Egyház- és vallásellenes közegben nevelkedett, megvetette és kigúnyolta a hívőket. Ma papként szolgálja az egykor gyűlölt egyházat.

- Vasárnap reggelente a teraszról figyeltem az embereket, és azokat, akik szentmisére mentek, leköptem. "Az egyház egy szekta, és a pénzeteket akarja!", ezt kiáltottam utánuk - emlékszik vissza Juan Jose Martínez atya.

A spanyol fiú szülei nem voltak hívők, ám gyermeküket nem nevelték előítéletességre, sem arra, hogy intoleráns legyen másokkal. Ezért sem tudja a Juan Jose, hogy a szélsőséges egyház- és istenellenes gondolatok hol ragadtak rá, miért tekintett úgy az egyházra, mint egy multinacionális vállalatra, aminek keze mindenhova elér, és csak az emberek pénzét akarja kicsalni, akárcsak egy szekta. Bár a fiút nagyszülei kérésére megkeresztelték és első áldozó is volt, de sosem volt kapcsolata Istennel. 

- Az iskolában és a városban is én voltam az első kisdiák, aki nem járt hittanra, mert amikor 8-9 éves lehettem egy másik tantárgyat választottam, az etikát. A következő években arról próbáltam meggyőzni a barátaimat, hogy ne hittanra járjanak, hanem jöjjenek etikára velem inkább. Végül is az egész osztály etika órára járt és senki nem tanult tovább hittant - emlékszik vissza Juan Jose, aki ezek után sosem gondolta volna, hogy ő lesz az, aki később segít barátainak visszatérni az egyházhoz.

- Azért mentem el, hogy gúnyolódjak azokon, akik elhívtak engem - emlékszik vissza az Almería egyházmegyében szolgáló pap az első alkalomra, amikor templomba ment. - 1995 januárja volt, néhány osztálytársam elhívott egy katolikus karizmatikus megújulási imaestre a plébániára. Természetesen rögtön mondtam nekik, hogy kizárt, hogy elmenjek, mert nem akarom, hogy átmossák az agyam. De egy egész hónapon át kitartottak a meghívásom mellett. Végül is engedtem nekik, és '95 februárjában először tettem be a lábam egy katolikus templomba önszántamból.

Juan Jose sok barátja volt ott, és igen meglepte a fiút, hogy mind egy aranydobozt bámulnak a templom végében, idézi fel.

- Nem tudtam, mi lehet az, de azt gondoltam, hogy biztos ott tartja a pap a pénzt, amit elszedett a hívektől.

Ma már tudja, hogy a titokzatos "pénztartó" a tabernákulum volt. Juan Jose teljesen őrültnek nézte az imádkozókat, és bár nagyon kellett nevetnie a többieket, mégis visszafogta magát. De elhatározta, hogy következő héten visszatér, és tovább szórakozik társain. Ahogy telt az idő, ő hétről hétre visszatért, és az atyát is megismerte, aki egy igazán segítőkész, bölcs pap volt. 

15 éves voltam, amikor énekelni kezdtem a szentmiséken, ezért már rendszeresen jártam rájuk. Apránként felfedeztem, hogy Isten valóban létezik és szeret engem. Éreztem Isten szeretetét. A karizmatikus megújulás, amit kigúnyoltam sokat segített rajtam. Kinyílt a szemem és láttam, hogy Isten nem egy legenda, nem a gyengéknek szánt történet, hanem létezik, segít és vezet engem. Megtapasztaltam, hogy mennyire szeret engem, megszólít és magának szeretne engem.

Megtérése idején bérmálkozó lett, amit valódi ajándékként élt meg. Utána még hónapokig hadakozott Istennel, aki a papságra hívta őt, ám Juan Jose ellenkezett. Végül, 17 évesen, mégis engedett a hívásnak. De nem ment ilyen könnyen: édesapja erélyesen elutasította ötletét és megverte fiát, azt mondta neki, csak a holttestén keresztül lesz belőle pap.

Édesapja mindent megtett, hogy ne lehessen kispap Juan Joseból, aki engedelmes volt az apai tiltásnak, de hivatását nem adta fel. Türelmesen várt és imádkozott a megértésért, miközben tanulmányokat kezdett a helyi egyetemen. 1999 májusában édesanyjától jó híreket kapott: apja mégis beadta a derekát és megengedte, hogy szeminarista legyen. 2006-ban szentelték pappá a almeríai katedrálisban, ahol a jeles eseményen még édesapja is jelen volt.

- Továbbra sem akarta, hogy pap legyek, de látta, hogy boldog vagyok. Továbbra is antiklerikális ideológiát vallott, mégis úgy döntött, hogy a fia boldogsága előrébb való ennél, ezért elfogadta a döntésemet, még ha nem is értette meg.

- Két évvel később, - emlékszik vissza Juan Jose atya - halála előtt édesapám fogadta a betegek kenetét is. Én lehettem az, aki kiszolgáltatta neki. 

Ha valaki azt mondja nekem, hogy nem hisz Istenben, akkor elmondom neki, hogy én sem hittem. De ha nem vagy teljesen boldog, akkor kérd az Úr segítségét, mert Ő az egyetlen, aki meg tudja adni azt a boldogságot, amire a szíved vágyakozik.