A diáklányok a parkban a fűben ülve készültek a másnapi órákra. Nem messze tőlük két férfi ült le a padra, kezükben egy sakk készlettel, de játék helyett beszélgetni kezdtek az életről, a feleségeikről. Percekkel később mindkét lány könnyekben tört ki, és nagy leckét tanult a szerelemről.A két éltes férfi régóta nem látta már egymást, ezért sakkozás előtt elmesélték egymásnak az elmúlt éveket. Mindketten beszéltek a feleségükről is, de amikor a második kezdett a történetébe…„21 voltam, amikor találkoztam vele. Megláttam a helyiség másik végében a testvérével, és nem tudtam, ki ő. De a barátaimnak már akkor azt mondtam: ott megy a feleségem… A többi már történelem.Ez a lány annyira más volt, mint a többi. Minden egyes nap, amikor hazaértem a 12 órás munkából finom vacsorával várt. Miután a gyerekek elaludtak, és mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy csak annyi erőnk volt, hogy beessünk az ágyba, mindig átöleltem, és boldog voltam, hogy a karomban tarthatom. Minden este elmondtam neki, hogy ő az én királynőm. És az én királynőm minden egyes nap biztatott, hogy kövessem őt, és szeressem tiszta szívvel. Segített, hogy jó apa legyek, hogy szorgos munkával az egyről a kettőre juthassunk. Csodálatos volt minden egyes nap.Aztán egy nap megbetegedett. Nem aggódtuk túl a dolgot, mert mindenki megbetegszik néha. De az orvosoknak úgy tűnt, valami komolyabb dolog van a háttérben, ami miatt aggódnunk kell. Nos, testvérem, igazuk volt.Megkérdezte, elvennék-e mást, ha ő majd meghal. Annyira aggódtam miatta, el sem tudtam képzelni magam másik nővel. Mondtam is neki, hogy soha nem lehet egy második királynő.De tudod mit? Nem hitt nekem. A szemembe nézett, és azt mondta: tudom, hogy találsz jobbat, mint én. És minden embernek szüksége van egy nőre az oldalán. Te sem lehetsz boldog egyedül!Néztem őt… belenéztem a nagy barna szemébe és ezt mondtam: drágám, nekem nem kell más nő az életembe, te vagy az egyetlen, akire szükségem van. Te vagy számomra az egyetlen.Nos, egy éve komolyan meg kellett harcolnunk a betegségével. Nem várt több vacsora az asztalon, amikor hazaértem, még többet dolgoztam, majd kihoztam a feleségemet az ágyból, az asztalhoz, amire olyan ételek kerültek, amiket én főztem. Ott ültünk, vacsoráztunk, és figyelt rám. Úgy beszélt, és úgy szerettük egymást, mintha semmi nem változott volna.A rosszabb napjain etetnem kellett, és ő sírt emiatt és bocsánatot kért, de mondtam neki, hogy nincs ebben semmi rossz. Annyira beteg volt… Alig tudott valamit csinálni, négy óránként be kellett vennie a gyógyszert…Amikor megvacsoráztunk, visszavittem az ágyba, és tartottam csendesen, mint régen. És minden rendben volt. Csakúgy, mint régen, mondtam neki, hogy semmi nem számít, csak hogy a karjaimban tarthatom.”Aztán itt egy kis csend következett be, a férfi mélyeket sóhajtozott. Majd folytatta.„De a teste hiába küzdött. Amikor megint betegebb lett, mindketten tudtuk, hogy nem jön vissza belőle.Egy nap még ott volt a karomban, másnap pedig elment…Nem kellett több gyógyszer, nem kellett többé etetnem, nem kellett elviselnie a szörnyű főztömet…Nem tudom, mit tegyek a cuccaival. Úgy értem… nem tudok megszabadulni tőle. Minden ruhája még a szekrényben van, képek az ő oldalán az ágy mellett, ahol hagyta.Szeretném hinni, hogy még mindig itt van. A lányaim azt mondják, hogy egy részüktől meg kellene válnom, vagy legalább levinni a garázsba, de… ez még mindig a mi otthonunk, és érzem, hogy ő is itt van velem.”Ismét csend lett, csak egy madár dalolt messze az egyik fán. Egyikünk sem hallott még férfit ilyen abszolút tisztelettel és csodálattal beszélni a feleségéről. Nyilvánvaló volt, hogy ő valóban nagyon szerette, imádta ezt a nőt, és ez mindig így lesz.Ekkor a másik idős férfi törte meg a csendet és ezt mondta:„Barátom, ez annyira nehéz lehetett neked. Úgy értem… vigyázni rá, és mindent megtenni érte”Egy mosoly kúszott át barátja arcán, majd elmosolyodott és ezt mondta:„Barátom, ez egy kiváltság volt számomra. Kiváltság, hogy addig szolgálhattam a királynőt, ameddig élt.”Hát csoda, ha a két lány ezután teljesen átírta magában a férfiakról és a házasságról addig alkotott véleményét?!