Liturgia nélküli idő. Jézus valóban meghalt. Leszállott a legmélyebb emberi nyomorúságba, "a holtak birodalmába". Kivette a mi halálunkból a keserűséget. Ezen a napon az Egyház Jézus sírjánál időzik. Szentmise ezen a napon nincs, szentségeket nem szolgáltatnak ki, kivétel a bűnbocsánat szentsége és a haldoklók ellátása. A templom sötét, az oltár megfosztva áll, csend van. Az Úr a sírjában nyugszik, hívei őrzik azt.

A "LEGNAGYOBB SZERETET" HÁROM NAPJA

Jézussal együtt járjuk az utat ezeken a napokon, egyben emberré válásunk útját is járjuk. Ez az út négy lépésben valósul meg: elfogadás (Nagycsütörtök), elengedés (Nagypéntek), eggyé válás (Nagyszombat) és újjászületés (Húsvét). Nagyszombat az "eggyé válásról" szól. Arról, hogy leszállunk Krisztussal saját árnyékunkba és hagyjuk felmerülni és felébredni mindazt, amit Isten lehetőségként nekünk ajándékozott. Nagyszombaton engedjük, hogy Krisztus élete testünk valamennyi halott részébe eljusson. Krisztus a sírban fekszik. Ez is éltünk szimbóluma. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, rezignációnk, büszkeségünk sírjában. Gyakran csupán az élettel szembeni túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva a sírban bennünket. Nagyszombaton nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé. Ezen a napon nincs szertartás. Régi hagyomány, hogy a keresztények elmennek a templomba meglátogatni a szent sírt, imádkoznak.

Nagyszombati ének/imádság

Sirasd meg, sirasd meg bűneidet, ó ember! A Krisztus sírjához úgy járulj ma könnyeddel: Gyászruhát öltözve álljatok a Golgotán, Úgy nézzetek onnan, sírjába a holt után!

Jövünk, óh Úr Jézus, gyászban jövünk sírodhoz, Roskadozva jövünk, mert lelkünk nagy terhet hoz. Leomlunk fáradtan elődbe a kereszthez, Ó Jézus, Megváltónk, bűneinknek kegyelmezz!

Te, kinek sírodból támadt fel az új élet, Ma veled töltjük el, ezt a napot és éjet. Imádkozva várjuk új életünk hajnalát, Úr Jézus irgalmad e szent napra vigyen át!

Édes Idvezítőnk! bízva bízunk tebenned, Hogy mi még általad hálát adunk Istennek, Könyörgésed értünk, ha előtte megjelen, Lesz a mi lelkünknek bocsánat és kegyelem!

Fejes István

Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára

(PG 43, 439. 451. 462-463)

Az Úr leszáll a holtak országába

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: “Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: “És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: “Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!

Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.

 Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

VÁLASZOS ÉNEK

Elment a jó Pásztor, az élő vizek Forrása, akinek távozásakor a nap elsötétedett, mert fogoly lett az, aki az első embert foglyul ejtette. * Ma az Üdvözítő megtörte a halál erejét és hatalmát.

Megnyitotta a holtak országát, lerombolta a gonosz lélek birodalmát. * Ma az Üdvözítő megtörte a halál erejét és hatalmát.