1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott.

A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően.

Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699-1761) bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.

Többet mutat...

A Vértes-hegység északi részén fekvő Majk területét az Árpád-korban a Csák nemzetség kapta meg királyi adománybirtokként. Első okleveles említése 1235-ből való, amikor is a veszprémi esperességhez tartozó fiókegyházként említik. Okleveles adatok igazolják azt is, hogy már 1252 előtt fenn állt a majki premontrei prépostság, amelynek a patrónusa a Nagyboldogasszony volt.

Az évszázadok során többször gazdát cserélt Majk területe és maga a prépostság is, amely a 16. század első felében a Vértes falvainak nagy részét feldúló, felégető, portyázó török csapatok útvonalába esett.

1727-ben gróf Esterházy József országbíró, Komárom megye főispánja vásárolta meg az 1200 hold területű, szántóföldből, szőlőből, rétből, legelőből, erdőből, halastóból, három malomból és a volt premontrei kolostor és templom romjaiból álló Majkpuszta területét. Ő volt az, aki majki birtokát 1733-ban a kamalduli szerzetesrendnek adományozta a remeteség megépítéséhez.

Környék

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől dél-keletre felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt, amely a török idők alatt elnéptelenedett és romossá vált. A tó feletti dombon áll az 1736 és 1757 között épült Celli Mária-kápolna, mely korábban megépült, mint a remeteség temploma: a remeték oda jártak imádkozni, amíg nem volt saját templomuk.

Később a nők használták, akik nem léphettek be a kolostor területére. Terveit Franz Anton Pilgram készítette. A csehsüveg-boltozattal fedett téglalap alaprajzú hajóhoz kis szentély csatlakozik, bejáratához eredetileg huszonegy márványlépcső vezetett. Homlokzati záróköveit Mess János György faragta. Freskóiból 1910-ben már csak a bejárat feletti, valószínűleg Maulbertsch festette Madonna-kép látszott. Az oltár felett eredetileg Immaculata szobor állt, amely valószínűleg azonos a ma, a felsőgallai Szűz Mária templomban található szoborral.