– Ön szerint vannak olyan emberek, akik természetesebben kapcsolódnak Istenhez?

– Az egyik egyházatya, Tertullianus azt mondta, hogy az ember lelke természete szerint keresztény (anima naturaliter christiana). Ez azt jelenti, hogy minden ember lelkében ott van egyfajta vágy, sejtés a Teremtő felé. Ez egy ösztönös törekvés, amely mindenkit arra hajt, hogy találkozzon Istennel, akár tudatosítja ezt, akár nem. A püspöki jelmondatom is erre utal: „Mindenki érte él.” Még azok is, akik nem tudnak Istenről, vagy alig-alig tudatosítják a létezését, végső soron Őt keresik. Isten jelen van a természetben, az emberi szeretetben, a lelkiismeretünk hangjában, a művészetekben. A katekizmus is azt mondja, hogy az ember „képes Istenre”, vagyis érzékelni, befogadni és megsejteni Őt. Még azok is, akik tagadják Isten létezését, lelkük mélyén éreznek egyfajta nyugtalanságot vagy keresést. Benedek pápa úgy fogalmazott, hogy ahogyan a hívőt kísérti a hitetlenség, úgy a hitetlent is kísérti a hit. Mindkettő keres valamit a maga módján. Van, aki a természet szépségén keresztül éli meg ezt a kapcsolatot, mások a művészeteken, a zenén, a szereteten, vagy épp egy gyermek születése által tapasztalják meg Isten titkát. Mindannyian mások vagyunk. Számomra például a hegyekben való barangolás az egyik olyan, egész lényemet átható istenélmény, ahol a természet csodái által érezhetem a Teremtő jelenlétét. Sokan csak az életük végén, a betegség vagy halál kapujában éreznek először valamit a „túlsó partról”. 

– Miben lehet leírni azt az érzést, amit az Istennel való kapcsolat ad?

– Teljesen betölteni az emberi szívet semmilyen véges földi dolog nem tudja, csak Isten. Még azok is, akik nem hívők, valójában Őt érzik, amikor csodálatosnak, nagyszerűnek érzékelnek valamit, ami meghaladja őket. Szent Ignác tanítása szerint az isteni sugallat és a felszínesebb hívó hangok között nagy különbség van: a felszíni dolgok – mint a vagyon vagy a siker – a lélek felszínének tetszenek, de a mélyben nyugtalanságot hagynak maguk után. Isten közeledése ezzel szemben lehet, hogy nem azonnal kívánatos, néha önfeláldozást követel, de a lélek mélyén békét és örömöt ad. Egy szép házasságért is rengeteget kell tenni, nem ingyen hullik két ember ölébe; ha valaki sportoló akar lenni, annak sokat kell edzenie; aki pedig okosabb szeretne lenni, annak olvasnia, elmélkednie, beszélgetnie kell. Rudolf Otto híres valláskutató szerint a Szenttel való találkozás egyszerre vonzó és ijesztő: egy titok, ami elvarázsol, de ugyanakkor meg is rendít. A nagy szenteknél is ezt láthatjuk: Mózest például egyszerre vonzotta és töltötte el félelemmel az égő csipkebokor látványa. Én azt gondolom, hogy ez a jele az Úristen működésének: kihívás, de a lelkünk mélyén nagyon nagy örömöt, békességet, megnyugvást ad. 

– Régebben a fiataloknak könnyebb volt ezt a szemléletmódot átadni?

– Bizonyos szempontból igen, más szempontból nem. A média hatása ma sokkal erősebb, és gyakran olyan értékrendet közvetít, amely nem a hit irányába tereli az embereket. Olvastam egy kutatásról, amely szerint a médiában dolgozók sokkal kevésbé vallásosak, és sokkal lazábban kezelik az erkölcsi kérdéseket, mint a társadalom egésze. Ezért is fontos, hogy a fiatalok kritikusan álljanak hozzá a médiában látottakhoz. Régebben a vallásos családokban egyértelmű volt, hogy mi a helyes út, és az Egyház értékei világosan elkülönültek a külvilágéitól. Ma sokkal több a keveredés, ami kihívást jelent, a fiatalok ugyanakkor tájékozottabbak, nyitottabbak, érzékenyebbek a világ problémáira, mint korábban, és van bennünk vágy, hogy szebbé tegyék a világot.

– Mit tanácsolna a mai fiataloknak, mit tegyenek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez?

– A komoly dolgokat a valóságban keressék, ne a virtuális világban. Figyeljenek a valós élményekre: a természet szépségére, az emberi kapcsolatokra, a segítségnyújtásra. A valódi értékeket ott találhatják meg, ahol ténylegesen érintkeznek a valósággal, és nem a képernyőkön keresztül.

Szöveg: Gellért Sára Mária

Forrás: Ferences Média

Fotó: Moldoványi Barnabás

Magyar Kurír