Nagyboldogasszony napja az egyik legfontosabb katolikus Szűz Mária-ünnep.   Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek az alakja a magyar kultúrában egybemosodótt Jézus édesanyjáéval. Ezen a napon a katolikus hívők Szűz Mária mennybemenetelét ünneplik.

 A név eredete

Az elnevezés a magyar nyelvben, a történelmi magyar hitvilág hagyománya nyomán különvált a legtöbb európai nyelv használati gyakorlatától, amikor Szent Gellért fehérvári beszédében Boldogasszonynak nevezte Szűz Máriát: A XVI. század elejétől a Szent Gellért legendájában olvashatjuk a Karthauzi Névtelen feljegyzéseiből: « És az Ő (t. i. Szt. Gellért) tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az szíz Máriát ez Magyarországban Bódog-Asszonnak, avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák ». (Toldy Ferenc: Magyar szent. leg. III. fej.)^[1][2] Itt meg kell különböztetnünk a név eredtét, illetve az ünnep nevének jelentését. Azaz nem tévesztendő össze a Boldogasszony a Nagyboldogasszonnyal. Míg az előbbi Szűz Máriát jelenti emberi minőségben, az utóbbi feltámadt minőségben.

A Boldogasszony név eredete, kútforrása - minden magyar pogány istennő elmélettel ellentétben^[3], mely azonossá teszi az ősi magyar hitvilág istennőjének, a Boldogasszonynak a nevével - a Bibliában található:

"Boldog a méh mely hordozott téged, és az emlő amely táplált." Egy asszony kiáltott fel a tömegből Lukács evangélista szerint, amikor Jézus tanított. Jelentős mondattá válhatott ez a keresztény hitoktatásban, amit abból érthetünk meg leginkább, amit Jézus válaszolt erre: "És milyen boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és meg is tartják azokat." Ebből származik a katolikus egyház Szűz Máriá-s lelkülete.

Tehát a Boldog méh és emlő ugyan Szűz Mária emberi életére utal, de katolikus tanítás szerint a Szent Szűz boldogsága a mennybevételével történt meg igazán, ezért a neve Nagyboldogasszony lett - azaz a mennyországba lépő Szűz Mária új neve, és ünnepe.

Bár latinul az esemény elnevezése dormito sanctae Mariae (Szent Szűz elalvása), vagy pausatio – azaz elpihenés, elszenderedés – Magyarországon mégsem honosodott meg ebben a formában. A VIII. századtól Assumptio beatae Mariae virginis, míg később Magyarországon a „Nagyboldogasszony ünnepe” elnevezés terjedt el, és alakult ki Mária magyarországi kultusza.

A magyarok Boldogasszonya

Az ősi magyar táltoshagyományban a nőnemű teremtő Erőnek Tengrit, vagyis „Végtelen”, azaz „Tenger”, „Tér” volt a neve. Ő volt „az Ősanya, az első moccanás szülötte, az idő forrása, lét kezdete, a megfogalmazott ige, az osztó, az oszló...” „Tengrit, akit Yotengritnek is mondanak – mert Yo elsőt jelent, és ő vala az első istenség...” „Az ősistenség kezdetben egyedül volt és nő volt, ki magában hordozá még a férfit is, mint várandós asszony méhében a fiát, kit megszülend.

Várakozó és várandós menyasszony volt az istenség, és teremte hegyeket, völgyeket, testet ölte sziklákban, kövekben, alkotván azokat szitáló ködnél finomabb szellemanyagából. Teremte szellemgyerekeket is, kisisteneket, világ-részek ügyelőivé...” „Homlokán holddal ékes Ukkó istenanyánk, Naporcájú Gönüz istenatyánk akkor még egységben valának...” „Fényes orcával ékes magasságos istenünk akkor még homlokán holddal ékes Ukkó istenanyánkban szunnyadt, aki akkor még Tengrit volt.” „Tengrit isten-ősünk szitáló ködnél finomabb istenanyagából nőstény istenné meg hím istenné szellem-testesült...

A nő isten, Ukkó Földisten Anyánk éke a hold... Ő a Föld Királynője is, a Boldogasszony.”

Egy elmélet szerint a Boldogasszony a kereszténység előtt jóval korábban létező mitológiai alak, s mint ilyen, a magyar mitológia fontos szereplőjét képezte az elmúlt évezredek során, és a huszadik századra a Boldogasszony alakja a köztudatban teljesen egybemosódott Szűz Mária alakjával.

A keresztény hittérítők ugyanis, a hasonlóságot felismerve, egyszerűen lecseréltek a magyar mitológiai nő istent (Boldogasszonyt) Szűz Máriára, hogy az új hitet a régire építve könnyebb dolguk legyen elterjeszteni az általuk pogánynak tartott magyarok között. Ezt a verziót nem támasztja alá az a tény, hogy a keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, mert a Boldogasszony mint Beata (Boldogságos), általános keresztény elem, a Bibliából, és a VIII. századtól kezdve alkalmazzák Szűz Máriára. A Biliában található utalások:

• Mária látogatása az ugyancsak áldott állapotban lévő Erzsébetnél. Máriáról mondja Erzsébet: "Boldog aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki." (Lk 1.45)
• Magnificat: "Íme mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék." (Lk 1.48)
• Amikor jézus arról beszélt, hogyha nem talál nyugalmat a megtisztult ember, akkor hét másik gonosz lélek szállhatja meg; egy asszony felkiáltott a tömegből: "Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál." (Lk 11.27)

Lehetséges verzió, hogy inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény köntösben, ha az korábban keletkezett, mint az Újszövetség. Olyan elmélet is létezik, mely szerint a Boldogasszony a buddhista bódhiszattvákhoz kapcsolódik, ezt erősíti meg a Szabadító Buddha Anya – azaz Tara – hagyománya, amelyet a buddhizmusban a Boldogasszonnyal azonosnak tartanak^[6]. A Szabadító Buddha Anya temploma Magyarországon Tar község mellett található^[7].

A Nagyboldogasszony történeti háttere 

Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. Alkantarai Szent Péter Templom (Pesti ferences templom), Ferenciek tere, Budapest

Nagyboldogasszony napját Szent István rendelkezésétől kezdve ünnepként tartják számon Magyarországon. Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal, vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a „Szent Szűznek”. Ezen az ünnepen tarthatjuk tehát Magyarország Patrónájának a napját is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklattal, körmenetekkel és az országszerte rendezett búcsúkal. Különösen a Nagyboldogasszonynak szentelt templomok plébániái készülnek erre a napra nagyobb ünnepléssel.

Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap: a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken „dologtiltó nap”, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A nap időjárása termésjósló is: ha a „Nagyasszony” szépen fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két Boldogasszony köze, vagyis augusztus 15. és szeptember 8. varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt s a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos, és ne essen bele a zsizsik. A hiedelem szerint az ebben az időszakban ültetett tyúk az összes tojását ki fogja költeni.

Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett „Mária-virrasztás” szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a „Napba öltözött Boldogasszonyt”. A huszadik század elején az egész magyar nyelvterületen élt a „nagyboldogasszonyi virágszentelés”, virágáldás szokása, amikor a népszokás szerint virágszentelést tartanak, és virágokból koporsót készítenek.

A Nagyboldogasszonyt követő időszakban van még egy lassan teljesen feledésbe merülő, ősi népünnepünk, amelyet régen „Boldogasszony másnapjának” neveztek. Ez augusztus 16-a, tartalma pedig a magyar őstörténetig vezethető vissza. Egyes történészeink szerint ezen a napon történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg. Egyesek szerint a vérszerződés a magyar nép születésnapja volt.

Nagyboldogasszonynak szentelt római katolikus templomok