Ildikó kálváriáját úgy adjuk közre, ahogyan a tisztaszívű tanítónő leirta nekünk:

- 1993-ban kezdődott. Elkezdtek fájni az izületeim. Mindezt változó korom számlájára irtam, de azért megvizsgáltattam magam. Friss, és mozgékony voltam addig. Két gyermekem huszonnégy és huszonkét éves korban volt, a világrahozataluk óta nem láttam orvost.

A reumatológus szerint az állapotom javul. ha rendszeresen tornázom és csökkenteni igyekszem a testsulyomat amit szorgosan el is kezdtem. Fájdalmaim azonban a terhelések alkalmából megsokasodtak. Másik orvossal is megvizsgáltattam magam. Őszerinte öt éven belül csipőműtétet kell nálam végrehajtani, egy jobb oldali csipőprotézis kell berakni.

Közben egyik fizikoterápiás kezelés a másikat követte, s kénytelen voltam tudomásul venni, hogy együtt kell élnem betegségemmel.

A legkülönbözőbb kezeléseken estem át, így teltek az évek. 1995-ben három héten át egy  rehabilitációs intézetben feküdtem. Ott megismételték ugyanazt a kezelést,  amit korábban már sorozatban kaptam, egy otthoni szakorvosi rendelőben. Kissé csodálkoztam de nem értek az orvostudományhoz, és különben  sem a beteg dolga, hogy beleszóljon a kezelések mikéntjébe.

Ezért viszi az ember mindenűvé magával a zárójelentéseket.

És itt kezdődött a tragédia! Az ismétlődő ultrahangkezelésektől ez az ártalmatlannak látszó mozgásszervi  betegség átváltozott fenyegető rémmé:

egész testemben  végbemenő sejtosztódást idézett elő. elhűlve hallgattam a magyarázatot: állitólag, ha két ultrahangos kezelés között nem telik el egy év, akkor az rákkeltő lehet. Nálam legalábbis az egész testemben megindult a sejtosztódás. Most nem szeretnék arra  kitérni, hogy mire valók az előző kezelés leirásai, és az úgynevezett zárójelentések, amiben minden részletre kiterjedően ismertetik a kezelési módot, éppen azért, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő.

Hogy ki nem olvasta el az átadott jelentéseket, vagy ki rendelte el ugyanazt a kezelést - ami a bajt okozta - ez most már mindegy.

Nem kenyerem a "tetemrehivás" ezért most is, mint mindig, abból indultam ki, hogy csak a segitő szándékot feltételeztem minden esetben.

A következő tanács az volt, hogy vizsgáltassam meg magam nőgyógyásszal. Ezzel kezdődött meg a  az újabb szenvedéssorozat. Ekkor már 1997-et irtunk, s ettől kezdve  állandó szövettani vizsgálatok követték egymást, mig egy napon annyira rosszul lettem,hogy mentőt kellett hívni. Kiderült, most már sor kerül a nagyműtétre,melynek időpontját is kitüzték. Ezen a napon, amikor kiderült,hogy méheltávolitást fognak végezni, valamilyen megnyugvás töltött el,  egyfajta belső béke. Aztán a műtét reggelén megfogtam a nyakamban lógó feszületet, így dőltem rá a  betegszállító kocsira - s egy szobatársam kiváncsian kérdezte:

- Ilyen oltalmat lehet találni a kereszt alatt? de már vittek is a mütőbe.

Sajnos, a nyakláncot levették ,de akkor már csak arra koncentráltam, hogy minden a kereszt oltalma alatt fog történni- majd nem emlékeztem többé

semmire. Mélyen elaltattak, s mint később megtudtam,mindkét petefészkemet kivették, eltávolitottak egy hasi daganatot és kioperálták a vakbelemet. A sebészfőorvos közölte a férjemmel, hogy már az egész hasam fertőzött, és áttétes már a májra is, további onkológiai kezelésekre kell visszahozniuk.

Én minderről nem tudtam, s amikor másnap reggel ébredezni kezdtem valami féle énekhangokkra : ott belül valakik énekelnek.A legfurcsább az volt, hogy én ezt az éneket nem ismertem. Jobban kezdtem figyelni,és meg tudtam jegyezni : ...szent kereszt...te szent kereszt... szólt tovább az ének, és ettől eszembe jutott a műtét, a feszület, a saját szavaim és valamiféle remény töltött el.

Folyton mondogattam magamban:...Szent kereszt, te jelezd, szent kereszt, te jelezd..." hogy ne felejtsem el, mert még kába voltam.

A hetedik napon jött értem a férjem, s a főorvos szobájában már előttem is teljes nyiltsággal  beszéltek:

- Nincs értelme további kendőzésnek - mondta- további onkológiai kezelés szükséges. S hozzátette: a rák nem fáj!

Férjem roppant szomorú volt,nekem első dolgom az volt,hogy imakönyvemben megkeressem  az éneket...

A  "Hogyha hozzád járulunk" c. éneknél, a második versszak:

"KRISZTUSNAk szent keresztje, győzedelmi zászlónk,

amellyel megszerezte üdvünket Megváltónk.

Hitünknek üdvünknek,  drága szent jelvénye,

Szent kereszt, te jelezd mily nagy hitünk fénye.."

Megtaláltam! Elkezdtek potyogni a könnyeim, s zsongani kezdett bennem az egész ének. Ott láttam magamat a kis szarvaskendi templomban, ahol bérmálkoztam, ahol szentségi házasságot kötöttem. Most már az egészre emlékszem. Valami hihetetlen öröm fogott el,  már nem féltem a jövőtől, jókedvűen fogadtam  hazatérő férjemet, aki mostanában mindig olyan szomorú.

Utólag tudtam meg, hgoy a műtét utáni zárójelentést megmutatta egy orvosnak, aki megmondta,hogy maximum fél évem van hátra...

Amikor arra került a sor, hogy az újabb szövettani vizsgálat eredményével bemenjünk a műtétet végző sebész főorvoshoz, nagyon furcsa dolog történt.

Érthetetlenül nézte a leletet majd elnézést kért, és kiment megtárgyalni a kollégájával. Hiszen ő nem egyedül állította azt amit állított! de hát honnan is tudhatta volna, hgoy az én további sorsomat nem itt a Földön döntötték el!

Aztóta eltelt 4 év,   és jól érzem magam.

S most azt üzenem az egykori szobatársnőmnek, aki a kis feszületet látva rákérdezett- hogy:

-- Igen! A KERESZT OLTALMA ALATT VALÓBAN LEHET ILYEN  MENEDÉKET TALÁLNI!