Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.

Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe (Kármel: a kármeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Kármel hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek – a szerk.), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.

1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy a bűnösök megtéréséért éljen, „napról napra lelkeket mentsen”. Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki életrajzát. 

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki életrajzát halála után Egy lélek története címmel könyv formában is megjelentették. XVI. Benedek pápa a 2011. április 6-i általános kihallgatáson így beszélt erről a könyvről:

A szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi »együgyűeknek«, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett. 

Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

Az irgalmasság Atyja Krisztus által a Szentlélekben árasztja ki az isteni szeretet tudományát. Ezt az ajándékot a kicsinyek és alázatosak kapják, hogy ismerjék meg és hirdessék az Ország titkait, amelyek rejtve vannak a tudósok és bölcsek előtt. […] Élete folyamán Teréz új fényt, rejtett és titkos jelentéseket fedezett föl, és az isteni Mestertől megkapta a szeretet tudományát, amelyet olyan sajátos, eredeti módon fejtett ki írásaiban.” 

(Részlet II. János Pál pápa Divini amoris scientia kezdetű apostoli leveléből,
mellyel egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt)

* * *

Mit tanít az Egyház legfiatalabb doktora? Mi az ő kis útja?

Az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása.

A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez.

A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.

Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.