NAGY SZENT GERGELY (Róma, 540 körül – Róma, 604. március 12.) ősei régi római arisztokraták voltak. Ifjúkorában közigazgatási pályára készült és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Harmincévesen Róma prefektusa lett. A siker dacára azonban csendes magányra vágyott, hogy csak szellemi értékekkel foglalkozhasson. Lemondott a prefektusi tisztségről és visszavonult atyja palotájába, amelyet kolostorrá alakított és Szent András apostol oltalma alá helyezett. I. Benedek vagy II. Pelagius pápa kiválasztotta és felszentelte a római egyház diakónusává, később kinevezte apokrisziárnak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője a császári udvarban Konstantinápolyban, aki biztosította az összeköttetést az Egyház nyugati és keleti része között. 585-586-ban tért vissza Rómába, lemondott hivataláról és visszavonult az általa alapított kolostorba. 589-ben a Tiberis elöntötte Rómát, járvány pusztított, maga a pápa is életét vesztette. A római nép és a klérus egyetlen jelöltet látott csak: Gergelyt. 590. szeptember 3-án püspökké szentelték. Gazdaságpolitikája rendkívül sikeres volt. Liturgikus szövegeket írt, irodalmi hagyatékában 854 levél maradt ránk, Lelkipásztori regula című művében a papi méltóságot fogalmazta meg, Jób könyvéhez írt magyarázatokat, Dialógus című munkája az itáliai szentek életrajzainak gyűjteménye. Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb szerző volt. VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológiailag nem volt önálló gondolkodó. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában.

A 8. századtól temetése napján ünnepelték. Mivel ez a nap a nagyböjtbe esik, ünnepét 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át (ezen a napon szentelték püspökké Nagy Szent Gergelyt 590-ben). A Gergely név népszerűsége miatt azonban az ünnep eredeti helyén, március 12-énél szerepel.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztősé