Tudatosítom, hogy a jelenlétedben vagyok, Uram. Szerető szívedben menedéket találok. Te vagy az erőm, ha gyenge vagyok. Te vigasztalsz szomorúságomban. 

Istennek nem idegen a szabadságom. A Lélek életet lehel legbenső vágyaimba, gyengéden noszogat a jó felé. Add kegyelmed, Uram, hogy hagyjam, burkoljon be a Szentlélek.

Néha rám nehezednek a világ gondjai. Ilyenkor tudatosítsam magamban vigasztaló jelenlétedet és mérhetetlen szeretetedet irántam.

Mt 12,14-21
A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de szigorúan meghagyta nekik, hogy ne fedjék fel kilétét, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: »Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Ráadom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében bíznak a nemzetek.«

• A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Megborzongunk e hideg szavaktól, hisz a farizeusoknak semmi alapjuk sincs arra, hogy el akarják pusztítani Jézust. Az emberi szív meglepően kemény tud lenni, és szörnyű szenvedést okozhat másoknak minden ok nélkül. Imámban Isten elé viszem a most dúló háborúkat, és imádkozom az ártatlan áldozatokért.
• Imádkozva olvasom Izajás jövendölését, megfigyelem, mennyire ráillik Jézusra. Szelíd volt, a megroppant nádszálat sem törte el, mégis hatalmas, aki végül győzelmet aratott. Reményt ad azáltal, hogy meggyógyítja betegségeinket. Hálával és csodálattal időzöm még e szavaknál. 

Nem mindig találom a szavakat, Uram. Nézd a szívemet, s lásd meg, mennyire vágyom a békességre. Vigyázz rám, Uram. Tudom, hogy mindig velem vagy. 

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen