Sokan úgy gondolkodnak Isten akaratáról, mint ha az valami fátum szerű, megmásíthatatlan határozat lenne, ami a mi emberi hozzáállásunktól függetlenül mindig és feltétlen megvalósulna.  

Amit Isten akar az úgy lesz és kész. Ez a kép hivatáskeresésben olykor egészen bénítóan és félelmet ébresztően hat. Vannak, akik ezért félnek Isten akaratától.

Fenyegetve érzik magukat. Bár kívülről tisztelettudónak és engedelmesnek tűnhetnek, de a szívük mélyén erőszakosnak és kegyetlennek látják Istent, menekülnek tőle – bár a vallásosság külső látszatát nagyon jól megtartják.

A híres jezsuita teológus Karl Rahner valami egészen más módon beszél Isten akaratáról:

“Isten cselekvése az üdvtörténet során nem valamiféle monológ, amit Isten egyedül, saját magával folytat, hanem egy hosszú, drámai párbeszéd Isten és az ő teremtménye között, melyben Isten lehetőséget ad az embernek arra, hogy valódi választ adjon szavára, s így saját következő szavát ténylegesen attól teszi függővé, hogy az ember szabad válasza hogyan alakult. Isten szabad cselekedete mindig az ember cselekvéséből is táplálkozik.

A történelem nem olyan, mint egy színmű, melyet Isten magának ad elő és amelyben a teremtmények csak passzív szereplők, hanem a teremtmény maga is aktív résztvevője és formálója a történéseknek a történelemnek ebben az isteni-emberi drámájában, és ez az, ami miatt a történelem valódi és abszolút komolysággal bír.”

Mi tehát valódi szereplők vagyunk a drámában, Isten együttműködésre hív bennünket, alkalmazkodik hozzánk, válaszainktól teszi függővé a következő cselekedetét. Olyan, mint a tánc. Vannak álmai, amelynek megvalósulását tőlünk tesz függővé. Ez azzal is jár, hogy olykor Isten álmai nem valósulhatnak meg. Isten kockáztat. Nem puszta marionett figurák vagyunk, hanem szabadságunknak valódi teret készít az Isten, mert Istenben magában tér van.

A Szentháromság titka erről is szól. Isten lényében a szeretet kreativitásának végtelen tere van és az emberi szabadság ebben a tértbe nyer bebocsájtást. Az isteni szabadság kreatív és a tér, amit számunkra megnyit szintén kreativitást jelent. A Szentlélek e szabadság belső mozgatója, úgy tesz bennünket szabaddá, hogy amit az Ő irányításával teszünk egészen a miénk és egészen Istené.

A mi legbenső vágyaink és Isten szívének vágyai harmóniába olvadnak, miközben Isten álmait valósítjuk meg, a saját legmélyebb álmaink is valóra válnak.

http://jezsuita.blog.hu/