Aztán rájöttem: fontos, hogy a kéréseimet helyes „felbontásban” fogalmazzam meg. Azóta az imáim elején ezt szoktam mérlegelni.

Egy példa: lerobban az autó, a javítás 684 dollárba kerülne, de nincs rá pénzünk, pedig nagyon kellene, mert a férjem autó nélkül nem tud eljutni a munkahelyére.

Hogyan imádkozhat az ember ebben a helyzetben?

Nagyon nagy felbontásban így: „Uram, kérlek, küldj valakit, aki hétfőn reggel 7.45-kor becsönget hozzánk, és hoz 684 dollárt, lehetőleg húszdollárosokban!”

Valamivel kisebb felbontásban: „Uram, kérlek, küldj nekünk hétfőn 684 dollárt!”

Még jobban távolodva: „Uram, kérlek, küldj nekünk annyi pénzt, hogy meg tudjuk javíttatni a kocsit, mielőtt baj lenne miatta a férjem munkájával!”
   
Ha még messzebbről szemléljük a dolgot, sem a kocsi, sem az állás nem látszik már annyira fontosnak: „Uram, kérlek, add, hogy továbbra is meglegyen a megélhetésünk!”

Ha úgy érzem, hiába imádkozom valamiért, érdemes feltenni a kérdést: „vajon megfelelő felbontású a kérésem?” Az autós példára visszatérve, ha az imáim az első változathoz hasonlítanak, talán érdemes kissé távolabbról szemlélnem a dolgot. Jó, hogy imádságba foglalom a problémát, csak talán túl nagy felbontásban kérem; az Úr arra próbál rávezetni, hogy ne 684 dollárt kérjek hétfőre, hanem azt, hogy a férjem ezen a héten is tudjon dolgozni.    

E gondolatmenet legfőbb érdekessége az, hogy az ember kénytelen föltenni magának a kritikus kérdést: „Mi az, amire igazán, szívem mélyéből vágyom?” Csakugyan a 684 dollár a legfőbb vágyam? Vagy az, hogy megjavítsák a kocsit? Vagy hogy a férjem eljusson a munkahelyére? Vagy az, hogy meglegyen a megélhetésünk? Vagy...?

S arra gondolok, hogy ha az ember egészen eltávolodik, olyannyira, hogy már semmilyen konkrétumot nem foglal bele az imába, akkor ennyi marad: „Uram, egyedül rád vágyom.”  

Tudom, mindig jó Istenhez fordulni, hiszen Atyánk a legapróbb kérésünket is örömmel hallja. Ám úgy vélem, konkrét imáim sokszor nem annyira gyermeki bizalomból fakadnak, mint inkább abból, hogy szeretném Istent irányítani. Ezért számomra a megszentelődéshez hozzátartozik a kisebb felbontás, az eltávolodás, mert úgy tapasztalom: minél kevésbé konkrétak az imáim, annál kevésbé akarok istenné lenni, és annál jobban vágyom magára Istenre.

Magyar Kurír (mk)