1963. június 30-án a Szent Péter téren került sor a Katolikus Egyház történetében utoljára egy pápa megkoronázására. VI. Pált június 21-én választották meg, a tiarát milánói hívei ajánlották fel számára. Montini pápa jól felkészült, közel 30 évet dolgozott a Római Kúrián, kilenc évet töltött a világ legnagyobb katolikus egyházmegyéjének élén, Milánóban. Ugyanakkor pápasága értelmezésének kulcsa talán elsősorban misztikus dimenziójában keresendő – írja Patrice Mahieu szerzetes a La Croix francia napilapban, amelynek olasz fordítását aL'Osservatore Romano augusztus 5-6-i kettős számában címlapon közli olasz fordításban, VI. Pál pápa halálának 35. évfordulója alkalmából.

Szent Ágoston példája alapján, aki legfőbb spirituális mestere volt, ifjúkori írásaitól kezdve észrevehető Giovanni Battista Montini Isten iránti nosztalgiája. Az Egyház iránti szeretete adja létezésének központi tényezőjét, ami két igényt foglal magában: az Egyház megújulását vagy reformját, valamint tagjainak személyes megtérését. Ez utóbbi teszi lehetővé az elsőt. A Krisztus követése iránti személyes elkötelezettségből, valamint a spirituális és erkölcsi energiából származik a lehetőség az Egyház számára, hogy úgy jelenjen meg, ahogy Krisztus akarja: egy, szent, és teljesen a tökéletesség felé törekvő. A megtérés útjának hitelességétől – amely az Ecclesiam suam kezdetű enciklikájában fejeződik ki – függ Montini pápaságának két erővonala: az életről és az üdvösségről folytatott párbeszéd a világgal és a keresztények közötti teljes egység helyreállítása.

Az Egyház belső megújulási mozgalma teszi az Egyházat Isten jelenlétének és tevékenységének láthatóbb jelévé. VI. Pál szükségességét érzi, hogy egység legyen Krisztus tanítványai között. Pápasága teljesen elkötelezett ebben az irányban, elsősorban az ortodox egyházakkal való teljes szeretetközösség keresésében. Atenagorasz pátriárkával való barátsága jelenti római szolgálatának egyik legragyogóbb kifejeződését.

Az Egyház és tagjainak megtisztulása, a spirituális lendület az evangelizációban, az alázat és a világgal folytatott párbeszéd, a testvér egyházak ekkleziológiája, amely lehetővé teszi a keleti és nyugati egyházak közötti teljes szeretetközösség feltételezését. Ezek VI. Pál pápaságának alapvető tengelyei, amelyek nem találnak talán visszhangra Ferenc pápa szavaiban és irányultságában? – veti fel a kérdést a francia szerzetes.

Termékenységük nagy részben attól függ, hogy mindenki elkötelezi-e magát egy igazán spirituális út mellett, amelyben első helyet kap Isten akaratának elfogadása. Ez teszi lehetővé ugyanis bátor döntések meghozatalát, amelyek nyitottak a Szentlélek fuvallatára. Például irreális azt gondolni, hogy az ortodox egyházak egyetértésre jutnak Róma mint az egység központjának elfogadása terén, és hogy Róma, az első millenniumból ihletet merítve, konkrétan megvalósítja az egység szolgálatának egy megkülönböztetett és harmonikus formáját? – fogalmaz Patrice Mahieu.

VI. Pál megérzései nem vesztették el aktualitásukat – zárja cikkét a francia szerzetes a La Croix francia napilapban.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír