Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

ÉletpályájaÉrseki kinevezéséig

Kispapként a szombathelyi szemináriumban nevelkedett.^[1] 1915-ben gróf Mikes János megyéspüspök szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban. 1919-ben a kommün idején internálták, püspökével együtt. Még ebben az évben Zalaegerszegre kapott plébánosi kinevezést.

1944. március 4-én XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki. 52. születésnapján, március 29-én foglalta el a főpásztori hivatalt. Jelmondatául a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) mondatot választotta. Szigorú és következetes munkája során számos iskolát és plébániát alapított.

Nevéhez fűződik az a tiltakozó levél, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg a dunántúli püspökök. A levelet személyesen adta át Szálasi miniszterelnök-helyettesének. Két hét múlva papjaival együtt letartóztatták, mert egyházmegyéjében megtiltotta a nyilas hatalomátvétel okán a nyilasok által követelt ünnepi szentmisék megtartását. Sopronkőhidán raboskodott, majd az Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorában házi őrizet alatt tartották.

1945. április 20-án visszatért püspöki székhelyére, Veszprémbe. Ez év április 29-én súlyos cukorbetegségben meghalt az esztergomi érsek, Serédi Jusztinián hercegprímás. 1945. szeptember 8-án XII. Piusz esztergomi érsekké nevezte ki. Két nap gondolkodási idő után alávetette magát a pápai akaratnak, és 1945. október 7-én Esztergomban beiktatták új hivatalába. 1946. február 21-én kreálták bíborossá.

Érseki kinevezésétől haláláig

A kommunista hatalom súlyos támadásokat indított az egyházak ellen, amely támadásokat Mindszenty igyekezett következetesen visszaverni, mígnem 1948. december 26-án letartóztatták és az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását. Pszichotróp szerek hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert. Legfőbb kínzója Décsi Gyula volt. Számos jegyzőkönyvet Sulner László írásszakértő és felesége írt alá, de Mindszenty sajátkezűnek feltüntetett vallomásait is ők hamisították.

A Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott^[1] koncepciós perben Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélték (1949. február 8.), de betegsége és a nyugati nyomás miatt később házi őrizetbe került Püspökszentlászlón, majd Felsőpetényben.

Innen szabadult 1956. október 30-án, amikor Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy Rétságra, majd Budapestre vitte. Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. 1956. november 4-én a Parlamentből, ahová Tildy Zoltán hívta be, kénytelen volt az amerikai követségre menekülni, mert Budapestet ellepték a szovjet tankok, és vérbe fojtották a forradalmat. Mindszenty az egyik kiemelt közellenséggé vált.

1971. szeptember 28-án a Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően - szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán - elhagyta Magyarországot. Amikor VI. Pál pápa találkozott vele, neki adta mellkeresztjét és gyűrűjét. Mivel látta, hogy ez a megállapodás személyi szabadságát sérti (a Vatikánt nem hagyhatta volna el, nem pasztorálhatott volna, és nem érintkezhetett volna a Magyarországról elmenekült honfitársakkal), saját akaratából – a Szentszék nem akadályozta meg a döntését – az egyházjogilag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Pázmáneumba utazott és haláláig ott élt. Ez idő alatt a világ minden magyarlakta országát felkereste, és meglátogatta híveit.

Koncepciós perének 25. évfordulóján, 1974. február 5-én VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket azzal az indokkal, hogy a magyar prímás lemondott. Mindszenty hat pontból álló kommünikét adott ki, s ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolta, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben. (Lemondatása Kádárék követelése volt, s ennek fejében szabadon engedték a kommunista börtönökbe zárt egyházi személyeket.) A Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatta pasztorációs útjait,^[2] de vesebaja egyre súlyosbodott, amelyhez prosztatarák is párosult. Ez utóbbi műtéti beavatkozást igényelt, s ezt el is végezték az érseken, dr. Bianchi vezetésével. Az altatásból azonban már nem ébredt föl.

1975. május 6-án halt meg a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el, majd a rendszerváltás után (1991-ben) az esztergomi érseki kriptában talált végső nyugalomra az Esztergomi bazilika altemplomában. Testét romlatlan állapotban találták.[