Május van. Asztalomon a Kondor atyától kapott Fatimai Szűz Mária szobor.  Nézem és eszembe jutnak az 1917 májusától kezdődő havonként 13-i jelenések. A három kis gyermek, Ferenc, Jácinta és Lucia előtt megjelent Mária. Javában áll az első világháború.  Második jelenéskor közli meg akarja alapítani a Szeplőtelen Szent Szűz tiszteletét. A következőn pedig megmutatta a poklot és ezt mondta: „Láttátok a poklot, ahova nagy bűnösök jutnak. Az ő megmentésükre akarja az Úr az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét meghonosítani a világon. Ha az emberek megteszik azt, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül, és a béke is elérkezik. A háború már a vége felé közeledik. Ha azonban nem szűnnek meg az Urat bántani, nem sok idő telik el és új, még szörnyűbb háború kezdődik el. Közeleg a büntetés a világ számára. Háborúk, éhínség, az Egyház és a Szentatya üldözése.”  A második világháború bekövetkezett. Az emberek megtérése még az után sem. A Szűzanya a gyermekeken keresztül kérte a rózsafüzér imádkozását, a vezeklést és az imádságot a bűnösök megtéréséért. Azóta 99 év telt el, de a keresztények megtérése még mindig várat magára, sőt talán még több az Isten elleni szó és tett az emberek között. És milyen kevesen vannak a vezeklők, akik a bűnösök megtérésért imádkoznak. Az éhség és a keresztények üldözése sok helyen tapasztalható. A Fatimai Szent Szűz pedig kérte és várja a bűnösök megtéréséért imádkozó vezeklő híveket.

     Május van. Asztalomon Mindszenty József bíboros érme. Mária hónapjában halt meg. Az érem felirata: Istenért, Egyházért, Hazáért. A második világháború után a magyar népért imádkozva hívta a híveket a Mária-kegyhelyekre, hogy Magyarok Nagyasszonyának oltalmát kiesdjék hazánkra. Mondta, nem félti népét, ha egymillió imádkozó esdekel országunkért. Átvészeltük a kommunista évtizedeket. Az egymillió imádkozó közül már többen túl vannak földi életükön. Vajon vannak-e nyomukba lépő újabb imádkozók? A Bíboros atya – miként Szűz Mária is – a hitünk titkait felidőző rózsafüzér imádkozását ajánlotta beszédeiben. Családok, plébániai közösségek, fiataljaink használják ezt az évszázadok alatt oly hasznos és hitet megőrző, Mária oltalmát kiesdő imádságot!  (Nálunk sem fogy az Istent megbántok száma, hogy hazánkat ne sodorja pusztulásba a világon száguldó, minden értéket elpusztító történelmi vihar és ne hódítsa meg az új aranyborjú bálvány imádása.) Vegyük kézbe újra a rózsafüzért, kicsik és nagyok, vezekelve kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, esdje ki a bűnösök megtérését, és hazánk igazi keresztény jövőjét.

     Május van.  Asztalomon Isten szolgája Bálint Sándor plakettje, Szathmáry Gyöngyi művésznő alkotása. Miért? Mert Ő is májusban távozott e földről. Népét és Egyházát szerető ember volt. Nem csak kutatta és közreadta népünk vallásos múltját, hanem hétköznapjaiban is a m,egvallott és soha nem szégyellt hitben élt. Naponta szentáldozáshoz járult és kézbevéve rózsafüzérét állhatatosan imádkozott népünkért és a szegediekért. Koncepciós kirakatperének ítélethirdetésekor mondta: „Csak arra kéröm az én Uramat, Istenömet, hogy soha né tudjam mög, ki juttatott engöm ide. Nem akarom, hogy ellene a lelkömben bármikor is harag keletközzön”. „A Boldogasszony vendégségében” című kötet Szegedről szóló részében így sajnálkozik: „A kultusz harmadik nagy hatása a XIX. század folyamán, a szegedi tanyavilág kialakulásával bontakozik ki: az alsóvárosi barátok a tanyai pasztoráció úttörői közé tartoznak. A havi búcsú a tanyavilágnak, bár területén új plébániák keletkeztek, most is pirosbetűs ünnepe. Hazajönnek ők is a búcsúra, meglátogatják a városban maradt nemzetségüket és halottjaikat… Ez a csodálatos ősi kultusz, sajnos, mintha hanyatlóban volna. Szeged nagyvárossá lett. Más tájakról sokan vándoroltak be, akik nem asszimilálódtak Szeged vallásos levegőjéhez. A helybeliek is inkább őhozzájuk alkalmazkodnak, mint jámbor őseikhez. A kegyhely valamikor az egész szegedi társadalmat: szegényt, boldogot igézete alatt tartotta. Ma már bizony inkább csak parasztok hódolnak a Boldogasszony előtt. Mintha a helybeli pasztoráció sem szívlelné meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a templom: a város szakrális szimbóluma a korszerű lélekgondozásban jelenthet. Pedig vajon hol van inkább szükség a búcsújárás szent elragadtatására, ünnepi táplálékára, mint a nagyváros pesszimizmussal, nyárspolgári józansággal, nyomorúsággal és reménytelenséggel, örök hétköznappal sújtott falanszterében? És: mikor kell inkább a múlt igazi értékeit a szívekbe ültetni, mint korunk ijesztő talajtalanságában, a pillanat bálványozásában?” Bálint Sándor jó pár éve nincs köztünk, de már akkor érezte a vallásos élet fogyatkozását.

     Három tárgy az asztalomon. Mind a három májushoz is kötődik. Elgondolkozom, mennyire aktuális a Fatimai Szűz kérése, a sokat szenvedett Bíboros felhívása, Bálint Sándor figyelmeztető  meglátása. Lépjen be éltünkbe a világ békéjéért, hazánk jövőjéért, Isten irgalmának kiesdéséért egyénileg és közösen végzett rózsafüzér, a bűnösök megtéréséért vezeklés és imádkozás. Magyarok Nagyasszonya, Fatimai Szent Szűz, Ferenc, Jácinta és Lucia, könyörögjetek érettünk!

(vl)