Cantalamessa atya ezúttal Mária anyaságáról szólt, mely a Gyermek születésével lett nyilvánvalóvá. Bevezetőjében Mária anyaságának két mozzanatát emelte ki: ahogy a Lukács-evangéliumban az angyal megszólítja őt: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,31); valamint azt, ahogy Izajás próféta jövendöli: „Íme, a szűz fogan, fiút szül” (Iz 7,14). – A foganás és szülés két mozzanatát az Egyház a Dei Genetrix, Istenszülő és a Theotokosz, Mater Dei, Isten Anyja címekkel adja vissza. Az első cím egyszerre utal az anya és az apa szerepére, míg a második kizárólagosan az anyát hangsúlyozza – emlékeztetett a Pápai Ház szónoka.

Az Isten Anyja cím a keresztény hittitkok közül az emberi értelem számára az egyik legellentmondásosabb. A 431-es efezusi zsinat hirdette ki dogmatikai igazságként, minden keresztény számára kötelező erővel. A hittétel a Szűzanya nagyságának vet alapot, ami által Mária nemcsak a tisztelet tárgya, hanem a teológiának is, vagyis az Istenről szóló beszédnek is tárgya, hiszen Isten közvetlenül bele van foglalva Mária isteni anyaságába.

Jóllehet, a Szentírásban az Isten Anyja név közvetlenül nem szerepel, de dióhéjban tartalmazza az igazságot. Az angyalszó jelzi, hogy a Mária által fogant és megszült gyermek, a Magasságbeli Fia, szent és az Isten Fia. Az evangélium tanúsága szerint Mária annak a gyermeknek az anyja, aki a maga részéről az Istennek Fia. Az Egyház a hit fejlődésének az útján fokozatosan ismerte fel mind mélyebben az igazságot. Egy-egy ünnepélyes megnyilvánulás az Egyház részéről valójában nem más, minthogy érett tudatosulás után tartóra teszik a felismert hitigazság lámpását.

Az Isten Anyjáról szóló hitigazság felismerésének folyamatában Cantalamessa atya három szakaszt különböztetett meg.

Az első szakaszban Mária fizikai anyaságát hangsúlyozták a korakereszténység idején megjelent gnosztikus eretnekséggel szemben, mely Jézusnak csak látszat-testet tulajdonított, tagadva valóságos emberségét. Ezzel a tévtannal szemben az Egyház Erzsébet szavával válaszolt: „áldott a te méhednek gyümölcse” (Lk 1,42), mondván: Mária Jézus igazi és természetes anyja.

De már ebben a kezdeti fázisban is, Órigenésszel felbukkan a Theotokosz elnevezés, hogy Jézus valós embersége mellé hangsúlyozza isteni mivoltát is. Az Egyház az 5. századi nagy krisztológiai viták során ismeri fel a személyében az istenség és emberség egységét. Minthogy Mária valós személyt szült test szerint, aki pedig a Fiú, a második isteni személy, következésképpen Mária Istennek az Anyja. „Mária test szerint az emberré lett Isten Fiát szülte, ezért a Szent Szűz az Isten Anyja” – fogalmazott az efezusi zsinat, amely Keleten és Nyugaton egyaránt óriási impulzust adott a Mária-tiszteletnek a liturgia, az ikonábrázolás, a himnuszok terén, továbbá egyre több templomot építettek Mária tiszteletére. Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikát.

Ám Mária anyasága nem maradhatott pusztán csak teológiai argumentum, hanem fokozatosan született meg az Egyház részéről egy növekvő személyes tisztelet Mária lelki anyasága iránt. Ahogy már Szent Ágoston tanította: „Ez a lelki anyaság Mária hitén alapul, aki hittel hitt, hittel fogant és aki arra választatott, hogy tőle szülessen az emberek üdvössége, és akit Krisztus teremtett, mielőtt Krisztust megszülte volna. Biztosan megtette az Atya akaratát Szűz Mária, és éppen ezért nagyobb dolog Mária számára Krisztus tanítványa, mint Krisztus anyja lenni.” Mária lelki, hitbéli anyasága teszi őt Isten legelső és legszentebb lányává, egyúttal pedig Krisztus legelső és legtanulékonyabb tanítványává.

Mária az egyetlen lény az egész mindenségben, aki Jézusnak azt mondja, amit az ő mennyei Atyja mondott neki: „Te vagy az én fiam, ma szültelek” (Zsolt 2,7; Zsid 1,5). Antiochiai Szent Ignác tömören megjegyzi: „Jézus Istentől és Máriától van.” Dante Máriáról többször is szól: „Szűz és Anya”, „Anya és Lány”, „Szűzanya, a te Fiad Lánya” – mondja róla, ugyanazzal a kettős nyelvezettel, amelynek segítségével egyáltalán lehetséges Máriáról szólni.

Az Isten Anyja cím egyedül elégséges Mária nagyságának a megalapozásához. Sokszor szemrehányással illetik a katolikusokat: eltúlozzák Mária tiszteletét és a neki tulajdonított jelentőséget. De ez a kritika nem számol azzal, amit az Isten tett Máriával: Ő „odáig ment Mária tiszteletében, hogy Isten Anyjává tette őt. Ennél többet senki nem mondhat róla, még ha annyi nyelven is beszélne, mint ahány fűszál van”. Szűz Máriáról e sorokat Luther Mártontól idézte Raniero Cantalamessa. Majd rámutatott: az Isten Anyja cím ma is találkozási pont minden keresztény számára, és ebből lehet kiindulni, hogy megértsük Máriát és a hitben elfoglalt helyét. Ez az egyetlen ökumenikus cím, nemcsak azért, mert egy korai ökumenikus zsinat határozata, hanem mert minden Egyház elismeri.

Luther szerint a zsinat tanítása Máriáról mint Isten Anyjáról az egyházban kezdettől fogva jelen volt és az efezusi zsinat nem is új tételként definiálta, hanem mint az evangélium által tartalmazott igazságot. A hitújító Zwingli így ír: „Máriát méltán nevezhetjük Theotokosznak, Istenszülőnek…, ő az isteni Theotokosz, akit előbb kiválasztottak, mint hitt volna.” Végül pedig egy idézet Kálvintól: „A Szentírás kifejezetten említi nekünk, hogy Szűz Máriától kell megszületnie annak, akit Isten Fiának hívnak és így maga a Szűz a mi Urunk Anyja.”

Az Isten Anyja és az Istenszülő, a Theotokosz címhez kell ma is visszatérni, megkülönböztetve az összes többi névtől. Ha ezt az egyházak komolyan vennék, túl a dogmatikai igazságon, ez elég lenne a Mária körüli alapvető egység megteremtéséhez. Így Szűz Mária, a Szentlélek után az ökumenikus egység legfontosabb tényezője, az, aki anyai karizmájával segít abban, hogy összegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit (vö Jn 11,52).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír