Nevelhetünk-e úgy, mint a szentek? – Kürnyek Róbert előadása Győrben A Győri Hittudományi Főiskolán február 21-én tartották a „Hitünk és életünk” szabadegyetem idei tanévének hatodik előadását. Kürnyek Róbert plébános, a főiskola Szombathelyi Képzési Központjának oktatója napjainkban is aktuális témát választott: a gyermekek nevelése a szentek pedagógiájával.

Beszélhetünk-e egyáltalán a „szentek pedagógiájáról”? – tette fel a kérdést előadása elején Kürnyek Róbert. – Voltak olyan szentek, akik gyermekekkel foglalkoztak, azonban nem a mai értelemben vett pedagógiai modellt követték, hanem a saját, személyiségükből fakadó módszerekkel nevelték, tanították a rájuk bízottakat – fejtette ki a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központjának oktatója, aki előadásában olyan szentek példáját emelte ki, akik egész életüket a gyermekek nevelésére szentelték.

Fourier Szent Péter (1565–1640) gazdag kereskedőcsalád gyermeke volt. Már fiatal papként az volt a célja, hogy jó plébános váljon belőle: aki mindenben, örömben és bánatban is osztozik híveivel. Lelkipásztori teendői mellett sok időt fordított a szociális tevékenységekre, szinte minden idejét híveivel töltötte. Két iskolát alapított, az egyiket lányok, a másikat fiúk részére. Az alapvető műveltség megtanításán kívül elsősorban az volt a célja, hogy megmutassa a növendékeknek, hogyan válhat belőlük jó ember.

Törekvéseiben támogatóra talált Alix Le Clerc (1576–1622) személyében, akivel megalapította a Miasszonyunkról nevezett ágostonos kanonisszák rendjét. Elsősorban lányok oktatásával foglalkoztak: az alapvető és erkölcsi műveltségen kívül megtanították őket a háztartás vezetéséhez szükséges ismeretekre is. Ehhez nemcsak a személyi hátteret és a helyszínt, hanem a szükséges eszközöket is biztosították. A rendet sokáig nem ismerték el, mert nem klauzúrában éltek a nővérek, hanem együtt laktak a növendékekkel – így kívánták hangsúlyozni a családi élet fontosságát. Fourier Szent Péter így foglalta össze pedagógiáját: „a nevelés célja mindaz, amit a családban a gyerekek használni tudnak”.

Don Bosco (1815–1888) szegény családból származott. Egy kilencéves korában látott álom hatására a szegény gyermekek felé fordult. Pappá szentelése (1841) után Torinóba utazott, hogy összegyűjtse és tanítsa az árvákat. 1859-ben megalapította a Szalézi Társaságot, 1872-ben a Segítő Szűz Mária Leányai Társaságát. Bosco Szent János pedagógiájának alapelve a teljes odaadásra épült, és ebben kiemelkedő szerepet kapott az oratórium – amely nem intézmény volt számára, hanem szellemiség, magatartás.

Bosco Szent János vallotta, hogy az emberi képességek fejlesztésével, az egyéni és társas életben való elköteleződéssel, a családiasság és az elfogadás, befogadás megnyilvánulásával megvalósulhat a társadalom átalakítása. A rosszat meg kell előzni, és pozitív alternatívát kell kínálni helyette; a jót fel kell fedezni a gyermekben, és segíteni kell kibontakoztatni. Nevelési módszerében az értelemre, a vallásra és a szeretetreméltóságra épített. Ebben elsősorban hitre volt szükség, hogy a gyermek olyan lehessen, amilyennek Isten akarja, hogy legyen.

Kürnyek Róbert végül Néri Szent Fülöpről (1515–1595) és Kalazanci Szent Józsefről (1557–1648) beszélt, akik a barátságos légkör megteremtésével, a rossz megelőzésével, az újdonságok iránt való nyitottsággal a gyermekek nevelésében is maradandót alkottak.

A szentek példája ugyanis ma is aktuális; pedagógiájuk sikeres voltát bizonyítja, hogy az általuk használt módszereket ma is kiválóan lehet alkalmazni. A társadalomba való beilleszkedés segítése, az új és valóban hatékony eszközök iránti nyitottság és legfőképpen a szeretet az, amely ma is elengedhetetlen a keresztény nevelésben. Ha a tanító diákjait nem csupán munkaköri kötelességből, hanem szeretetből fakadó hivatásból neveli és oktatja, Boldog Alix Le Clerc és Savio Szent Domonkos példájához hasonlóan a mai kor tanítványaiból is válhatnak szentek – hangsúlyozta a plébános.

Szöveg: Kelemen Dávid/Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír