Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet. Burkolj be szeretetedbe. Add, hogy szívem a tiéddel eggyé váljon.

Uram, elengedem aggodalmaimat, nehezteléseimet, félelmeimet, melyekhez néha annyira ragaszkodom. Add, hogy megnyissam kezemet és szívemet,  hogy szabadon fogadni tudjam az ajándékokat, melyekre most szükségem van.

Hogy érzem magam? Derűs vagyok, és könnyű a szívem? Vagy nyomaszt valami? Talán nagyon nyugodt, békés vagyok, és örömöt okoz, hogy itt lehetek. De ugyanígy, lehet, hogy ideges vagyok, talán aggódom vagy bosszankodom valami miatt. Elismerem valós lelkiállapotomat. Isten a valós önmagamat szereti.

Mt 7,6,12-14
Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

• Egy szűk szakaszon való átjutáshoz koncentrációra és kitartásra van szükség. El kell kerülnünk a szélesebb, vonzóbb utak csábítását. Ha az életünk során elénk kerülő zavaró tényezők és kísértések elé korlátokat rakunk, és az így kialakult szűk ösvényen haladunk, eljutunk Isten szélességébe és hosszúságába, magasságába és mélységébe.
• Elég éber vagyok-e ma, hogy felismerjem a kísértést, mely végső célomtól eltérítő mellékutakra vezet? Tudok-e imádkozni kegyelemért, hogy ellen tudjak állni neki?

Észre szoktam-e venni, hogyan hat rám Isten igéje, mialatt imádkozom? Kihívás elé állít? Megnyugtat? Vagy felidegesít? Elképzelem, hogy Jézus itt ül vagy áll mellettem, elmondom neki az érzéseimet, mint ahogy a barátok szokták, akik bíznak egymásban.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen