál Ferenc atya – közismert nevén: Pál Feri – „Elégedetten és tartósan a párkapcsolatban” címmel.

Az a két dolog, hogy mennyire elégedett valaki a párkapcsolatában és hogy mennyire tartós az adott kapcsolat, ilyen szoros összefüggésben áll egymással, mint ahogy az előadás címe is utal rá?

– A kettő között nagyon nyilvánvaló az összefüggés: általában ami hosszú távon elégedettséget okoz, az a tartósságot is segíti, és ami hosszú távon a tartósságot segíti, az általában az elégedettséget is növeli. A két fogalmat azért tettem egymás mellé, mert ha folyamatba ágyazzuk a házastársi vagy családi kapcsolatrendszer megfigyelését, azt láthatjuk, hogy a kereszténységtől ihletett évszázadokban a tartósságon volt a hangsúly, az elégedettségre viszont nem túl sok fény vetődött. A mai kultúrában pedig az elégedettség van a fókuszban, a tartósságon meg alig van hangsúly, legfeljebb siránkozunk afölött, hogy ma már nincsenek hosszú távú kapcsolatok. Az egyháznak abban lehet nagy szerepe, hogy meg tudja mutatni: ez a kettő éppen hogy nem zárja ki egymást. Az egyház megmutathatja, hogy tudunk olyan kapcsolatokat létrehozni, amelyben megteremtjük annak a feltételeit, hogy ne csak hosszabb távon boldogtalanul tartsunk ki egymás mellett a sírig – ahogy szokták mondani –, de ne is csak az elégedettség számítson, amikor széttárhatjuk a karunkat, hogy valószínűleg mégse ő volt az igazi; hanem hogy a kettő együtt valósulhasson meg.

Mit tudnak a világi hívek, elsősorban a házasságban élők – egyrészt saját házasságukban, másrészt másoknak példát mutatva – ezen a téren tenni?

– Tapasztalataikkal bátorítást adhatnak a környezetüknek, hogy így is lehet, meg úgy is lehet, meg hogy nagyon sokféleképpen lehet, hogy nem kell magunkat beszorítani bizonyos elvek abroncsába, hogy muszáj legyen egyféleképpen működtetni a házasságot. A férfi és a nő valóban szabadságot kap ahhoz, hogy megálmodja és megvalósítsa, hogy ők hogy tudják jól kialakítani a kapcsolatukat. Ha meg valamit nem csinálnak jól, az sematikus szokott lenni, néhány egyszerű mondatban el lehet mondani, hogyha ezt így csináljuk, az nagy valószínűséggel rossz irányba fog vezetni. Van egy kollektív tapasztalatunk arról, hogy valami nem esik jól, vagy hogy valami nem szolgálta a hűséget.


A távolság a hosszú házasság titka, szokták viccesen mondani. Ha nem is a távolság, de valamifajta szabadság tényleg kell, hogy legyen kettejük egy életre szóló kapcsolatában ahhoz, hogy működjön. Hogyan valósulhat ez meg úgy, hogy közben mégiscsak keresztény alapú házasságban kívánnak élni?

– Érdemes a szabadságot megkülönböztetnünk a függetlenségtől. Amikor valaki úgy dönt, hogy házasságot köt, tulajdonképpen szabadon, a szabadságát megőrizve korlátozza a függetlenségét. A szabadságunkat nagyon is érdemes tehát megőrizni, mert arra szükségünk van a cselekvéshez, a kreativitáshoz. Másrészt ha hosszabb távon van együtt egy házaspár, akkor néha inkább a „mi”-ben élnek, a társas énjük, a közösségük megélése kerül előtérbe, néha pedig az „én és te”-ben élnek, vagyis a saját személyükre, annak individuális részére koncentrálnak elsősorban. Ez természetes hullámzásokat jelent minden kapcsolatban, ez nem baj! Személye, kapcsolata, életszakasza válogatja, hogy éppen melyik kerül előtérbe. Lehetséges, hogy egyszerre esik jól a párnak éppen az „én és te”-ben és a „mi”-ben létezni, de lehet, hogy ebben különbségek lesznek. Annak az elfogadása, hogy mind a kettőnek van létjogosultsága egy kapcsolatban az elégedettség és a tartósság szempontjából is, sokat segít a természetes különbözőségek elviselésében és elfogadásában.

Így valósul meg az „én meg te”, illetve a „mi” dinamikája a párkapcsolat szintjén, de hogyan működik ez a család bonyolultabb egységében?

– Amikor a pici baba megszületik, nyilvánvalóan fokozott figyelmet, odafordulást kell kapnia ahhoz, hogy megfelelő módon tudjon növekedni, hiszen kiszolgáltatott: sem a legalapvetőbb érzelmi, sem a legalapvetőbb fizikai szükségleteit nem tudja maga kielégíteni. Így tehát egy nagyon erős „mi” jön létre anya és gyermeke kapcsolatában, ami időben és energiában előtérbe kerül. Ezért a férfi azt éli meg, hogy a felesége és a közte lévő „mi” háttérbe szorul. Lehet egyrészt azt mondani, hogy most ez egy jó időszak arra, hogy én is a magam világában legyek. De jó időszak lehet arra is, hogy azt mondjam: úgy is lehetek a „mi”-ben, hogy „mi hárman” vagyunk. Előtérbe helyezem az apaszerepem, mert ha abban vagyok többet, akkor a társamat mint anyát megint megtalálom. Akkor szülőtársként tudunk egy „mi”-ben lenni, ha férjként és feleségként ezt annyira nem is tudjuk most megélni.


A házasságok válással való végződésének második hulláma ahhoz az időszakhoz kötődik, amikor a gyerekek kirepülnek, a szülők ott maradnak ketten, és már nem tudnak egymással mit kezdeni.

– Amikor az utolsó gyerek elhagyja a szülői házat, az a társkapcsolat szempontjából nagyon világos életszakasz-váltópont. Azok tudnak továbbra is tartósan együtt lenni, akik visszatalálnak egymáshoz, hiszen ekkor megint előtérbe kerül az, hogy ők férj és feleség. Érdekes módon a kutatások azt bizonyítják, hogy ez a szakasz – hiába ötven-, hatvan- vagy hetvenévesen jutunk el oda – jellegzetességeit tekintve hasonlít a kezdeti kapcsolati szakaszhoz. Vagyis egymás fölfedezésének, az újbóli egymás mellett döntésnek és az egymásba szeretésnek az időszaka.

Milyen mentalitással lehet a templomban megfogadott holtomiglan-holtodiglan kapcsolatot megvalósítani?

– Az öt jóra van szükség: jóindulatra, jó szándékra, jóakaratra, jóhiszeműségre és a jóra való törekvésre. Ha ezeket folyamatosan, kölcsönösen fenntartjuk, akkor hosszú távon elégedetten és tartós szeretetben tudunk létezni.

A KATTÁRS részletes programját ITT találjátok.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír