Egy hét múlva hamvazószerda, ami egyben a nagyböjt kezdetét is jelenti. Ahogy az adventben várakozunk, készülődünk, úgy a nagyböjt is egyfajta készületet jelent. Előkészítjük testünket és lelkünket a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepére, a húsvétra.

Mindenkinek mást jelent a böjt, ki így, ki úgy mond le valamiről ebben az időszakban. Valaki csak a húsfogyasztástól tartózkodik, valaki pedig a húsételek mellett a kedvenc étkeiről is lemond. Úgy gondolom, böjtölésünk nem akkor helyes és Istennek tetsző, ha szó szerint csak kenyéren és vízen élünk, hanem akkor, ha az Egyház által megjelöltek mellett lemondunk személyes kedvenceinkről – legyen szó ételről-italról vagy kedvelt elfoglaltságról. A lényeg, hogy örömmel tegyük mindezt, s húsvéthoz közeledve érezzük, hogy a lemondások nem hiányként, hanem többletként jelentkeznek életünkben, általuk megtisztulunk, lényeglátóbbak és erősebbek leszünk.

„Amikor megkezdjük a nagyböjtöt, az Egyház mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy a sorsunk a kezünkbe adatott. Ahogy múlik az idő, a lélek, aki választ a jó és a rossz között, fölfedezi, hogy »Istenem, mennyire nem hiszek benned úgy, ahogy kellene! mennyire nem úgy szeretlek, amennyire lehetne téged szeretni! És mennyire félek! Mennyire nem remélek még benned úgy, ahogy a tapasztalataim után már lehetne! – és így a lélek javul, egyre jobb lesz«” – véli a szerző, majd kifejti, hogy nagyböjtben „a lélek körülnézhet és önként vállalhat magára kisebb-nagyobb kereszteket önmegtagadásban, böjtölésben, imádságban.”

„Amikor a kísértés ér, merj igazán, határozottan nemet mondani. Nem könnyű, de igen nagy békesség származik belőle. És ott benn az ember szívében a lelkiismeret szava egyértelmű. Főleg, amikor a bűnbánatról van szó. Aki szokott gyónni, az tapasztalatból ismeri, hogy micsoda fölszabadító ereje van a szentgyónásnak. Amikor leborulok az Úr Krisztus előtt és tőmondatokban elmondom neki, hogy ezt meg ezt meg ezt elvétettem, és teljes szívemből bánom. Nem regényeket mesélek, hogy mit miért nem tettem és mit miért tettem, hanem megvallom a bűnömet röviden, mentegetőzés nélkül. Vádat emelek magam ellen. – És halljuk, tőmondatokban halljuk: »Én föloldozlak téged.« És akkor valóban bocsánatot nyerünk.”

A szerző a felebarát fogalmához kapcsolódva kifejti, hogy az emberi kapcsolatok hasonlóak a zacskóban lévő lencseszemekhez. Érdemes megfigyelnünk, hogy egy-egy szem hány és hány másikkal érintkezik. Emberi kapcsolataink is ilyenek, csak nekünk tudatosan kell dolgoznunk rajta. A nagyböjt alkalmat ad arra, „hogy az ember elgondolkozzon és esetleg újra fölfedezze: nem vagyok egyedül. És nekem nem hátrány vagy szerencsétlenség a felebaráti szeretet parancsa azokkal szemben, akik ezt nem ismerik, hanem a felebaráti szeretet mondja nekem ezt az élő, eleven közösséget, amiben élhetek, és egyedül itt lehet élnem.”

A hétköznapok szentleckéi és evangéliumai mellett napi könyörgéseket olvashatunk dr. Diós István az Egyetemi templomban nagyböjtben elmondott homíliái alapján.

Kérünk, Istenünk, erősítsd bennünk az egyenesen gondolkodó elmét és a készségesen jót tevő akaratot, hogy akik nélküled nem létezhetünk, törvényeid szerint tudjunk élni. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által...

•     •     •

Istenünk, ki úgy rendelted, hogy a testi önmegtagadás gyógyítsa lelkünket, kérünk, segíts, hogy minden bűntől tartózkodjunk, és a szívünk meg tudja tenni mindazt, amit jóságod ránk bízott. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által...

•     •     •

Istenünk, aki csodálatos szentségeiddel megújítod a világot, kérünk, add, hogy Egyházad az igazság megismerésében előre haladjon, és földi szükségleteihez is megkapjon minden segítséget. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által...

A nagyböjt az Úr Krisztus negyven napos böjtjének emlékezete. Mivel az Egyház vasárnap nem böjtöl, a negyven böjti nap hat teljes hét és a csonkahét (hamvazószerdától szombatig) hétköznapjaiból áll. A nagyböjt felépítése isteni pedagógiával van megszerkesztve. A négy első hétben az Egyház a bűnbocsánatot hangsúlyozza, ezzel fölkészít az Úr Krisztus szenvedésének idejére, az 5–6. hétre. Íme egy homíliarészlet a nagyböjt első hetéhez. Témája az Úrhoz intézett kéréseink tartalma: „Meg kell tanulni jól kérni. Nem könnyű lecke. Mert nagy hibákat lehet elkövetni a kérő imádságban is. Hányszor megtörténik, hogy megmondjuk: Uram, Istenem, most és azonnal és ezt tedd meg! Meg is mondom, hogy mit. Istennel szemben mi, emberek így nem viselkedhetünk. Mert – ahogy ezt már Salamon királytól meg lehet tanulni – mi, emberek nem tudjuk, hogy az isteni Bölcsesség miért engedi meg azt, ami történni készül, vagy már meg is történt. Tehát nem az a kérés tárgya, hogy »most és azonnal azt, amit én akarok«, hanem »Uram, Istenem, mi, akik téged már egy kicsit ismerünk, hányszor hallottuk már, hogy megmented a benned bízókat.«”

A 4. vasárnap az Öröm vasárnapja. Ennek az örömnek az oka a húsvét közeledése, s az a győzelem, amit a lélek az önmegtagadásban és a kereszt erejében talál. A 6. hét a nagyhét, melyet a virágvasárnap vezet be. A nagyhét második fele a szent három nap: nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, melyek a föltámadáshoz, a húsvétvasárnaphoz vezetnek. „Itt vagyunk a nagyböjt végén. Megint eltelt hat hét, egy készületi idő. Jó dolog az, ha az ember érzi ezeket az időket, tud róluk az Egyházban, és megtanulja élni a készületet, hogy egyszer csak a szíve megérezze: ember, az egész életed egy ilyen készületi idő. Mi nem is észleljük, de a dolgaink az idő múlásával érnek. A jó is, a rossz is. És ha valaki idejében el nem kezd jó lenni, mivel harmadik lehetőség nincs, a rosszaságban érik meg. Mert olyan nincs, hogy »hát én ugyan nem lettem jó, de a rosszat azért elkerültem, s így egy olyan közömbös állapotban vagyok.« Ilyen nincs. Ha pedig az ember szembefordul a rosszaságaival meg a gyöngeségeivel, az idő múlik és az ember érik a jóban.”

A böjt testi oldala mellett lényeges szerepe kell, hogy legyen a lelki böjtnek is, ehhez kínál alternatívát Diós István könyve, amely a nagyböjti időszakot hetekre lebontva elmélkedik legszebb ünnepünk közeledtéről.

Csuti-Mátyás Zsófia