Nagyböjtöm a Hit Évében

Valakit bilincselve visznek gályarabnak, azt mondják tolvaj. Valakit visznek kivégezni, azt mondják többeket meggyilkolt. Valakit kereszthalálra ítéltek, viszi a keresztjét, azt mondják, káromkodott, királlyá tette magát, lázít. Ha érdekel igazán a látott, hallott „eset”, utána kell járnom, mi is az igazság?

Az első személy Victor Hugo regényében egy kenyeret lopott, mert éhezett gyermeke, de annyi pénze se volt, hogy megvegye a kenyeret, és enni adjon gyermekének. A második férfi megbosszulni akarta sérelmét, megölte azt, aki megsértette, de annak ártatlan feleségét is, két kicsiny gyermekét is. A harmadik neve Jézus Krisztus.

Vádlói akartak megszabadulni tőle. A főpap és tanácsa halálra ítélte, a római helytartó nehezen, de „állását” féltve elfogadta, jóváhagyta a kereszthalál büntetést. Az elsőnél látva az okot, sajnálkozom. A másodiknál jónak ítélem a döntést. És a harmadiknál? Nem kellene utánanéznem az igazi oknak? Hogy helyeseljem, vagy elítéljem a döntésüket?

Hogy esetleg rájöjjek, nekem is részem van e halálos ítéletben? Nem kellene pontos ismereteket szereznem Róla, életéről, tanításáról, csodáiról? A meghirdetett Hit évében is negyven nap van e szentidőben, tíz – tíz nap jut egy – egy evangélium elolvasására, megértésére, átélésére. Ezt megtéve világos lesz, ki Ő? Mért jött? Mit tett értünk, sőt értem?

Megértem, hogy bűneimmel én is ott voltam Pilátus ítélőszéke előtt, ott voltam a kereszthalálánál. Talán a hit évében megértem Őt, szeretetét irántam és irántunk. Megsejtem, hogy mit kell tennem, hogy kell Őt és a többieket, akikért meghalt, szeretnem! Bűnbánatom, szentgyónásom, igaz megtérésem jele lesz, hogy megértettem a fönti kettő mellett, utánajárva a harmadiknak „esetét”.

Talán még arra is rászánom magamat, és keresek időt is rá, hogy „felfedezésemet”, hitemet apostoli lélekkel és Krisztus iránti szeretetből másokkal is megbeszélem. Csak negyven nap! Használjuk fel méltó módon! Gyulay Endre