A főpásztor beszédének kezdetén az apostolok húsvéti tapasztalatáról beszélt. Amikor személyesen találkoztak Jézussal, és ezzel véglegessé vált a hitük, ettől hűségesen teljesítették Jézus missziós nagy parancsát. Ezzel együtt az ember fülében cseng Jézus tanítása az utolsó ítéletről, ahol Jézus az irgalmasság cselekedeteit kéri majd számon. A kettőt össze kell egyeztetni.

Egyrészt hirdetni kell az evangéliumot, de nem lehet elfeledkezni a felebaráti szeretet tetteiről sem. Ezért sugalmazta a Szentlélek az apostoloknak, hogy válasszanak ki erre rátermett szolgálattevőket, hogy segítségükre legyenek a szeretet szolgálatában. Miután ez az első kiválasztás még az apostolok életében történt, így a kinyilatkoztatás teljes értékű volt e szentségről. Ami az utolsó apostol haláláig megtörtént, az olyan, mintha maga Jézus mondta volna. Ez a szentség a papsághoz sorolódott az idők folyamán.

A diakónusok a kezdetektől jó hírben álló emberek voltak, akik a szeretet szolgálatában dolgoztak. Ám először meg kell hirdetni az evangéliumot, s ennek az elválaszthatatlan következménye a jó megtétele. Nem elegendő a hit. Meg kell tenni a mennyei Atya akaratát. Ezért kapott szentségi rangot a szeretet szolgálata. A nagy diakónusok is hirdették az evangéliumot, de még puszta létükkel is, és ehhez kötődött a szeretet szolgálata.

A szeretetszolgálatra szükség van. A diakónus nem pusztán szociális munkás. Sokkal több annál.

De akik nemcsak humanizmusból, hanem istenhitből, kereszténységből fakadóan vannak ott, azok önzetlen nagy munkát végeznek. A szeretet tetteiben ott van mindig az istenhit, illetve nálunk a Jézus Krisztusba vetett hit. Hosszú távon harcos ateisták soha nem voltak humanista emberek. A jó tettek és a hit összetartozik, hiszen erősítik is egymást.

Bábel Balázs beszédében megemlékezett Dosztojevszkij nagy regényéről, a Karamazov testvérekről, amelyben volt egy szent ember: Zoszima sztarec, aki valójában az író rejtett alanya. Az író gondolatait továbbítja a műben. Elment hozzá egy úrinő, aki elhatározta, hogy jót fog tenni az emberekkel, s aztán eszébe jutott, hogy az emberek hálátlanok, és ezért abba is hagyta a jótékonyságot. A sztarec válaszában elmondta, hogy

az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, de az igazi szeretet úgyis megteszi a jót, hogy nem kap viszonzást, mert tudja, hogy a jótettek Istenben vannak elrejtve, s Ő számontartja azokat.

Az úrihölgy ekkor bevallotta, hogy nem hisz az Istenben. Erre a szent ember bölcs válasszal fordult hozzá: Szeresd tevékeny szeretettel az embereket, és hinni fogod az örök életet, mert a szeretet tettei készségessé tesznek a hit befogadására.

A diakónusok a szeretet mellett tanúságot tesznek Jézus Krisztusról. A hatalmas örömhír, hogy

Jézus Krisztus feltámadt, be kell hogy töltse a szívünket, és meg kell mutatkoznia a tanúságtételben és a jótettek gyakorlásában. A diakónus, legyen állandó vagy átmeneti, örökre hordozza ezt a feladatot.

Aki pappá szentelődik, annak ugyanúgy megvan a diakónusi küldetése is. Még a pápa is hordozza a diakónusi feladatot is. A beszédben ekkor az érsek visszaemlékezett a pápákra. XVII. Piusz a hit megvallásában jelenik meg a harcos nézetekkel szemben, XXIII. János nagy szívével és a béke keresésével jelenik meg, VI. Pál nehéz időszakban kereste vívódó lelkülettel a hit útját az új, modern világban, I. János Pál egy őszinte mosolyt hagyott ránk, illetve a katekézis szeretetét, II. János Pál a szeretet misszionáriusaként ment a világ minden tájára leküzdeni a félelmet, majd XVI. Benedek pontos tudásával, gondolataival utat mutatott az igazság felé, majd Szentatyánk, Ferenc pápa lehajol az elesettekhez, mindenhol a segítségre és a szeretetre buzdít, most a békéért munkálkodik.

Mindannyian karakterek. Ők mindannyian diakónusok is. Szolgálták az Egyházat és Isten népét.

Így kell egy diakónusnak is helytállni hitben, tanúságtételben, a szeretet szolgálatában. Szent Ferenc, aki diakónus volt, a jelenlétével, a magatartásával prédikált, tanúságot tett, ő lehet minden diakónus példaképe is.

A Mindenszentek litániája éneklése után, a kézrátétel és a felszentelő ima által a felszentelés megtörtént, s az új diakónus már meg is kezdte szolgálatát a liturgiában, s utána a lelkipásztori életben.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf/Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír